"Drámai pillanat" - Bírálta a britek döntését Tusk

A Nagy-Britannia távozása után bennmaradó tagországok továbbra is elkötelezettek az Európai Unió egységének megőrzése mellett - hangsúlyozta péntek reggel Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke, miután telefonon beszélt a tagállamok, illetve az uniós intézmények vezetőivel.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján Donald Tusk elmondta, az európai uniós állam-, illetve kormányfők jövő heti csúcstalálkozójának alkalmából sort fognak keríteni a bennmaradó "huszonhetek" informális tanácskozására is. A tanács elnöke javasolta, hogy az uniós vezetők kezdjenek el gondolkodni a kontinens jövőjéről.

Tusk szerint az uniós tagságról kiírt brit népszavazás végeredménye beláthatatlan politikai következményekkel jár. Mint mondta, ez drámai pillanat, különösen Nagy-Britannia számára. Leszögezte, hogy bár más eredményre számítottak, az Európai Unió felkészült erre a "negatív forgatókönyvre" is.

Az Európai Tanács elnöke biztosított afelől, hogy nem alakul ki jogi vákuum addig sem, amíg hivatalosan le nem zárul Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból. Mint mondta, a kiválási tárgyalások végéig nem szűnnek meg a szerződéses kötelezettségek a szigetországra vonatkozóan. "Ami nem öl meg, az erősebbé tesz" - hangoztatta végezetül Tusk, aki szerint az utóbbiak voltak az unió fennállásának legnehezebb évei.

Szerző
Frissítve: 2016.06.24. 13:55

Lövöldözés a fővárosi orvosi egyetemen - Halálos áldozatok!

Lövöldözés történt pénteken az ankarai orvosi egyetem egyik klinikájának gyógyszertári raktárában, három ember életét vesztette, további ketten megsebesültek - közölte az Ihlas török hírügynökség.

 Az értesülések szerint az egyik gyógyszertárban dolgozó ember rövid vitát követően tüzet nyitott munkatársaira, mert azok azt állították, hogy lopott a készletből. A helyszínre érkező rendőrség a fegyveres elkövetőt őrizetbe vette, a sérülteket a mentők ellátták.

Szerző
Frissítve: 2016.06.24. 14:37

Bezárják a botrányairól elhíresült állatkertet

Bezárja és ökoparkká alakítja a Buenos Aires-i városvezetés az állatkertet, amelyben siralmas körülmények között éltek az állatok.

Az állatkert 2500 lakóját különböző argentin rezervátumokban helyezik el, és külföldre is kerül belőlük, hogy sokkal jobb életkörülményeket biztosítsanak nekik  - számolt be róla pénteken a BBC News. Buenos Aires polgármestere elmondta, hogy azért döntött a park bezárása mellett, mert az állatokat megalázó körülmények között tartották ott.

Az állatkertet 1875-ben nyitották meg, egészen eddig egy magáncég üzemeltette. Az utóbbi években a park egyre súlyosabb bírálatokat kapott, egyebek mellett azért, mert a jegesmedvék nagyon szenvedtek a különösen meleg nyári időjárás miatt. Az utolsó jegesmedve, Winner három és fél éve pusztult el a kánikulai szezonban.

Mindössze ötven állat marad még egyelőre gyenge egészségi állapota miatt az önkormányzat kezelésébe került területen, köztük Sandra, az orangután. Sandra ügye nagy visszhangot kapott a világsajtóban, mivel az emberszabású majmot egy bíróság "nem emberi személynek" ismerte el, akit jogtalanul fosztottak meg szabadságától. A döntés alapján Sandra egy brazil állatparkba kerülhet, hogy húszévnyi fogság után élvezze a szabadságát, mivel a Németországban, fogságban született és két évtizede Argentínába szállított orángutánt megilletik egy "nem emberi személy" alapvető jogai.

Szerző