hangfelvétel;Orbán Viktor;FHB;Spéder-ügy;tiltott támogatás;

2016-06-23 21:15:00

Spéder hangfelvételei után kutatnak

Egyre pontosabban látni, hogy mi bosszanthatta fel a kormányzatot és különösen Orbán Viktort amiből végül is Spéder-ügy lett- írta a Figyelő. A miniszterelnököt a lap szerint zavarta, hogy a kormánynak tiltott támogatás gyanúja miatt miatt problémái, vizsgálatai származhatnak az unióban. Ugyanis az FHB elhíresült kötvényei lapinformációk szerint végül egy állami cégnél kötöttek ki. Az ügy kirobbanása után annyira erős volt a nyomás, hogy már Spéder sem várhatott, bejelentette: a bank visszafizeti a kötvényt. 

A HVG erről azt írja, hogy a 30 milliárd forint értékű FHB-kötvényt feltehetően egy külföldi befektető vásárolta meg, és az adta tovább az állam képviseletében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV). A kormányfőt az is zavarta, hogy egyre többen tették szóvá, az államtól folyamatosan szivárog, olykor ömlik a pénz az FHB-hoz a csoport tőkehelyzetének megerősítése miatt - írta a hetilap. Az FHB tőkeemelésekor pedig egyesek az MNV-t és Orbánt állították volna szembe, ami úgy tetszik az utolsó csepp volt a pohárban.

A Belügyminisztérium, a rendőrség és a titkosszolgálatok képviselőitől vár választ Spéder-ügyben a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a bizottság pénteki ülésén. Molnár Zsolt azokat a felvételeket is meghallgatná, amelyeket sajtóinformációk szerint Spéder Zoltán volt FHB-vezér lakásán foglaltak le a nyomozók. Szerinte ugyanis a kegyvesztett Fidesz-közeli üzletember Orbán Viktorral, Rogán Antallal és Lázár Jánossal folytatott beszélgetései nemzetbiztonsági kérdéseket vetnek fel. Egy másik szocialista politikus, Szakács László országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerinte biztosan nem a rendőrségtől származnak a hangfelvételekről szóló információk. Az ellenzéki politikus úgy gondolja, a szivárogtatás Spéder Zoltánhoz vezethető vissza, aki így akarja megüzenni a “fideszes belháborúban”, hogy “van még néhány dolog a tarsolyában”.

Az MSZP képviselője kiemelte, elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány 2012 óta olyan döntéseket hoz, amelyek a magánkézben lévő FHB-t és Takarékbankot hozza kedvező helyzetbe a köztulajdonban álló takarékszövetkezetek, illetve a posta kárára. Példaként említette a postai pénzszállítás kiszervezését, amelyben szerinte Spéder Zoltán érdekeltségei úgy tettek szert a haszon 50 százalékára, hogy az ehhez szükséges befektetést az adófizetők pénzéből állták. Szakács László felszólította a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánost, hogy tisztázza, milyen érdekeltsége van az FHB-ben, “Spéder Zoltán a magánbankára-e”.

Nem tudok válaszolni, mert nem tudom miről kérdez - értetlenkedett a csütörtöki Kormányinfón a kancelláriaminiszter. A Népszava munkatársa azt tudakolta: mióta szokás barátok közt telefonbeszélgetéseket rögzíteni. Lázár János erre úgy reagált, kánikula van, neki egyébként sem fog olyan gyorsan az agya, mint az újságíróknak, amúgy pedig nem "szokásdiktátor". Amikor egyértelművé tettük, hogy természetesen a korábban barátjának nevezett Spéder Zoltán állítólag felvett telefonbeszélgetéseiről van szó, a Miniszterelnökség vezetője annyit közölt: "nem tudom, őszintén mondom, nem tudom". Hozzátette, nem látott még olyan rendőrségi nyilatkozatot, ami alátámasztaná, hogy Spéder telefonbeszélgetéseket rögzített volna, és léteznek ilyen hangfelvételek, ezért - bár a kérdést már érti - semmire nem tud válaszolni.

Később megismételte, tisztázni kell, hogy vannak-e egyáltalán ilyen felvételek. Valós, vagy valótlan a feltételezés. Ha kiderül, hogy valós a dolog, akkor majd hosszabban elmondja, miről mit gondol, addig viszont erről az ügyről nem beszél.

Zavaros viszonyok a BIF-ben

A politika közeli oligarchák küzdelme lehet a mögött is, hogy a Magyar Nemzeti Bank 20-20 millió forint bírságot szabott ki a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó DonaDöme Kft.-re és a Halmi út 46. Kft.-re a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. részvényeire vonatkozó nyilvános ajánlattételi kötelezettségük elmulasztásáért. A BIF Nyrt. tőzsdén jegyzett cég, amelyben a kisrészvényesek és Nobilis mellett részesedése van Schmidt Mária történésznek, családtagjainak, valamint Spéder Zoltánnak is. A BIF-tulajdonosok egymáshoz való viszonya korántsem áttekinthető.