Előfizetés

Ingyenes lesz a kéményseprés

Publikálás dátuma
2016.06.30. 10:59
FOTÓ: Népszava
 Ingyenes lesz a kötelező kéményellenőrzés és -tisztítás július 1-jétől a lakosságnak, ennek költségeit az állam állja.

A Belügyminisztérium (BM) korábbi közleménye szerint a kéményseprés magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz (OKF) kerül. Az Országgyűlés a múlt év novemberében döntött arról, hogy a kéményseprés kikerül az önkormányzatok feladatai közül, és az állam közfeladatként, térítésmentesen látja el azt. Ahol az önkormányzatok nem vállalták a feladatot, ott a második félévtől a katasztrófavédelem végzi kéményseprést. Ez az ország mintegy 40 százalékát jelenti, a 4,6 millió kéményből mintegy 1,8 millió kerül át a katasztrófavédelemhez - fűzték hozzá akkor. 

A BM szerint az átalakításra azért volt szükség, mert a kéményseprési díjak a feladatot ellátó magáncégek miatt a többszörösére növekedtek. Továbbá rendkívül nagy különbségek alakultak ki a szolgáltatás színvonalában, rendszerességében és árában, több megyében ellátási zavarok jelentkeztek, volt, ahol a kéményseprés olyan drága lett, hogy sokakat éppen ez riasztott el a rendszeres ellenőrzéstől. 

Akár a katasztrófavédelem, akár az önkormányzat végzi a szolgáltatást, az előzetes írásbeli értesítés szerinti első és második időpontban térítésmentes lesz az ellenőrzés. Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke (KOSZ) még június 21-én népszavazási kezdeményezést nyújtott be a nyílt égésterű, gázüzemű tüzelőberendezések ellenőrzésének csökkentése ellen. Vezélyesnek tartja ugyanis, hogy a gázkémények ellenőrzésének gyakoriságát egyről két évre növelték, hiszen a gázkémények okozzák a legtöbb szén-monoxid-mérgezést. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kémények ellenőrzésének ritkítása a kéménytüzekből fakadó lakástüzek számát is növelheti.

Magyar bankokat minősíthet fel a Moody's

Magyar bankokat vett felminősítési felülvizsgálat alá szerdán a Moody's Investors Service, miután javította a magyar gazdaság makroprofil-megítélését.

A nemzetközi hitelminősítő szerda este Londonban közölte, hogy a felminősítési felülvizsgálat a K&H Bank és az MKB hosszú távú besorolásait, valamint az Erste Bank Hungary és a Budapest Bank összes osztályzatát érinti. A cég emellett az OTP Bank "Baa3" szintű hosszú távú forintbetét-besorolásának kilátását stabilról pozitívra javította, az OTP Jelzálogbank forintkötelezettségeire pedig "Ba1" szintű első besorolást állapított meg, és erre is pozitív kilátást adott.

A négy másik bankra bejelentett felminősítési felülvizsgálat időtartama alatt a Moody's a magyarországi működési környezet javulásából és a magyar makrogazdasági profil megítélésének pozitív módosításából a bankok hitelkockázati alapmutatóira eredő hatásokat elemzi. 

A valószínűsíthető végeredmény a felülvizsgálatba bevont bankok hosszú távú osztályzatainak egytől három fokozatig terjedő felminősítése lehet.  A felülvizsgálatokat a Moody's két hónapon belül kívánja befejezni.

Az OTP Bank hosszú távú forintbetét-besorolási kilátásának pozitívra javításához fűzött indoklás szerint az intézkedés a Moody's azon várakozását tükrözi, hogy fokozatosan tovább erősödik az OTP önálló kockázati profilja. A közép- és kelet-európai piac gazdasági kondícióinak javulása, valamint az, hogy bár az oroszországi és az ukrajnai piac továbbra is gyenge, de most már stabilizálódik, valószínűleg az OTP nem teljesítő kinnlevőség-állományának fokozatos további csökkenéséhez vezet - áll a Moody's szerdai londoni elemzésében.

A hitelminősítő szerint a javuló eszközminőség hozzájárul a hitelveszteség-tartalékolás jelentős csökkenéséhez, ami a bankadó csökkentésével együtt várhatóan javítja az OTP Bank nyereségességét a következő 12-18 hónapban.

A Moody's a héten az egész magyar bankszektor kilátását is pozitívra javította a tavaly július óta érvényben tartott stabilról, azzal indokolva a lépést, hogy a javuló magyarországi működési környezet valószínűleg jót tesz a bankok eszközminőségének és tőkehelyzetének, és a szektor ismét nyereségessé válhat.

A hitelminősítő e döntéséhez fűzött elemzésében kiemelte azt is, hogy a bankokkal szembeni kormányzati politika módosulása várhatóan szintén javítja a pénzügyi alapmutatókat és a bankok növekedési kapacitását. A cég szerint a devizaalapú hitelek tavalyi átváltása jelentős eszközminőségi kockázatokat távolított el a rendszerből, kivédve a forint esetleges leértékelődésének potenciális hatásait.

A Moody's tavaly november óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást tart érvényben a "Ba1" szintű - a befektetési ajánlású kategóriától egy fokozattal elmaradó - magyar államadós-besorolásra is, és londoni elemzők szerint a cég várhatóan még az idén visszaemeli Magyarországot a befektetésre ajánlott szuverén adósok osztályzati sávjába. A Moody's menetrendjében jövő pénteken szerepel a magyar szuverén adósosztályzat következő felülvizsgálata. Egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings a múlt hónapban már visszaemelte Magyarországot a befektetési ajánlású osztályzati csoportba, az addigi "BB plusz"-ról egy fokozattal "BBB mínusz"-ra javítva a magyar államadós-besorolást.

Miért épp a foci?

Valamikor a portugál vagy a belga meccs napjaiban az öttusa világbajnokságon Magyarország csapatban és egyéniben aranyérmet szerzett. A hír nem váltott ki nemzeti eufóriát, a napilapok sportrovataiban is csak kevés helyet kapott. Ugyanakkor az Izland elleni döntetlent ezrek ünnepelték az utcán. Nem aránytévesztés ez? Micsoda irracionalitás! „Hiába, a csapatsportok népszerűbbek, mint az egyéniek, egész egyszerűen több ember számára fontosak” – mondhatná erre bárki. A győri Audi ETO kézilabdacsapata a tavasszal Bajnokok Ligája döntőt játszott. Sokan ünnepelték, de azért talán csak tized annyian, mint a portugál döntetlent. „Hja, kérem, más egy klubcsapat, más a válogatott!” Való igaz.

Egy nemzeti válogatott: a nemzet kicsinyített mása, az adott nemzet erényeivel és hibáival. A németek pontosak, kitartóak, nagy küzdők és kissé robusztusak. A portugálok szellemesek, elegánsak, olykor kissé alattomosak. A svédek okosan, erőteljesen, olykor brutálisan játszanak. És mi? Ezüstország vagyunk. Kézilabda-válogatottjaink ötször játszottak VB-döntőt, egy arany, négy ezüst a mérleg. A győri kézilabdacsapat hét (7!) kupaezüst után nyert Bajnokok Ligáját. A Veszprém háromszor játszott ugyanitt döntőt – három ezüst. Labdarúgásunk hajdani fénykorában öt magyar klubcsapat játszott döntőt valamelyik európai kupában – ebből négy meg kellett elégedjen a kupa-ezüsttel. Labdarúgó válogatottunk kétszer játszott VB-döntőt, mindkétszer második lett. Még ama híres-neves aranycsapatunk is voltaképp ezüstcsapat, hiszen történetének legnagyobb megmérettetésekor, az 1954-es VB-n, ezüstérmet szerzett.

Mintha egyszerre volna jelene a csapatsportokban kreativitásunk, egyedi ötletességünk, és végső győzelemre képtelen pszichés görcsösségünk.

Férfi vízilabda válogatottunk 2013-ban világbajnokságot nyert. A hazaérkező fiúkat százak ünnepelték. A Belgium elleni 4:0-s vereség után hazaérkező focistákat húszezren. Hogyan lehetséges ez? Hiszen a vízilabda is nemzeti válogatott? „A foci a legnépszerűbb sportág.” Az egyik legnépszerűbb, igen. A legtöbb igazolt sportoló a világon kosárlabdázó. Jégkorong, amerikai foci, baseball és Forma-1 éppúgy telt lelátók előtt zajlik a világban. Győrben, Szegeden többen néznek kézilabdát, mint focit nálunk is. Akkor hát mégis miért a foci?

Miért a labdarúgás idéz elő országos lázas állapotot, irracionális lelkesedést, a siker mértékével messze nem arányos ünneplést és büszkélkedést? Voltaképp én sem tudom. Talán, a fociban fordul elő a leggyakrabban a meglepetés, a kicsik diadala, a papírforma borulása. Itt lehet leginkább csodát várni. És itt működik leginkább a hajdani dicsőség – szomorú közelmúlt vagy jelen – reményteljes jövő ősi sémája is.

A Hősök terén húszezer ember várta a legutóbbi meccsén zakót kapott, mindamellett az EB egészén valóban kellemes meglepetést okozó csapatot. A szövetségi kapitány és a játékosok színpadról szólhattak rajongóikhoz. Remélem, büszkék vagytok ránk – mondta Dzsudzsák Balázs. Miért, hogy ilyet Görbicz Anita (olimpiai ezüstérmes, kétszeres Bajnokok Ligája győztes) vagy Kiss Gergely (háromszoros olimpiai aranyérmes) soha nem mondott, soha nem is mond?

Miért épp a foci?