Az Oscar-akadémiába kerülhetnek a Saul fia alkotói

Publikálás dátuma
2016.06.30. 10:54
FOTÓ: Pascal Le Segretain/Getty Images
Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia 683 új tagot hívott meg soraiba hat hónappal azután, hogy bejelentette, 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. A meghívottak között vannak a Saul fia című Oscar-díjas magyar film alkotói is: Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Zányi Tamás hangmérnök, Clara Royer forgatókönyvíró, valamint Erdély Mátyás operatőr.

Nemes Jeles László két meghívást is kapott: egyiket rendezőként, a másikat forgatókönyvíróként, így egyike annak a 18 filmesnek, akiket több szakma is meghívott. Nekik dönteniük kell, melyik tagozat ajánlatát fogadják el.

A meghívottak 46 százaléka nő, 41 százaléka kisebbségi, 59 országot képviselnek - olvasható az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) honlapján. Ha mindenki elfogadja az ajánlatot, a tagság 27 százaléka lesz nő, 11 százaléka nem fehér. Az eddigi arány 25 és 8 százalék volt.

A meghívott színészek között Idris Elba, Chadwick Boseman, Eva Mendes és America Ferrera is szerepel. Az akadémia a tagság sokszínűségét akarja növelni azzal, hogy meghívta Csao Fej kínai operatőrt, Taneda Johei japán díszlet- és látványtervezőt, Patricia Riggen mexikói rendezőt vagy Fitzgerald Diggs zenészt, aki a Wu Tang Clan tagja és RZA néven ismert.

Az idei meghívottak száma az eddigi legnagyobb, több mint a duplája a tavalyinak - mondta Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke. Kiemelte, hogy a testület évek óta igyekszik a főként fehér férfiakból álló tagságát sokszínűbbé tenni. A filmakadémia tagsága hosszú ideje vita tárgya Hollywoodban. Idén januárban ismét komoly feszültséget okozott, hogy már második éve csak fehér színészek kaptak Oscar-jelölést a színészi kategóriákban. A kormányzótanács ezért január 21-én rendkívüli ülést tartott, amelyen döntöttek arról, hogy nagyobb arányú női és kisebbségi tagság felé nyit az akadémia.

Szerző

Mrs. Hannibal horgászni megy

A zenei fesztiválok ma már nem a szubkultúrák alkalmi dinamikájából fakadó lázadási formák gyűjtőhelyei, helyiértékkalkulátorai, hanem az intenzív fogyasztói lét tünékeny katedrálisai, posztmodern kapitalista látványosságkomplexumok. A Fishing On Orfű tudatosan e két végpont közé, a szórakoztatóipari senki földjére pozicionálta magát.

Megérte-e néhány napra összehozni a mainstream kultúra globális szeméttelepén önfeledten kóvályogni nem igazán akaró embereket finoman adagolva nekik egy alternatív zenei ízlés édes-keserű piruláit? Úgy tűnik, meg.

A helyszín egy tóparti domboldalra épült kemping. Nem tud nyomasztóan hatni az emberre. Nincs menekülttábort parodizáló, végtelen sátorrengeteg. Nincs gasztronómiai frázisokba csomagolt zabautca. Nincsenek kijelölt, ideológiai tisztánlátást kínáló pihenőkuckók. Együtt vagyunk, és kész. Sokkal inkább a zenei kínálatra helyeződik a hangsúly. Ráadásul belépve az a, nyilván illuzórikus, érzésünk támad, hogy a fesztivál közönsége nem csupán a hétköznapok monotóniájából kizökkenni akaró individuumok összessége, hanem értékközösség. Elsősorban zenei értelemben.

A hangsúly tehát valóban a zenéken van. És örömmel állapíthatjuk meg, újra izgalmas időszak elé nézünk, a magyar könnyűzenei kínálat értékelhető (és tényleg felejtsük már el végre a médiabohóccá, szenvelgő nagyasszonnyá, érzéketlen matuzsálemek bábjává szelídített egykori tehetségeket) arcai, együttesei egyre nyitottabbak a nemzetközi értelemben vett punk, post-punk és new wave zenei és szellemi (!) öröksége felé. Ez még azon kellemetlen tény ellenére is így van, hogy a Liszt Ferenc „színpadán” fellépő zenekarok fakón, tompán, erőtlenül szólaltak meg (hátul álltunk). Valamiért nem sikerült megoldani a nézőtér egyenletes „beterítését”.

Na de Kovács Ákos „színpadán”! Ott szinte mindenki az arcunkba tudott robbanni (hátul álltunk)! (A Colorstart sajnos betették egy sátorba, pedig energiaközvetítésben, a közönség „illuminálás”-ában rendkívülit hoztak, megérdemelték volna a Kovács Ákost. Legközelebb.) Számunkra ott vált nyilvánvalóvá, hogy a fénypont, az igazán világszínvonalú produkció ezen a palettán Péterfy Borié és csapatáé.

Új lemezükkel minden kétséget kizáróan megérkeztek oda, ahova valók: egyszerre képesek távol maradni a mainstream popzene unalomig, csömörig ismételt közhelyeitől, sztereotipikus, reménytelenül agyzsibbasztóvá butult mintáitól és az underground amatőr, a folytonos kísérletezésbe belefásuló hangzásvilágától. Péterfy Bori frontemberként egy autonóm művészi attitűdöt testesít meg úgy, hogy egy pillanatra sem felejti el, ő valahol Chrissie Hynde és Siouxsee Sioux keveréke.

Színpadi jelenléte lebilincselő, de laza is egyben, mégsem viszi túlzásba. A gitár-dob-basszus szekció erőlködés nélkül adja vissza a brit post-punk dalépítési hagyományát (reméljük, a basszusgitár a későbbiekben azért több hangsúlyt kap), és ehhez jön hozzá Tövisházi Ambrus, aki az elengedhetetlenül szükséges, különleges színt viszi bele a textúra. Tövisházi zenei gondolkodásmódjában valahol félúton jár – Ray Manzarek és Peter „Sleazy” Christopherson szobra között. Szóval az idei Fishingen új bálvány született. Fiatalok, már foghattok is neki ledöntésének.

Végezetül. Lovasi András, aki egyértelműen jobban teljesített a fesztivál zenei arculatának „beállítója”-ként, mint frontemberként, úgy véli, ideje tágítani a horizonton, és megmutatni néhányat e köztes terület nagyágyúi közül. Adósságunk van bőven: Peter Murphy, Public Image Ltd., New Order, Wire, The Jesus And Mary Chain, My Bloody Valentine, The Young Gods. Hátha látunk közülük valakit jövőre Orfűn. Ha nem, nem baj, úgy is jó.

Szerző

Columbo, hol vagy?

Publikálás dátuma
2016.06.30. 07:45
Elle Fanning a Neon Démon főszerepében, extravagáns sminkben FORRÁS: VERTIGO MEDIA
A dán film fenegyereke, Nicolas Winding Refn Neon Démon címmel hátborzongatóan sötét és hátborzongatóan hideg filmet forgatott a Los Angeles-i divatvilágban első lépéseit próbáló fiatal lányról, illetve a modellek közötti vérre menő versengésről. Történet alig van. A fantasztikus rendezői stílusérzék az artisztikusan megszerkesztett képekben hol a neonfények hullaszínű sápadtságát, hol a divatlapok árnyalatmentes, kisuvickolt lélektelenségét idézik fel. A hamvas Elle Fanning a főszerepben lenyűgözően hallgatag és bámulatosan érzéketlen. Neki köszönhető, hogy többen nézik végig a filmet, mint ahányan ezt jó szívvel teszik.

Néhány „futottak még” opusza után megrendezett Drive – Gázt! című filmjében izgalmas, sokat sejtető egyéniségnek mutatkozott be a dán Nicolas Winding Refn. Következő filmje, a Csak Isten bocsáthat meg szintén a csodált Ryan Gosslinggal a főszerepben, csapnivaló volt. Zavaros, kimódolt, unalmas konyhafilozófia. A dán film fenegyereke címet kiérdemlő Refn most előállt egy talányos címmel, ez a Neon Démon. A cím mögött pedig egy olyan filmmel, amit vagy bamba értetlenséggel bámul az ember, vagy elviselhetetlennek és kibírhatatlannak tartja.

Refn filmje láttán a bamba bámulás annyit tesz, hogy ide aztán Columbo nyomozói zsenialitása kell, vagy Maigret kifinomult szaglása, hogy az ember rájöjjön, vajon rejtőzik-e valamilyen titok a látványos semmi mélyében, vagy tényleg pusztán az üres, ám rendkívüli stiláris érzékkel előállított képi artisztikum – a sötét oldal nárcisztikus önmutogatása - teszi ki az egész filmet.

Megmosolyogtató forgalmazói gesztus, hogy egy héttel a legutóbbi gyengécske dán film után, amely a modellvilág és divatszakma kegyetlenségéről akart szólni (A modell), íme itt van egy meghökkentően szépre formált semmitmondás, amely a divatszakma kegyetlenségét és a modellek gyilkos versengését mutatja. Az előzőtől Párizs, Refntől Los Angeles divatcsinálói kapják meg a magukét. Amit már jó pár filmtől megkaptak, akár igazi drámába csomagolva. Itt panel igazságok, közhellyé fakult gesztusok sorakoznak.

Refn vonzódása a bűn, a titok, a sötét oldal, a krimi, a thriller világához nyilvánvaló, és mintha a feszültségre épülő műfajt akarná Hitchcock után megújítani, eddig soha nem látott köntösbe öltöztetni. A Drive – Gázt! esetében remekül ötvözte a sötét oldal titokzatos világát egy hétköznapi románc kiismerhető elemeivel. Remekmű jött ki belőle. Most bosszantóan üresen hagyja a filmje krimire apelláló elemeit, meghagyja a sokkoló pillanatokat is puszta mutatványnak, divatbábuként mozgatott figurákkal igazi karakterek helyett.

Pedig a látványvilágát elképesztően erős hangulatúra hangolja és az indulatokat kifejező véres sokkolást a látvány különösre megformált, természetellenesen attraktív szépségével párosítja. Ebből a „szépség és szörnyeteg”-féle kevercsből a különösen megvilágított jelenetekben legtöbbször mégis a unalmat lehelő üresség bukkan elő. Úgy, ahogyan a neon világítás megfosztja a színeket az igazi lényegüktől, a fénytől. Itt az artisztikum mögött nem érzünk semmit. Bár nehezen hisszük, hogy ennyire titok nélküli lehet egy ilyen titokzatosra maszkírozott világ.

Főhősnője, az üde szépségével diadalmaskodó, bár szépsége hatalmával éppen csak ismerkedő Jesse, akit Elle Fanning kelt hideg tekintettel életre, maga az érzéketlen ártatlanság. Szépségével mindenkibe belefojtja a lélegzetet már az első pillanatban. Minden divatkreátor őt akarja, minden újonc modell őt gyűlöli gyilkos féltékenységgel. Jesse izgalmas látvány Elle Fanning különös hidegségének köszönhetően. Ismerkedik a divatot diktáló világgal, nem érdekli a többi lány véleménye, és igazából az sem érdekli, milyen elképesztő sminkeket, arcdíszítést, pózokat kívánnak tőle.

Van benne valami ufószerű idegenség, a szépség legtisztább fokozatában is. Nem sokat beszél, reakciói sem túl beszédesek, ettől titokzatosság vonja körül. Ami egy idő után lelepleződik, hogy nincs titok. Refn élvezettel helyezi hősnőjét mesterkélten sokkoló helyzetekbe, de végül a történet nélküli történetben semminek nincs igazán komoly – legkevésbé pedig szellemes – következménye. Magazinokba illő, kisuvickolt – szebben szólva: artisztikussá idegenített – mesteri fotók mozgó sorozata a film.

A Neon Démon világa akváriumba zárt világ. Színes, kavargó, érthetetlen. Aztán vagy jön Columbo, hogy segítsen rájönni a titokra, hogy mi a csodát bámultunk majd két órán át, vagy nem. Magam még a nemnél tartok. De nem szeretném elfelejteni, hogy Keanu Reeves is ott van a filmben. Nehezen felismerhetőn, sötéten és gonoszul. Pedig csak egy motel gondnokát játssza, de ő is úgy, mintha nála lenne a titok nyitja. Pedig ami nincs, annak nyitja sincs.

(Neon Démon **)

Szerző