A magyar baloldaliság kilátástalansága

Publikálás dátuma
2016.07.01. 08:21

(...) A magyar progresszivizmusnak nincs világképe, nincs erkölcsi rendje, amelyet megalkuvásmentesen képviselne - csak érdekei vannak, amelyek a legjobb esetben is középszerű vezetőit visszatérően közelebb viszik az "újnyilas" (TGM) kormányzó erőkhöz, mint saját remélt szavazóbázisukhoz. A progresszívok csodálkoznak azon, hogy Magyarországon a politikai machiavellizmus az úr, pedig értékek és az objektív igazságba vetett hit nélkül, ami rájuk kiváltképp jellemző, a machiavellizmus az egyetlen potens politikai gyakorlat - erre ezt is ellopták tőlük. Magyarországon az utóbbi években - amikor a legnagyobb szükség lett volna rá - megszűnt az ideológiai munka a baloldalon. A relativizmus és a szubjektivizmus, ami kilúgozta az eszményeket és az objektív igazságba vetett hitet a posztmodernizált közegből, megöl minden súlyosabb gondolatot és szenvedélyt, amellyel inspirálni lehetne a választókat. A Nyugat problémáihoz nem tudnak hozzászólni, mert miközben elvetik a szocializmust, nem merik a szájukra venni a kapitalizmust sem, emberjogi kérdésekben teljesen elbizonytalanodtak a migráns-kérdésre adott első válaszaikra történt kulturális visszacsapások után (amiből látszik, hogy közük sincs valójában ahhoz, mennyire fontos egy ország politikai kultúrája az írott malaszttal szemben), de idáig sem kell elmenni: egyszerűen már az igénye se merül fel annak, hogy kitörjenek a Facebook-színvonalú fecsegésből és a pártok anti-orbánista lózungjaiból.(...)

Szerző

Kis világunk

Magyarország szerencsés ország. Gyakran úgy érezhetjük, hogy mi vagyunk a világ közepe. Rólunk szól minden, s a világ államainak nagy része minket másol, a mi módszereinkre kíváncsi. Megszokhattuk már, ha egy fontos világpolitikai esemény történik, kiáll a miniszterelnök, elmondja, amit akar, s amelynek lényege az: megint nekünk volt igazunk, csak a mi véleményünk számít. Elképzeljük, amint Nagy-Britanniában lélegzetvisszafojtva várják, mit mond a magyar kormány feje, ő hogy látja, tényleg a bevándorlás miatt szavaztak-e a Brexitre? Vagy Brüsszelben az EU illetékesei vakargatni kezdik a fejüket, s bólogatva ismerik el: megint igaza volt!

Az a legnagyobb baj, itthon képesek is vagyunk elhinni, hogy tényleg mi diktáljuk a feltételeket. Előbb-utóbb azonban rá kell majd ébrednünk arra, ez mennyire nincs így. Aki azt gondolja, hogy minden mehet így tovább a régi kerékvágásban az Európai Unióban, az nagyon téved. Miközben Orbán Viktor és társai a nemzetállamok erősítését követelik azt hangoztatván, hogy Brüsszelnél erősebbek a tagországok, egyre több jel vall arra: az EU a kétsebességes Európa felé halad. Nevezetesen néhány ország dönt majd a kulcskérdésekben, s a többiek kénytelenek lesznek elfogadni azt úgy, hogy sok beleszólásunk nem lesz az ügyekbe.

Lehet azt állítani, hogy ez nem demokratikus megoldás, de a gazdagabb országok pedig mondhatják azt: ha mi adjuk a pénzt, mivel nettóbefizetők vagyunk, akkor egy kicsit vegyenek vissza a lendületből azok, akik az uniós tagság legnagyobb haszonélvezői.

A kétsebességes Európa ötlete már évtizedekkel ezelőtt felvetődött, végül azonban olyan demokratikus alapokra helyezték az Uniót, hogy mindenki fontosnak érezhette magát benne, s azt mondhatott, amit akart. Most azonban új helyzet állt elő, s a britek (várható) kilépésével valóban létrejöhet a kétsebességes Európa.

Lehet nemzetállamokról, különféle uniós koncepciókról, beszélni, de azt azért, ha tetszik, ha nem, figyelembe kell venni: mi csak sodródhatunk az árral, kénytelenek vagyon elfogadni a nagyok döntéseit. Az itthoni publikumnak el lehet adni persze azt, hogy mindenki ránk figyel, s bizony, jócskán akadnak olyanok, akik lelkesen tapsolnak ehhez az előadáshoz.

EU

Kis világunk

Magyarország szerencsés ország. Gyakran úgy érezhetjük, hogy mi vagyunk a világ közepe. Rólunk szól minden, s a világ államainak nagy része minket másol, a mi módszereinkre kíváncsi. Megszokhattuk már, ha egy fontos világpolitikai esemény történik, kiáll a miniszterelnök, elmondja, amit akar, s amelynek lényege az: megint nekünk volt igazunk, csak a mi véleményünk számít. Elképzeljük, amint Nagy-Britanniában lélegzetvisszafojtva várják, mit mond a magyar kormány feje, ő hogy látja, tényleg a bevándorlás miatt szavaztak-e a Brexitre? Vagy Brüsszelben az EU illetékesei vakargatni kezdik a fejüket, s bólogatva ismerik el: megint igaza volt!

Az a legnagyobb baj, itthon képesek is vagyunk elhinni, hogy tényleg mi diktáljuk a feltételeket. Előbb-utóbb azonban rá kell majd ébrednünk arra, ez mennyire nincs így. Aki azt gondolja, hogy minden mehet így tovább a régi kerékvágásban az Európai Unióban, az nagyon téved. Miközben Orbán Viktor és társai a nemzetállamok erősítését követelik azt hangoztatván, hogy Brüsszelnél erősebbek a tagországok, egyre több jel vall arra: az EU a kétsebességes Európa felé halad. Nevezetesen néhány ország dönt majd a kulcskérdésekben, s a többiek kénytelenek lesznek elfogadni azt úgy, hogy sok beleszólásunk nem lesz az ügyekbe.

Lehet azt állítani, hogy ez nem demokratikus megoldás, de a gazdagabb országok pedig mondhatják azt: ha mi adjuk a pénzt, mivel nettóbefizetők vagyunk, akkor egy kicsit vegyenek vissza a lendületből azok, akik az uniós tagság legnagyobb haszonélvezői.

A kétsebességes Európa ötlete már évtizedekkel ezelőtt felvetődött, végül azonban olyan demokratikus alapokra helyezték az Uniót, hogy mindenki fontosnak érezhette magát benne, s azt mondhatott, amit akart. Most azonban új helyzet állt elő, s a britek (várható) kilépésével valóban létrejöhet a kétsebességes Európa.

Lehet nemzetállamokról, különféle uniós koncepciókról, beszélni, de azt azért, ha tetszik, ha nem, figyelembe kell venni: mi csak sodródhatunk az árral, kénytelenek vagyon elfogadni a nagyok döntéseit. Az itthoni publikumnak el lehet adni persze azt, hogy mindenki ránk figyel, s bizony, jócskán akadnak olyanok, akik lelkesen tapsolnak ehhez az előadáshoz.

EU