Egyiptom, a Nílus ajándéka

Szemiramisz ügyesen kísértette az istent. Alig tenyérnyi réssel a két oldala és a betonfalak között, fenséges lassúsággal úszott végig a zsilipfolyosón, hogy aztán kitáruljon előtte a zsilip kapuja, és a minket hat méterrel magasabban tartó víztömeg kizúduljon alólunk, s a kecses Szemiramisszal kihajózzunk Esna kikötőjéből a Nílusra, Luxor, a Királyok völgye és Karnak felé. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Behajózni egy elegáns szállodahajóba, éjszakázni a Níluson - ilyen az emberrel álmában is ritkán történik. Egyiptom az elképesztő élmények országa annak, aki nem csak üdülni, hanem világot látni is érkezik. A négyezer éves emlékeivel, a Biblia világából is ismert színhelyeivel mellbe vágja az embert. Megrendítő élmény, amikor kiderül: mindez tényleg van, létezik, nem elvont kulturális ismeret, hanem eleven valóság. Meghívott vendégként persze könnyű elegáns nílusi hajón, meg sokcsillagos szállodában lébecolni, de a lébecolás tétje az volt, mennyire biztonságos ma Egyiptomnak ezen a részén, a Vörös-tenger és a Nílus mentén turistáskodni.

Két alapvető tapasztalat kísért minket végig a több száz (tán ezer is megvolt) kilométeres autóbuszozás során: Egyiptomban a remekül kiépített, minőségi autóutakon időről-időre ellenőrző pontokat telepítettek fegyveres őrséggel, a kettesével-hármasával lerakott fekvőrendőrök miatt lépésre lassító buszunk sofőrje mindannyiszor arabul jelentette: 32 magyart visz. Mindvégig pontosan tudták a rendre ügyelők, hogy hol, merre járunk. A szállodákat és a turistalátványosságokat ugyancsak őrzik, állandóan, de kellő tapintattal. Ha nem figyeltük, észre sem vettük a fegyveres őröket, legfeljebb amikor felcsipogott az ellenőrző kapu.

Hurghada turistákra vár

Budapestről Hurghadára érkeztünk, ebbe a Vörös-tenger partján sok kilométer hosszan elnyúló szállodai üdülőkomplexumba. A repülőnk pontosan érkezett, a légkondis buszunk pontosan várt a mindig mosolygó Khaleddel, kinti vezetőnkkel. A Sindbad nevű szállodába ugyancsak simán megérkeztünk, készséges és gyors fogadtatásban volt részünk, friss hibiszkusz teával ízesítve. Gondozott kert, pálmafák, rajtuk a magasban vörös hálókba kötött érlelődő datolyafürtök, gyep, virágok, bokrok, park, medence, ahogy kell.

Csak éppen vendég alig lézengett a hatalmas szállodában, meg a parton. Az őszi repülőgép-katasztrófa után (a Sharm El Sheikh-ből hazainduló több mint 200 orosz turista vesztette életét, az ok máig nem tisztázódott) drámaian lecsökkent a Vörös-tenger partjára érkező turisták száma. Megtudtuk: azelőtt heti 150 gép érkezett Hurghadára, most egy-egy, ha jön. Elmaradtak az orosz turisták is, pedig a régi repülőtér mellé még egy hipermodern újat is építettek a kedvükért. Edit, kartagós kísérőnk azt mondja, nem akar hinni a szemének: ezt a tengerpartot mindig tömve látta turistákkal.

A 70 ezer lakosú Hurghada mutatós szállodasorán jóformán csak mi sétafikáltunk (ami rém kényelmes persze). Reménytelibb a kép, amikor elbuszozunk az elegáns jachtkikötő új negyedébe. Éttermek és kávéházak sora egymás mellett, teraszokra kitelepedett teázók sok vendéggel. (És mindenütt hangos tévékészülékkel, mert már elkezdődött a foci-eb.) A kikötőnegyed pompás hely: modern épületei jó ízlésű, fantáziadús formájukkal határozottan életteli hangulatot sugallnak. Feledtetik a városban s az utak mentén látható számtalan befejezetlen építkezést.

Korallok és az egypupúk

Az, hogy speciális tengeralattjáróból bámulhattuk a látványos korallzátonyokat, a sok színben villódzó halrajokat, hogy lehetett quaddal meg buggyval túrázni a sivatagi szafari egy állomásán, lehetett szájból tevét etetni a hegyek tövében, a kősivatagban élő beduin családnál megülni az egypúpút – az mind szabadon választható szórakozás az Egyiptomban turistáskodónak. Ahogy a pazar kényelmű francia-arab stílusjegyeket viselő tiszta új szállodában, az ötcsillagos Marsa Alam Novotelben is természetes volt, hogy lehet edzeni, masszázsba menni, hastáncolni, francialabdázni, revüt nézni a bárban, s mindezt lazán, mert ott is alig találkoztunk vendéggel. Pedig a közeli búvárközpontban szakemberek tanítanak palackkal búvárkodni vagy pipával-szemüveggel lebegve megbámulni az nyüzsgönc, megunhatatlanul látványos víz alatti világot.

Az ,,évmilliók háza"

Egy utazás akkor jó, ha nemcsak vidám emlékei, hanem megható pillanatai is vannak. Ilyen pillanat, amikor a Királyok Völgyében a sok ezer éves királysírokba lépve a felfoghatatlanul sok idővel korábban felvésett-festett hieroglifákkal teli falakon épp az orrunk előtt megpillantjuk azt az apró figurát egyet a sok ezer közül. A ruhája ugyanolyan kék, a mellette álló apró madárforma ugyanolyan piros, mint amikor négyezer éve megfestette a fáraó halotti templomán munkálkodó mesterember. Könyökünkön jönnek ki már a könyvben, fotókon látott hasonló óegyiptomi ábrázolatok. De ez itt az orrunk előtt valóságos, akár meg is érinthetnénk: gyönyörű, eleven, eredeti színeiben, négyezer évesen. Mi ez, ha nem megható pillanat? Ráérzünk, miért hívták az ókoriak ezeket a halotti templomokat az „évmilliók házának”. Még nem az örökkévalóság, de a hangulat transzcendens. Hát ezt is adja Egyiptom.

A Királyok völgye

Falfestmény Hatsepszut-templomában

Járjuk Luxorban, a Nílus nyugati partján a világörökség sárga útjait, egyik fáraó halotti templomától a másikig a Királyok völgyében. A Nílus fuvallata nem ér el ide, a sivatag félreeső völgyébe, ahol legalább 43 fok meleg van. Gyula, a mi mindentudó kartagós művészettörténészünk a fáraókról még a szakálluk pontos formáját is tudja (ami elengedhetetlen kellék a fáraószobroknál), az agyforraló hőségben megnyugtat: a királysírok száma itt száz felett van, de csak 10-15-öt lehet látogatni, ezek közül is mindig változó, mikor melyiket. Thutenkhamoné most zárva például. Mi megelégszünk hárommal, és ráadásként Hatsepsut halotti templomával a sziklafal oldalában. Őt, az első fáraónőt ugyan megölték, igyekeztek ki is iktatni a ugyanis a XVIII. dinasztia fáraóinak névsorából, de az mégis örökre megmarad, hogy az általa építtetett halotti templom az egyiptomi szakrális építészet legkülönösebb, legegyénibb teljesítménye.

A Nílus másik oldalán, a keleti parton este fény-hang parádé Luxorban, a templomvárosban. Egymagában Amon-Ré birodalmi főisten templomi kerülete 5 400 négyzetméter, pedig ez csak egy része a kétezer éven át minden fáraó által bővített templomegyüttesnek. Mutatós a fény-hang-játék, de igazán az az érdekes, mintha a legnevesebb Shakespeare-színészek mondanák fel gyönyörű angolsággal a történelmi idézetekből álló szöveget. És mintha köztük lenne a James Bond-filmekből ismert M., a csodálatos Judy Dench hangja is.

,,Roncsderbis hintóm”

Hazafelé, már a zúzmarásra hűtött hipermodern új hurghadai reptéren egy újabb váratlan emlék. A tömény élménysorból minduntalan az a lovacska kopog patáival a fejemben, amelyiknek a bőrét majd ki bökték a bordái. Mégis szorgosan húzott végig minket a hihetetlenül leharcolt, „roncsderbis hintón” Luxor óvárosában, túl a fényes turistazónán. És jöttek a minket hangos hellóval köszöntő gyerekek a minden képzeletet felülmúlóan mocskos sikátorokból, az elképesztően nyomorult, düledező házakból. A lovacska kocogott, ők meg dobálták fel a kocsik hajtóinak az ajándékaikat: nejlonzacskóba kötött sárga folyadékot, néhány szem datolyát. Ramadán második napja volt. Épp lement a nap, a bakon ülő hajtók mohón bontották fel a gyerekek ajándékát. Ha csak pár falatot, de mégis végre ettek és ittak az ünnep tiszteletére.

Azután jött értünk a gépünk és mi hazajöttünk Budapestre. Épen, egészségesen.