EU-csúcs;Brexit;

2016-06-30 10:41:00

Sokan szavaznának az EU ellen

A Brexit kihatással lesz a szerbiai polgároknak az Európai Unióval (EU) kapcsolatos véleményére is, de a legutóbbi, májusi rendelkezésre álló adatok szerint egy esetleges népszavazáson a szerbiaiak több mint fele a csatlakozásra voksolna, írja a Danas belgrádi napilap. A Vajdaság Ma által közölt cikk szerint Marko Uljarević, az Ipsos Strategic Marketing közvélemény-kutató intézet munkatársa a lap mai számának adott interjújában kifejtette: a polgárok harmada ellenzi az EU-ba való belépést.

Szavai szerint, amennyiben a teljes lakosságra vonatkozó adatokat azokra vonatkoztatjuk, akik valóban részt is vennének a népszavazáson, a májusi adatok értelmében megállapítható: 60 százalék támogatná, 40 százalék pedig ellenezné a csatlakozást.

Kifejtette továbbá: a Demokrata Párnak (DS) minden tízedik, az Elég volt (Dosta je bilo) mozgalomnak minden harmadik, a Szerb Haladó Pártnak (SNS) pedig minden negyedik szavazója nem támogatná az unióba való belépést, másfelől viszont minden ötödik-hatodik radikális (SRS), és a szélsőjobboldali Dveri minden hetedik támogatója az EU mellett voksolna.