„Fog on the Channel. The Continent is isolated”. (Köd a csatorna felett, a kontinens elszigetelődött.) A BBC hajdani bemondójának szállóigévé vált mondatánál semmi sem jellemzi jobban az angolok és Európa viszonyát.
1956. november 28-án érkeztem Angliába, négy évig maradtam az oxfordi egyetemen. Huszonkét évesen már négy országot kipróbáltam. Sehol annyi segítőkész, jóindulatú, egyenes emberrel nem találkoztam, sehol a törvények, „játékszabályok” és mások tiszteletét nem sajátíthattam el, mint az Angliában töltött esztendők alatt.
Ma hajnalban, amikor a Brexit eredményét megtudtam, megkönnyebbülést, szinte örömöt éreztem. Az angliai öt évet követő három évtizedben Franciaországban, először hontalanként, majd francia polgárként az elfogadás és a befogadás közötti különbséget is megéltem. Az angolok jót tettek velem, de ezt sokszor és hangosan értésemre adták. Rám hagyták, hálás vagy hálátlan leszek-e, de erős vonallal meghúzták a határt, ami köztük és közöttem húzódik. A franciák úgyszólván nem törődtek velem: maradj, ha már idejöttél, légy olyan, mint mi vagyunk.
Ma is hálával és tisztelettel gondolok Angliára. De örülök, hogy távoznak. Anglia eddig is alapjában különbözött a kontinenstől; a finnektől a görögökig bezárólag. Franciaország, Hollandia, Belgium is gyarmatbirodalom volt, indiaiak, indonézek, afrikaiak százmilliói felett uralkodtak. A francia köztársaság például a lakosait "polgárnak", a gyarmati sorsban élőket "alattvalónak" nevezte. A békés és joviális hollandoknál, talán csak a belgák bántak kegyetlenebbül az alájuk vetettekkel.
De mindez a múlté. A franciák, a portugálok, a hollandok és a belgák egymás, azaz Európa felé fordultak, az angolok lelki szemükkel még mindig a tengeren túlra tekintenek. Angliában jelenleg nyolcmillió külföldi él, a hatvannégy milliós lakossághoz képest ez valóban nagy szám. A nyolcból hárommillió az EU polgára, ötmillió a Commonwealth államaiból érkezett. A Brexit-kampány egyik témája az volt, hogy a lengyelek, a románok, a magyarok elveszik a pakisztániak kenyerét. Cameron először megígérte, majd kitűzte a népszavazást, Brüsszelben pedig kizsarolta a lengyelek, a magyarok, a románok szociális juttatásainak csökkentését.
Mondanom sem kell, hajdani többszörös jöttmentként, minden idegenellenes demagógiától undorok. De a különféle, egyaránt a társadalmi létra alján elhelyezkedő rétegek szembeállítását egymással, nem egyszerű demagógiának, hanem az Erkölcsi Törvény (lásd Kant) elleni bűntettnek tartom. Cameron saját csapdájába esett bele, nem hiszem, hogy volna szív, amely fájna érte.
De mi lesz most? Rövidtávon bizonyára nehezebb, közép- és hosszú távon meggyőződésem, hogy jobb. A börze rezdüléseivel, a gazdaság reakcióival nem foglalkoznék. Nemcsak azért, mert nem értek hozzá, hanem azért sem, mert ebben a problémacsomóban nem tartom elsődlegesnek. Az Európai Unió ugyan gazdasági egyezményekkel kezdődött, talapzatát mégis a politika, a múlt és az előrevetített jövő határozta meg. Az angol politikusi osztály a gazdasági érdekeket nem elsődlegesnek, de egyetlennek tekintette, ebből is kizárólag a szabadkereskedelem érdekelte. Angliát mondok, mert a brit állam más tagjai - a skótok és Észak-Írország lakosainak többsége -, ennél mindig messzebb látott, és ma még messzebbre tekintenek.
Európának nincs oka félelemre. A Brexit nem Európa, hanem Nagy-Britannia végét jelentheti. A Brexit minden mulandó kellemetlenségével együtt Európa új esélyét jelentheti. Ugyan kevesen mondták ki, de sokan gondolják, hogy a kiút nem az integráció fékezése - ellenkezőleg, felgyorsítása lehet.
Ne kerteljünk: az Európai Egyesült Államokról van szó. A közös pénzhez társulnia kellene az eddig elmaradt közös pénzügyi politikának, a terrorizmus elleni fellépés megkövetelné a közös rendőri erőt, és - igen! - a közös hadseregről is beszélni lehetne. A nemzeti identitás ésszerű erősítése mellett az európai identitás erősítése jelenthetné a jövőt, amelyhez megfelelő oktatási és művelődési politika társulna.
Jacques Chirac magyarországi látogatása alkalmával szóba került a "mag-Európa" fejlesztésének terve. Akkor, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok időszakában, a felgyorsítandó integráció során Magyarország a lehetséges partnerek sorába tartozott. Azóta sok minden folyt le a Dunán, a hipotézisek is változtak, Közép-Kelet Európa, és benne Magyarország, ma nem tartozik a "mag-Európa" rövid távon alkalmas és kívánatos államai közé. Ismétlem: nem csupán anyagiakról van szó. Üzentünk Brüsszelnek és ők megértették…
Nem kongatok vészharangot. 2020-ig, akármilyen undok üzeneteket küld a kormány Brüsszelbe, megérkeznek a pénzek. Valószínűtlen, hogy a közeljövő várható politikai és gazdasági változásai bennünket Nagy-Britannia követésére ösztökélnének. Ehhez azért nem vagyunk elég fontosak. Csak annyi történik, hogy az Európai Unió jövőt tervező asztalánál a második, vagy - ki tudja? - harmadik sorban jelölik majd ki a helyünket.
Angliából megmarad a nyelv. Shakespearé, Orwellé, az informatika és a repülés nyelve. Meg a kitántorgott hárommillióé, a kirepült félmillióé, az újkor nemzetközi nyelvéé. Megmarad a Habeas Corpus, az angol jogelvek, és a parlamenti demokrácia is.
Ne sirassuk Angliát, de tanuljunk angolul!
