X_Foci Eb 2016;2-0;Foci Eb 2016;Olaszország-Spanyolország;

2016-06-27 22:00:00

Foci Eb 2016 - Olaszország-Spanyolország 2-0

Egy korszak ért véget. Két Európa-bajnoki diadal után Spanyolország már a nyolcaddöntőben kénytelen volt búcsút inteni az Eb-tornának. Olaszországnak sikerült bosszút állnia a négy évvel ezelőtti fináléért, amikor 4-0-s vereséget szenvedett az akkor csúcsformában lévő Andres Iniestáékól.

Az már igen hamar kiderült, hogy ez a spanyol csapat már messze nem a régi. De Gea fantasztikus bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne szerezzen már az első negyedórában akár két találatot az olasz együttes. Aztán a 33. percben már ő is tehetetlen volt. Az egyébként remekül játszó, brazíliai születésű Éder szabadrúgása éppen Chiellini elé került, aki közelről a hálóba pöckölte a labdát.

Továbbra is az olaszok játszottak veszélyesebben. A második félidő első részében tovább növelhette volna az előnyt Antonio Conte csapata, Éder egyedül bújhatott ki a védők közül, de megint de Gea védett. Az utolsó negyedóra azonban egyértelműen a spanyoloké volt, de Buffon bemutatta, hogy 38 évesen is a világ legjobbjai közé tartozik. Már a hosszabbítás pillanataiban Pelle növelte az előnyt, s állította be az olaszok továbbjutását jelentő 2-0-s végeredményt.

Labdarúgó Eb negyeddöntő
Olaszország-Spanyolország 2-0 (1-0)
Párizs, Saint-Denis Stadion, 80 ezer néző
Jv.: Cüneyt Cakir
Gólszerző: Chiellini 33., Pelle 90.
OLASZORSZÁG: Buffon – Bonucci, Chiellini, Barzagli - De Sciglio, De Rossi (46. Thiago Motta), Florenzi (85. Darmian), Giaccherini, Parolo - Éder (82. Insigne), Pelle
SPANYOLORSZÁG: De Gea – Juanfran, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Busquets, Fabregas, Iniesta – Morata (L. Vázquez), Nolito (45. Aduriz, 81. Pedro), David Silva