Felszólalt a Nagy-Britanniában élő magyarokért a PM

A Párbeszéd Magyarországért (PM) az EU-tagságról tartott, és a kilépést pártolók győzelmét hozó brit népszavazás nyomán felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalást a brit kabinettel a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok szociális jogainak védelméről.

Szabó Tímea, az ellenzék párt társelnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a magyar kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a szigetországban dolgozó 300 ezer magyar munkavállalónak ne kelljen hazatérnie a "kilátástalan helyzetbe". A PM társelnöke emellett arra kérte a kormányoldalt, hogy ne használja belpolitikai csatározásra a britek kilépését az unióból, hanem minden parlamenti párttal tárgyaljon a Magyarországot érintő esetleges veszélyekről.

Jávor Benedek, a párt EP-képviselője hangsúlyozta, az európai közösségnek azon kell gondolkoznia, miként hozhat létre egy erősebb, demokratikusabb, átláthatóbb és a problémákra jobb válaszokat adó uniót. Kulcskérdés, hogy Magyarország ebben a folyamatban részt tud-e venni, vagy ki- és lemarad - mondta, majd hozzátette, az európai együttműködés gyengülése Oroszország érdekeinek kedvez, ezért a magyar kormány nem "asszisztálhat" tovább ehhez a folyamathoz.

Szerző

Ózonveszély hat magyar településen!

Az ózonterhelés meghaladta az egészségügyi határértéket csütörtökön hat településen, így Hernádszurdok, Oszlár, Eger, Mosonmagyaróvár, Szombathely és Tököl levegő-egészségügyi helyzete kifogásolt minősítést kapott - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a hivatalos Facebook-oldalán pénteken.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a meteorológiai előrejelzés és a legfrissebb légszennyezettségi adatok alapján pénteken is a határértéket meghaladó ózonszennyezettség várható. Az ÁNTSZ azt ajánlja, hogy az erre érzékenyek délben, délután minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, tartózkodjanak az aktív testmozgástól, inkább kora reggel és késő este menjenek ki a levegőre.

Szerző

Orbán hagyjon fel "hazug" kampányával!

 Az Együtt elnöke szerint Nagy-Britannia kilépése még szorosabb együttműködésre int minden uniós tagállamot.

Szigetvári Viktor közleményében sajnálatosnak nevezte a britek döntését az unióból kilépésről, mert az mind az európai közösséget, mind pedig Nagy-Britanniát gyengíti. Az Együtt szerint az unióban maradó államok feladata, hogy megtalálják az európai polgárok számára is nap mint nap megtapasztalható előnyöket hozó Európai Unió megteremtésének útját. Ezért Magyarországnak is tennie kell a pártelnök szerint, aki ezért azt követelte, hogy Orbán Viktor "hagyjon fel az Európa elleni hergeléssel, hazug, Európa-ellenes népszavazási kampányával". Szigetvári Viktor hozzátette: pártja a "hazug népszavazás" bojkottjára szólít fel.

Közleménye szerint ha Magyarország részt akar venni az EU újjáalakulási folyamatában, "meg kell szabadulnia a hiteltelen, újra és újra színét és meggyőződését változtató Orbán Viktortól és rezsimjétől". Az ellenzéki politikus emellett arra szólította fel a magyar kormányfőt, hogy kövessen el mindent a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok jogainak megvédéséért.

Szerző
Témák
Együtt Brexit