A színházi társaságok elnökségi ülése

Közös elnökségi ülést tartott a hétvégén a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság.

A Magyar Színházi Társaság által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint az összejövetel apropóját az utóbbi időkben történt - a szakmai kuratóriumok véleményét figyelmen kívül hagyó - színházigazgató-kinevezések és indoklás nélküli felmentések adták, de ezek mellett számos más fontos problémát is érintettek, mint például az előadóművészeti törvény átgondolásra szoruló pontjai, a TAO, a művészeti képzés és foglalkoztatás kérdése, illetve a függetlenek helyzete.

A Keszég László és Vidnyánszky Attila által vezetett elnökségek jelen lévő képviselői a szombati ülésen megegyeztek abban, hogy hasonló összejöveteleket a jövőben rendszeresen fognak tartani, és közösen lépnek fel a színházakat érintő fontos kérdésekben.

Szerző

A kisvárdai fődíj A nyugalomé

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, A nyugalom kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felajánlott legjobb előadásért járó fődíjat, valamint a város közönségdíját a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiválján.

A szombaton késő este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Bocsárdi Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjét és Fabó Tibort, a Komáromi Jókai Színház tagját. A nemzeti fejlesztési miniszter által felajánlott díjat a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása kapta, míg az Emmi és a Kisvárdai Várszínház által a legígéretesebb tehetség számára alapított Teplánszky-díjat a Fade-Out című előadásért a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat vehette át.

A rendezői díjjal az Úrhatnám polgár és Az eset című előadásokért Sardar Tagirovskyt, a legjobb női alakításért járó díjjal Pethő Anikót, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és B. Fülöp Erzsébetet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagját jutalmazták. A legjobb férfi alakításért adható elismerést Bányai Kelemen Barna, a marosvásárhelyi színház művésze és Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vehette át. A legjobb 35 év alatti színész díját Kiss Bora (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) vihette haza.

A legjobb díszlet díjában A nyugalom című előadásért Adrian Damian, a legjobb jelmezért járó díjban az Úrhatnám polgár című előadás jelmezeiért Bajkó Blanka Alíz, míg a zenei díjban szintén az Úrhatnám polgár zenei világának megformálásáért Bartók György és alkotótársai részesültek. Az eseményen átadták a hallgatói minifesztivál diákzsűrije, valamint a közönség által adható elismeréseket is. A kilencnapos kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt előadást és egy gálaműsort láthatott a közönség.

Szerző

Miért ne kellene a kultúrát eltartani?

Publikálás dátuma
2016.06.27. 07:46
Tompa Andrea és Szűcs Katalin Ágnes drasztikusan kevesebb pénzből kénytelenek gazdálkodni FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Tompa Andrea, a Színház című folyóirat és Szűcs Katalin Ágnes, a Criticai Lapok főszerkesztője értetlenül áll azelőtt, hogy a korábbi évekhez képest is kevesebbel támogatja a folyóiratokat fő forrásuk, a Nemzeti Kulturális Alap. Tompa azért döntött az öt évtizedes Színház megszüntetése mellett, mert a szellemi kizsákmányolásnak sem alanya, sem munkáltatója nem szeretne lenni, Szűcs viszont bízik abban, egy kiegészítő támogatás javíthat helyzetükön.

- Azt követően, hogy nyilvánossá vált a Nemzeti Kulturális Alap folyóirattámogatásról szóló döntése, amelynek értelmében a Színház hat számra 6, a Criticai Lapok hat számára 5 milliós támogatást kapott, sokan felháborodtak. A szervezet vezetősége viszont azt kommunikálja, az NKA nem vállalkozhat szépirodalmi és más művészeti folyóiratok fenntartására, csak kiegészítő támogatást nyújthat.

Sz. K. Á.: Úgy emlékszem, azért jött létre az NKA, hogy nem intézményes keretek között folytatott művészeti, kulturális tevékenységeket – akár művészeti folyóirat kiadást – támogasson, ennek tükrében igen abszurd a kijelentés. Korábban is hivatkoztak arra, hogy a háború előtt a mecénások, előfizetők tartották el a lapokat, s én már akkor is megírtam, nem jó, ha onnan veszünk példát. Miért ne kellene a kultúrát eltartani? Azt mindenki tudja, pusztán bevételből nem lehet fenntartani az újságokat. Ezzel az igazgatóság is tisztában van, gondolom, ezért nem írnak elő – nagyon helyesen – kötelező önrészt.

T. A.: Habár az NKA korábban is mondta, hogy elzárkózik a fenntartástól, más volt az értelmezési dimenziója az állításnak. Most az vált igazán érdekessé, hogy mit kell kiegészíteni. Rémesen abszurd helyzet, hogy bőven 50% alatt legyen egy pályázat intenzitása. A szerződés is tartalmazza, az idei évben a mi intenzitásunk 30% körül van. Arról nem is szólva, hogy hat számot támogatnak. Doncsev Andrásnak, az NKA alelnökének a közelmúltban adott interjúja után tényleg komikus volt felidéznem, miért jött létre az NKA. Az angol arm's length, vagyis meghosszabbított kar mintájára, ami független, kormányzattól elkülönülő, átláthatóan működő képviselet.

- Mi állhat annak hátterében, hogy a korábbiaknál kevesebb összeget ítéltek meg az Önök által főszerkesztett lapoknak?

Sz. K. Á.: 2011 őszén - L. Simon László felbukkanása után - a szakmai kollégiumokat nem engedték dönteni a 2012-re vonatkozó pályázatokról, leállították a folyamatot azzal, hogy új folyóirat kollégium alakul. Ez 2012 januárjában meg is alakult, s két héten belül döntött több mint kétszáz lapról – elképzelhető, milyen elmélyült tárgyismerettel. Mi akkor drasztikusan kevesebb támogatást kaptunk a korábbiaknál, ez alapvetően behatárolta a további lehetőségeinket, a drámai fordulat tehát a Criticai Lapok számára nem most következett be. Most, amikor idén januárban ismét szétváltak a szakterületeknek megfelelően a megakollégiumok – a színház, a tánc is önálló kuratórium lett–, s ezekhez sorolták a folyóiratokat, megkönnyebbültem, mert a 2012 előtti tapasztalatok alapján azt gondoltam, ha olyan emberek fognak dönteni a folyóiratokról, akik tudják, milyen lapokról van szó, s azok mit jelentenek, akkor megint szakmai alapon fognak döntést hozni. Nagy pofára esés volt, amikor kiderült, az idei évre mekkora keretet kapott a folyóiratokra a Színházi Kollégium. Persze ahhoz, hogy milyen csekély lett a szakmai kollégiumok folyóiratokra szánt kerete, hozzátartozott, hogy 2013-ban L. Simon kezdeményezésére létrejött egy hároméves támogatásra szóló pályázati lehetőség. Ugyanakkor bevezették a nevezési díjat, amit három évre előre kellett befizetni, vállalva, hogy, ha úgy ítélik meg, nem méltó a lap a „kiemelt” kategóriára, akkor nem sorolják át alacsonyabba, hanem semmit se kap. Ennek a kiemelt kategóriának a hatalmas – körülbelül 480 milliós – kerete tavaly év végéig garantálta a kiemelt lapok sorsát. Azok a folyóiratok, amelyeknek ez most lejárt, ugyanarra az idei szolid keretre pályázhattak, mint amelyek nem voltak benne a háromévesben, tehát őrületesen megnőtt a pályázók száma. Ezért április végén én javasoltam a színházi kollégium elnökének, hogy kiegészítő támogatást kellene szerezni a színházi folyóiratok számára.

- Milyen választ kapott?

Sz. K. Á.: Azt, hogy már írt levelet ez ügyben a miniszternek, megkereste az NKA bizottságát is. Az is kiderült, nem arról van szó, hogy nem akarták többel kiegészíteni a folyóiratokra kapott keretösszeget, hanem mire megtudták, milyen kevés a keret, már kiírtak egy színházi pályázatot. Az arra szánt pénzt már nem vehették vissza.

T. A.: Éppen ezért vitatkozom, hiszen ez a baja ennek a típusú kuratóriumnak. A folyóirat kollégiumnak folyóiratokról kellett döntenie, itt viszont a kurátorok nagyrésze művészeti területekről jön, mi több, a folyóirat művészeti alkotással versenyez. Én, mint művész, biztosan jobban támogatnám a művészeti alkotások létrejöttét, mint a róluk szóló reflexiót. Ha ennyire szűk a keret, nem lehet jól dönteni. Egyébként az áprilisi döntés után voltak kuratóriumok, amelyek karakánul kiálltak és sajtótájékoztatót tartottak, leszakítottak ilyen-olyan pénzeket, hogy megmentsék a lapokat, és voltak olyanok is, amelyek ügyetlenek voltak. Egyébként is, ha 30 százaléknyi támogatást szavaznak meg egy lapnak, akkor eldőlt a sorsa.

- Ellenérdekelt az NKA abban, hogy legyenek „ellenzéki” folyóiratok?

T. A.: Nem ellenérdekeltek, de nem is érdekeltek. A mostani döntésnek van egy politikai dimenziója, amelyet nem lehet kihagyni a történetből. Az NKA az elmúlt években szinte teljesen szétverte a független színházi szcénát. Azt, hogy egy független színház milyen előadásokat mutasson be, csak a támogatással lehet kontrollálni. Lapok esetében is a támogatás csökkentésével lehet befolyásolni a hatókört. De nem is azért akarnak elhallgattatni minket, mert különösebben kikristályosodó politikai mondanivalónk van, hanem egyszerűen azért, mert ma nem hangzik jól az, hogy valaki független, nem pedig propagandafelület. Amikor a 2000-es évek elején nehéz helyzetbe került a Színház folyóirat, sok színház fejezte ki a szolidaritását azzal, hogy sok példányt vásárolt, sőt megvett egy-egy lapszámot. Ilyen segítség most teljesen elképzelhetetlen. Szinte nincsenek színházi szervezetek, nincs senki, aki odaálljon a szakmai lapok mögé, pedig tényleg vészhelyzet van. Válságban vagyunk mi is, csakúgy, mint az Ellenfény, a Criticai Lapok, a Revizor és a nulla forintos támogatást kapott 2000, de azt sem tudom, hogyan fog tovább élni a szinhaz.hu és a Parallel kortárs művészeti magazin. De mivel szétesett a színházi élet, legfeljebb egyéni szolidaritási akciókra számíthatunk.

- Korábban volt rá mód, hogy utólag kapjanak pénzt?

Sz. K. Á.: Csak zárójelben mondom, meglepő fordulat volt, hogy mindenki azt kommunikálta, a Revizor online nem kapott semmit, de amikor utánanéztem, találtam egy döntést 2015. november 26-i keltezéssel, amelyben a folyóirat kuratórium 42 pályázó 55 pályázatának ítélt meg az év első számaira, illetve az online felületek első félévére pénzt. A Revizor 1,2 milliót kapott.

T. A.: Abból a pénzből a Színház is kapott…

- És a Criticai Lapok?

Sz. K. Á.: Mi nem is tudtunk erről a lehetőségről, még csak a pályázati kiírást sem találtam meg. Az Ellenfény sem tudott erről a lehetőségről, ők sem kaptak ebből a keretből. Szóval a függetlennél is függetlenebbnek éreztem magamat, mert senki nem vette a fáradságot, hogy értesítsen.

T. A.: Valószínűleg a folyóirat kollégium, látva, hogy még nincsen kiírva 2016-ra semmi, a kibekkelésre létrehozott egy pályázatot a maradék keretből – úgy tudom, minden alkalommal marad még felhasználható összeg. Ténylegesen nem volt kiírás, pályázni lehetett.

- Korábban mennyire volt átlátható a helyzet, tudtak előre tervezni?

Sz. K. Á.: 2011-ig tudtuk, körülbelül mikor és hozzávetőlegesen mennyit fogunk kapni. Így merhet tervezni, kölcsönkérni az ember. Csakhogy úgy, hogy április közepéig nem tudod, kapsz-e egyáltalán pénzt, felelőtlenség. L. Simon huszáros lépéséig, amellyel felrúgta a struktúrát, 11,5 milliót kaptunk, azóta már a felét sem. Mindeközben például 2012-ben a Magyar Teátrumi Társaság akkor négy éve létező lapja ennek a kétszeresét kapta.

T. A.: Június elején nekünk még nem utalt az NKA. Szeretném látni azt az államot, amely toleráns lenne, ha fél évvel később fizetném be a „katámat”! Még elkeserítőbb: a független színházi területet ugyanúgy demoralizálták, mint most minket...

- Mit gondolnak, mennyiből lehet színvonalasan elkészíteni egy művészeti folyóiratot?

T. A.: Abban biztos vagyok, 5 millió forintból nem lehet elkészíteni. Ennél jóval többől működtek azok a folyóiratok, amelyek tisztességgel tudtak üzemelni, ha azt feltételezzük, a főszerkesztő nem lapszerkesztő, titkár és sofőr egy személyben. A mostani pénzekből csak kompromisszumok árán lehet megélni, például úgy, hogy nem fizetünk a szerzőinknek. Úgy döntöttünk, ezeket a kompromisszumokat nem kötjük meg.

Sz. K. Á.: Andrea leépülésről beszél, mi viszont felépültünk az évek során. A rendszerváltás után jöttünk létre, azért, mert akkor a Színház volt az egyetlen színházi lap, mi pedig szerettük volna, ha lehetne többféle módon gondolkozni. A Színháznál voltak státuszban, nálunk soha senki. Amikor elkészítettük a próbaszámunkat 1992-ben, amivel akkor még sokfelé tudtunk pályázni, boldogok voltunk. Apránként nőttünk fel évi 32-36 oldalra, most 28 oldalasak vagyunk.

- A múlt helyett beszéljünk a jövőről: mi lesz a lapok sorsa?

T. A.: A június-júliusi triplaszámunkat követően hónapokig biztosan nem jelenik meg, s az online egyelőre nem veheti át a print funkciót, mert arra is kevés pénzt kaptunk. Egy innovatív honlap fenntartása ugyanolyan költséges, a szerzőket ugyanúgy meg kell fizetni. A print tartalmat amúgy sem lehet egy az egyben konvertálni az internetre.

- Miért nem?

Sz. K. Á.: Egy nyomtatott lapnak van struktúrája, ami a honlapon nem tud működni: nem mindegy, mi kerül egymás mellé. Minden lapszámnak van gondolati többlete, míg a világháló alapvetően a szörfölgetésé. Keresés közben gyakran tapasztalom, hogy bizonyos oldalak elérhetetlenné válnak, míg a print a könyvégetésekig megmarad. Arról nem szólva, hogy oda felelősségteljesebben ír az ember, mert utólag nem tud korrigálni, tartalmat eltávolítani.

T. A.: Az online előnye a spontaneitás, a frissesség, de a búcsúszámunk fókuszanyag, körülbelül négy hónapig készült. Ezt nem látom, hogyan lehetne online-ra átvinni, igaz, nem is készültem arra, hogy azon gondolkozzam, hogyan kell felszámolni a nyomtatott lapot. Nem látom az olvasót sem, aki tizenkét oldalas cikkeket olvas a neten a színház közfeladatáról.

- Hány példányban jelennek meg, s mennyire eladhatóak?

T. A.: Átlagosan 1500 példányban. Ötszáz előfizetőnk van, ami jó szám, de többségük a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Sajnos már a színházakban is küzdelmes eladni a lapot, mert maximum a jegyszedők tudnák értékesíteni. A májusi számunkat maradéktalanul eladtuk, a katasztrófa helyzet miatt.

Sz. K. Á.: Mi 1000 példányban nyomjuk a lapot, körülbelül száz előfizetőnk van. Az eladhatóság változó.

- Gondolkoztak azon, hogy akár a lapok is hibát követtek el azt illetően, hogy ide jutottak?

T. A.: A Színház az elmúlt években nem sokat tett azért, hogy népszerűbbé, jobban láthatóvá váljon. Komoly szellemi műhely voltunk a hat emberünkkel, akik közül négy szerkesztő a tartalomért felelt, volt egy képszerkesztőnk és egy ügyvezetőnk, aki ténylegesen adminisztrátor. Mostanra állt fel a csapatom, amely tartalmilag, vizuálisan, szellemileg újítani tudott volna. Szerintem nagyon fontos üzenet az, hogy megszűnünk. Fontos hozzájárulni a 2016-os magyar kulturális évhez azzal a ténnyel, hogy ez meg tud történni. Január óta nem tudtuk honorálni a szerzőinket. Én a szellemi kizsákmányolásnak sem alanya, sem munkáltatója nem szeretnék lenni. Akkor akarunk és tudunk újraindulni, ha valamilyen módon lesz rá közpénz.

Sz. K. Á.: Bízom abban, hogy van okunk reménykedni, hogy tovább tudunk működni. A mi lapunk szerelemgyerek, ezért nehezen engedném el a kezét. A páros számozáshoz is azért ragaszkodom, mert az a havilap képzetét kelti, még ha ritkábban is jelenünk meg.