Jeremy Corbyn;Brexit;

2016-06-28 10:18:00

A Brexitre voksolt a Munkáspárt vezére?

Ma bizalmi szavazást tart a brit munkáspárti frakció Jeremy Corbynnal szemben, miután a brit munkáspárti árnyékkormány 31 tagja közül 23 lemondott posztjáról, tiltakozásul amiatt, hogy a pártvezér menesztette az árnyék-külügyminisztert. 

Hillary Benn ugyanis élesen bírálta Corbyn kampányteljesítményét. Az ellenzéki Munkáspárt vezetője, aki mindig is euroszkeptikus nézeteket hangoztatott, kétségtelenül csak félszívvel kampányolt az EU-tagság felmondása ellen. Az egyik lemondott árnyékminiszter, Chris Bryant pedig tegnap azt állította, hogy maga Corbyn valószínűleg a Brexit mellett voksolt a csütörtöki népszavazáson. A képviselő kérésére azonban a pártvezér nem volt hajlandó elárulni, hogy a kilépésre vagy a maradásra szavazott.

Corbyn az Independent című lapnak nyilatkozva azt mondta ennek az állításnak nincs más célja, mint a munkáspárti vezetés destabilizálására. Közölte, nem fog önként távozni, hanem áll az újabb vezetőválasztás elébe. Szerinte csak a Labour parlamenti frakciója fordult szembe vele, ám a tagság továbbra is mögötte áll.

A Brexit győzelméhez valóban hozzájárulhatott, hogy a hagyományos munkáspárti szavazók elbizonytalanodtak, s a jelek szerint nagyobb hatással volt rájuk az EU-ellenes UKIP-vezér, Nigel Farage uszítása, mint Jeremy Corbyn lagymatag kiállása az uniós tagság mellett.