demonstráció;Városliget;Párbeszéd Magyarországért;Ligetvédők;faölelés;

2016-06-30 07:14:00

Jogi káosz a Ligetben - Különös birtokvédelem

A Párbeszéd Magyarországért bántalmazás hivatali eljárásban gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert kifogásolja, ahogy a rendőrök kedden feloszlatták a Városligetben a volt Közlekedési Múzeumnál zajló tüntetést. A keddi tüntetésen az egyik tüntető felmászott a kéményre, őt később a rendőrök beszállíttatták pszichiátriára, ahonnan csak másnap engedték ki.

Vasárnap óta zajlik a konfliktus az engedélyezett demonstrációt folytató Ligetvédők, illetve a Városliget átépítéséért felelős cég biztonsági emberei között. Ebben a vitában a rendőrség az őrző-védők mellé állt. Szabó Rebeka zuglói alpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy az építkezéshez kirendelt fekete ruhás biztonságiak „önbíráskodtak”, volt aktivista, akit a „kordonnal fellöktek” és akit erőszakkal távolítottak el a területről.

Kedd délután „rendőri túlkapásoknak is lehettünk tanúi” - folytatta, példaként említve, hogy Mécs Imre volt képviselőt, ’56-os halálraítéltet is fellökték. Az alpolgármester úgy értékelt, ennek semmi más célja nincs, csak a megfélemlítés. A PM a belügyminisztertől az eset kivizsgálását kéri. Mécs Imrével kapcsolatban a rendőrség közleményében azt írta: ,,egy magánszemély lökte fel a Közlekedési Múzeum előtt”.

A keddi tüntetés után 45 ember ellen indítottak szabálysértési eljárást, 33 főt kellett kivezetni a területről, egy embert pedig elő is állítottak. A Városliget Zrt. az esetről azt írta, hogy tiltakozók egy csoportja „megtámadta” a bontási területet.

A rendőrök és a tűzoltók órákon keresztül nem tudták leszedni a Közlekedési Múzeum kéményére mászott ligetvédőt, mert már a kivezényelt mentőlétrával sem érték el. Miután a fiatalember önként lejött, a rendőrök akarata ellenére egy mentőbe tették, és bevitették Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályára. Szerdán délben engedték ki Komáromy Gergőt, aki elmondta, semmi baja nem volt, amikor lemászott. Ráadásul a rendőrök azt ígérték, nem lesz gond, ha együttműködik, aztán mégis leteperték, és a mentőbe tuszkolták.

Azt mondták, azért viszik a pszichiátriára, mert attól tartanak, hogy napszúrása és öngyilkossági szándéka lehet. Azt is elmondta, a kórházban vér- és vizeletmintát is akartak venni tőle, de a vérvételt vallási okokra hivatkozva megtagadta. Azt ugyanakkor teljesen jogszerűtlennek tartja, hogy napszúrás gyanúja miatt egy egész éjszakán át megfigyelés alatt tartották, ezért pedig fel fogja jelenteni az ellene intézkedő rendőrparancsnokot.

Az, hogy a demonstrálót a pszichiátriára szállították, számos aggályt vet föl. A Társaság a Szabadságjogokért egy korábbi szakmai anyagában azt írta: „…akkor lehet valakit akarata ellenére pszichiátriai osztályra szállítani, ha állapota következtében önmagára vagy másokra közvetlen veszélyt jelent, a veszélyhelyzet csak az azonnali pszichiátriai gyógykezeléssel hárítható el. A beszállítást csak orvos kezdeményezheti.”

Ugyanakkor egy mentőorvos a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy a „protokoll” alapján a „magasból mentett személyt” – elmeorvosi vizsgálatra kell szállítaniuk. Felmerülhet ugyanis, hogy – akár egy politikai tiltakozás kapcsán is – öngyilkosságot készülhet(ett) elkövetni.

Hogy ez a „szakmai protokoll” mennyire jogszerű, azt a mentőknek nincs lehetőségük eldönteni.

Faölelés és birtokvédelem
Alig tíz perccel este hat óra előtt néhány tucatnyian lődörögtek a Ligetvédők táborában, a Városligetben. Mint a gyerekek, kíváncsi turisták leskelődtek a kerítés túloldalán, fényképeztek. De nem csak ők kíváncsiskodtak: alig száz lépésnyire a tábortól magányos rendőrautó parkolt a fák árnyékában, benne két zsernyák rágózott egykedvűen.
Hat óra után egyre nagyobb lett a zsivaj a táborban, egyre több ligetvédő gyűlt össze a csoportos faölelésre. Fél hét körül elindultunk a Közlekedési Múzeum felé. Az Olof Palme sétányon már nemcsak egy, hanem négy rendőrautó sorakozott; közülük kettő akár egy tucat személy elszállítására is alkalmas.
Az utunkba kerülő fákon már különböző üzenetek voltak olvashatók. "A fa életet jelent. Becsüld meg!". Csapatunkból többen is helyeztek el üzenetet, voltak, akik át is ölelték a fákat.
"Gondolom, a hatalomnak arra is van embere, hogy ezeket a papírokat eltávolítsa" - mondta egy idősebb hölgy, aki épp a kutyáját sétáltatta arra, amerre a ligetvédők útja is vezetett. Hangjából azonban nem a rosszakarás hallatszott; sokkal inkább ama "hatalom" iránti ellenszenv, amely képes volt arra, hogy bikafejű - és eszű - verőembereket küldjön a Liget fáit, a főváros tüdejét védő civilekre. Jelenlétük célja a megfélemlítés. Agresszív fellépésük ellenére nem jártak sikerrel; az utolsó, amit a ligetvédőkön látni, a félelem.
Hét óra körül értünk a Pecsa elé. A mögöttünk lévő tisztáson többen két békésen sétáló, pocakos, kékinges úriemberre lettek figyelmesek. Bármennyire is próbálkoztak, az egyenruhásoknak nem sikerült beleolvadniuk a Városliget nyugalmát élvezők körébe.
Negyed nyolckor érkeztünk a bontás alatt álló Közlekedési Múzeum elé. A fémkordonokat préselt fából készült, három méter magas kerítés váltotta fel. Az épület tetején magányos kopasz strázsált fekete ruhában. "Öngyilkosjelölt!" - kiáltotta valaki - "Be kéne vinni a Nyírőbe, nem?" Az elbarikádozott épület mellett elhaladva egy kordonos részhez értünk. A kordon mögött még több biztonságis unatkozott.
Útközben jött az infó: beadták a birtokvédelmet a ligetvédők táborának területére, így bármikor kitessékelhetik onnan őket. "Itt mi vagyunk a döntéshozók. Maradunk. Nem félünk" - reagáltak a fák őrei.
J. D.