Tour de Hongrie - Észt győzelem

Publikálás dátuma
2016.07.03. 19:30
Az 1. helyezett észt Mihkel Raim, a Cycling Academy (k), a 2. helyezett ukrán Olekszandr Polivoda, a Kolss-BDC (b) és a 3. helye
Az utolsó szakaszt a szlovén Rok Korosec nyerte, míg összetettben az észt Mikhel Raim diadalmaskodott a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyen.

A szervezők tájékoztatása szerint a Gyöngyösről indult, és a fővárosban, a Várkert Bazár előtt zárult 99 kilométeres záró etap elején egy komoly, 25 fős csoport szökött el a főmezőnytől, amely később több részre szakadt. Az élcsoportból aztán Korosec taktikázott a legjobban, s végül néhány méteres előnnyel ért célba, megszerezve ezzel az ötödik szakasz első helyét. Mögötte a mezőnyhajrában a marokkói Ahmed Amin Galdun volt a leggyorsabb, közvetlenül utána viszont Lovassy Krisztián haladt át a célvonalon.

Az összetettben szinte végig vezető Raim ezen a napon is nagyszerűen versenyzett, s végül negyedik lett, amivel megőrizte első helyét.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.2-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 95 fős mezőnye hat nap alatt 740 kilométert tett meg a budapesti befutóig. A versenyt 79 kerekes teljesítette.
Az OTP Bank különdíjakat ajánlott fel a legjobb 23 évnél fiatalabb magyar versenyzők számára, Rózsa Balázs 300, Filutás Viktor 200, Móricz Dániel pedig 100 ezer forinttal lett gazdagabb. Mindhárman a Szuper Beton csapatának versenyzői, Stubán Ferenc együttese a csapatversenyben a tizedik helyen zárt, a magyar indulók között legjobbként.


Eredmények, 5. (utolsó) szakasz, Gyöngyös-Budapest (99 km):

1. Rok Korosec (szlovén, Radenska Ljubljana) 2:01:01
2. Ahmed Amin Galdun (marokkói, Delio Gallina Colosio) 2 másodperc hátrány
3. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) azonos idővel

Az összetett végeredménye:
1. Mihkel Raim (észt, Cycling Academy) 16:34:50 óra
2. Olekszandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) 18 másodperc hátrény
3. Daniel Turek (cseh, Cycling Academy) 20 mp h.
...17. Rózsa Balázs (magyar, Szuper Beton) 5:42 perc h.

Szerző

Hamilton az utolsó körben előzte meg Rosberget

Publikálás dátuma
2016.07.03. 17:56
FOTÓ: Getty Images, Dan Istitene
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton drámai csata végén, csapattársát, a pontversenyt vezető Nico Rosberget egy ütközés után az utolsó körben megelőzve, megnyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelynek végén Rosberg sérült kocsijával csak a negyedik helyen ért célba.

A két mercedeses pilóta hatalmas küzdelmében sokáig Rosberg állt nyerésre, az élről szépen állította meg riválisa támadásait, a zárókörben azonban Hamilton mellé tudott menni, ám a német kétségbeesetten védekezett, s összeért a két autó. A balesetből Hamilton jött ki jól, végül elsőként haladt át a célvonalon, míg az első szárnyát elveszítő Rosberget még Max Verstappen (Red Bull) és Kimi Räikkönen (Ferrari) is megelőzte.

A világbajnoki pontversenyben továbbra is Rosberg áll az élen, de előnye 24-ről 11 pontra csökkent.

Szerző
Frissítve: 2016.07.03. 20:49

Amerikai siker Kékestetőn

Publikálás dátuma
2016.07.02. 20:49
A mezőny Mátraházánál MTI Fotó: Komka Péter
Az amerikai Chris Butler nyerte meg szombaton a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny negyedik szakaszát, az összetettben továbbra is az észt bajnok Mikhel Raim áll az élen.

A szervezők tájékoztatása szerint a Karcag és Kékestető közötti 144 kilométeren a nagy hőséggel is meg kellett küzdenie a mezőnynek. Mintegy 30 kilométer után egy háromfős szökevénycsoportban Lovassy Krisztián is otthagyta a többieket, és csaknem háromperces előnyre tett szert, a magyar kerekes nyerte meg az első hegyi hajrát is. Az első óra átlagsebessége 49 kilométer/óra volt.

Hét kilométerrel a vége előtt a Kolss-BDC egyik kerekese utolérte, majd faképnél hagyta Lovassyt, aztán Butler két kilométerre a céltól az élre állt, és megnyerte a királyetapot.
Összetettben a szombaton negyedikként célba érő Raim megőrizte első helyét, a legjobb magyar pedig Filutás Viktor, aki a 20. helyen áll.

Eredmény:
4. szakasz, Karcag-Kékestető 144 km (hegyi befutó):

1. Chris Butler (amerikai, Cycling Academy) 3:23:44 óra
2. Gabriel Reguero (spanyol, Differdange-Losch) 3:24:15
3. Devid Tintori (olasz, Differdange-Losch) 3:24:18
...18. Filutás Viktor (Szuper Beton) 3:25:06

Az összetett élcsoportja:
1. Mikhel Raim (észt, Cycling Academy) 14:33:47 óra
2. Olekszandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) 18 másodperc hátrány
3. Daniel Turek (cseh, Cycling Academy) 24 mp h.
...20. Filutás Viktor (Szuper Beton) 4:56 perc h.
...26. Rózsa Balázs (Szuper Beton) 5:34 p h.
...54. Lovassy Krisztián (Team Differdange-Losch) 12:50 p h.

A vasárnapig tartó, idén 91 esztendős viadalon 740 kilométert tesz meg a 95 tagú mezőny a budapesti befutóig.

Szerző