Köd a csatorna felett

„Fog on the Channel. The Continent is isolated”. (Köd a csatorna felett, a kontinens elszigetelődött.) A BBC hajdani bemondójának szállóigévé vált mondatánál semmi sem jellemzi jobban az angolok és Európa viszonyát.

1956. november 28-án érkeztem Angliába, négy évig maradtam az oxfordi egyetemen. Huszonkét évesen már négy országot kipróbáltam. Sehol annyi segítőkész, jóindulatú, egyenes emberrel nem találkoztam, sehol a törvények, „játékszabályok” és mások tiszteletét nem sajátíthattam el, mint az Angliában töltött esztendők alatt.

Ma hajnalban, amikor a Brexit eredményét megtudtam, megkönnyebbülést, szinte örömöt éreztem. Az angliai öt évet követő három évtizedben Franciaországban, először hontalanként, majd francia polgárként az elfogadás és a befogadás közötti különbséget is megéltem. Az angolok jót tettek velem, de ezt sokszor és hangosan értésemre adták. Rám hagyták, hálás vagy hálátlan leszek-e, de erős vonallal meghúzták a határt, ami köztük és közöttem húzódik. A franciák úgyszólván nem törődtek velem: maradj, ha már idejöttél, légy olyan, mint mi vagyunk.

Ma is hálával és tisztelettel gondolok Angliára. De örülök, hogy távoznak. Anglia eddig is alapjában különbözött a kontinenstől; a finnektől a görögökig bezárólag. Franciaország, Hollandia, Belgium is gyarmatbirodalom volt, indiaiak, indonézek, afrikaiak százmilliói felett uralkodtak. A francia köztársaság például a lakosait "polgárnak", a gyarmati sorsban élőket "alattvalónak" nevezte. A békés és joviális hollandoknál, talán csak a belgák bántak kegyetlenebbül az alájuk vetettekkel.

De mindez a múlté. A franciák, a portugálok, a hollandok és a belgák egymás, azaz Európa felé fordultak, az angolok lelki szemükkel még mindig a tengeren túlra tekintenek. Angliában jelenleg nyolcmillió külföldi él, a hatvannégy milliós lakossághoz képest ez valóban nagy szám. A nyolcból hárommillió az EU polgára, ötmillió a Commonwealth államaiból érkezett. A Brexit-kampány egyik témája az volt, hogy a lengyelek, a románok, a magyarok elveszik a pakisztániak kenyerét. Cameron először megígérte, majd kitűzte a népszavazást, Brüsszelben pedig kizsarolta a lengyelek, a magyarok, a románok szociális juttatásainak csökkentését.

Mondanom sem kell, hajdani többszörös jöttmentként, minden idegenellenes demagógiától undorok. De a különféle, egyaránt a társadalmi létra alján elhelyezkedő rétegek szembeállítását egymással, nem egyszerű demagógiának, hanem az Erkölcsi Törvény (lásd Kant) elleni bűntettnek tartom. Cameron saját csapdájába esett bele, nem hiszem, hogy volna szív, amely fájna érte.

De mi lesz most? Rövidtávon bizonyára nehezebb, közép- és hosszú távon meggyőződésem, hogy jobb. A börze rezdüléseivel, a gazdaság reakcióival nem foglalkoznék. Nemcsak azért, mert nem értek hozzá, hanem azért sem, mert ebben a problémacsomóban nem tartom elsődlegesnek. Az Európai Unió ugyan gazdasági egyezményekkel kezdődött, talapzatát mégis a politika, a múlt és az előrevetített jövő határozta meg. Az angol politikusi osztály a gazdasági érdekeket nem elsődlegesnek, de egyetlennek tekintette, ebből is kizárólag a szabadkereskedelem érdekelte. Angliát mondok, mert a brit állam más tagjai - a skótok és Észak-Írország lakosainak többsége -, ennél mindig messzebb látott, és ma még messzebbre tekintenek.

Európának nincs oka félelemre. A Brexit nem Európa, hanem Nagy-Britannia végét jelentheti. A Brexit minden mulandó kellemetlenségével együtt Európa új esélyét jelentheti. Ugyan kevesen mondták ki, de sokan gondolják, hogy a kiút nem az integráció fékezése - ellenkezőleg, felgyorsítása lehet.

Ne kerteljünk: az Európai Egyesült Államokról van szó. A közös pénzhez társulnia kellene az eddig elmaradt közös pénzügyi politikának, a terrorizmus elleni fellépés megkövetelné a közös rendőri erőt, és - igen! - a közös hadseregről is beszélni lehetne. A nemzeti identitás ésszerű erősítése mellett az európai identitás erősítése jelenthetné a jövőt, amelyhez megfelelő oktatási és művelődési politika társulna.

Jacques Chirac magyarországi látogatása alkalmával szóba került a "mag-Európa" fejlesztésének terve. Akkor, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok időszakában, a felgyorsítandó integráció során Magyarország a lehetséges partnerek sorába tartozott. Azóta sok minden folyt le a Dunán, a hipotézisek is változtak, Közép-Kelet Európa, és benne Magyarország, ma nem tartozik a "mag-Európa" rövid távon alkalmas és kívánatos államai közé. Ismétlem: nem csupán anyagiakról van szó. Üzentünk Brüsszelnek és ők megértették…

Nem kongatok vészharangot. 2020-ig, akármilyen undok üzeneteket küld a kormány Brüsszelbe, megérkeznek a pénzek. Valószínűtlen, hogy a közeljövő várható politikai és gazdasági változásai bennünket Nagy-Britannia követésére ösztökélnének. Ehhez azért nem vagyunk elég fontosak. Csak annyi történik, hogy az Európai Unió jövőt tervező asztalánál a második, vagy - ki tudja? - harmadik sorban jelölik majd ki a helyünket.

Angliából megmarad a nyelv. Shakespearé, Orwellé, az informatika és a repülés nyelve. Meg a kitántorgott hárommillióé, a kirepült félmillióé, az újkor nemzetközi nyelvéé. Megmarad a Habeas Corpus, az angol jogelvek, és a parlamenti demokrácia is.

Ne sirassuk Angliát, de tanuljunk angolul!

2016.06.25 08:10

Kaposváron harmadszor is százak tiltakoztak a rabszolgatörvény ellen

Publikálás dátuma
2019.01.19 17:42

Fotó: Népszava/ Radó Ferenc
- Menjen a Fidesz! – válaszolták a tüntetők, amikor a kaposvári tüntetés egyik szónoka megkérdezte, el akar-e menni valaki a városból vagy az országból.
Nagyjából ez volt a legerősebb beszólás a demonstráción, melyet a többi megyeszékhelyhez hasonlóan Somogyban is a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szervezett – az ellenzéki pártok támogatása mellett –, s melyen az elmúlt napok kellemes, kora tavaszi időjárását váltó csípős hidegben is úgy háromszázan vettek részt az Európa-parkban. A belvárosi tér immáron a harmadik demonstrációnak adott helyet a rabszolgatörvényként emlegetett túlóratörvény elfogadása óta:
Kaposváron ilyesfajta ellenzéki aktivitásra senki sem emlékezett a rendszerváltás óta.
- Azt hitték, karácsony előtt sunyi módon, csendben át lehet nyomni az embereken egy ilyen jogszabályt – elevenítette fel a tüntetések okát Svajda József, a MASZSZ megyei vezetője, aki megjegyezte: a hatalom elszámolta magát, nem gondolta, hogy ekkora és ilyen egységes tiltakozást vált ki a jogszabály, hiszen a – Fidesz-közeli – Munkástanácsokon kívül minden valamire való szakszervezet és érdek-képviseleti tömörülés csatlakozott az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottsághoz, mely erre a szombatra megszervezte az országos tiltakozást.
- Eddig minden kormány úgy gondolkodott, alacsony bérek kellenek, mert az vonzza a külföldi tőkét – folytatta Svajda József -, de 99 ezer forintért nem lehet dolgozni. Amikor ezt jeleztük, elmondtak minket mindenféle mocskos prolinak, csőcseléknek, lumpeneknek, pedig csak normális béreket és nyugdíjakat akarunk. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint remekül emelkednek a bérek, az ország szinte Eldorádó. Szerintünk viszont ez nem igaz, így hát folytatjuk, ahogy Churchill mondta: földön, vízen, levegőben. Végre sokan megértették, mi a tét, s ami nagyon fontos: a dolgozók mellé felsorakoztak a fiatalok, a diákság. Erre utoljára 1956-ban volt példa Magyarországon.
Varga Zsoltné, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének országos alelnöke arról beszélt, hogy a Munka Törvénykönyvét rengetegszer módosították az elmúlt években, de mindig a dolgozók kárára, akik nem mertek nemet mondani a változtatásokra. Emiatt egyre nagyobbak a munkaterhek, s a túlhajszoltság következménye a mind több munkahelyi baleset, valamint a romló termelékenység. - Akik a rabszolgatörvényt kidolgozták és megszavazták, nem tudják, mi van egy valódi munkahelyen – jelentette ki. – Ugyanők hangoztatják évek óta, drasztikusan emelkednek a fizetések. Akkor miért megy el annyi ember az országból? Szolidaritásra, összefogásra van szükség, mert a hatalom semmibe veszi a munkásokat, érzéketlen robotoknak tekinti őket, s amit pedig megtermelnek az emberek, azt ellopják. Ebből viszont elegünk lett, ami meglepte a kormánypártokat, s egyre idegesebbé teszi őket. Van esély a változásokra, de a sikerhez szükség van a rendszert otthonról bíráló fotelforradalmárokra is!
Csábráki Lajosné a megváltozott munkaképességűek mind nehezebb megélhetéséről beszélt a hallgatóságnak, Hornyák József, a Vasas Szakszervezet somogyi titkára pedig arról, hogy a hatalom nem törődik a dolgozó emberekkel. - Tárgyalni akartunk a kormánnyal, de nem hajlandó rá – tette hozzá. – Kértünk engedélyt forgalomlassító útlezárásra Kaposvárra, de a rendőrség a közlekedés rendjének sérelmére hivatkozva elutasította a kérelmünket. Egy négysávos úton akartunk egy sávot elfoglalni… De nem hagyjuk magunkat, tovább küzdünk az igazunkért. Mert ha csak 1 százalék esélyt adunk a munkáltatóknak, hogy bevezethessék a rabszolgatörvényt, meg fogják tenni.
2019.01.19 17:42
Frissítve: 2019.01.19 17:45

Tizenhárom éve zuhant le a szlovák katonai gép a Zempléni-hegységben

Publikálás dátuma
2019.01.19 17:17
Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka megkoszorúzza a hejcei emlékművet
Fotó: MTI/ Vajda János
A szlovák védelmi erők újkori történelmének legnagyobb katasztrófája volt a légierő csapatszállító repülőgépének 2006. január 19-ei lezuhanása.
A tizenhárom évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben. A koszovói békemisszióból Szlovákiába tartó AN 24-es gép a Hejce fölötti Borsó-hegyre zuhant le; a fedélzetén utazó 43 békefenntartó katona közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget.
Peter Gajdos szlovák védelmi miniszter a Hejce központjában lévő emlékműnél, az áldozatok családtagjai, a katonatársak, a mentésben részt vevők és a helybéliek előtt azt mondta: katasztrófa mindörökre megváltoztatta negyvenkét család sorsát, és mélyen beleivódott az emlékezetbe. A szlovák miniszter kiemelte, tisztelettel adóznak az áldozatok - a Koszovóból hazatérő harminckilenc férfi és három nő - emléke előtt; lehetetlen megbékülni a veszteséggel.
Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter arról szólt: az elvesztett katonák Koszovóban a békéért szolgáltak, reményt adtak a balkáni országok népeinek, és erre büszkének kell lenni, mert "ők is büszkén látták el feladatukat", ám néhány percre hazájuktól és szeretteiktől, a sikeres küldetés után életüket vesztették. Az eseményen az idén is jelen volt a szerencsétlenség egyetlen túlélő katonája, Martin Farkas, aki elhelyezte koszorúját elvesztett katonatársai emlékművénél. A megemlékezésen Keszi Marcella, a lezuhant repülőgép parancsnokának testvére beszédében azt mondta: öccse úgy hagyta el a világot, hogy bűnösnek nyilvánították, meggyanúsították a baleset okozásával. Felszólította a szlovák védelmi minisztert, hogy szüntesse meg a dokumentumok titkosítását, adjon parancsot a vizsgálatok eredményének felülvizsgálatára. 
Szerző
2019.01.19 17:17