Ausztrália;patthelyzet;előrehozott választások;

2016-07-04 07:32:00

Turnbull öngólja

A két nagy párt közül egyiknek sem sikerült megszereznie a kormányalakításhoz szükséges többséget a szombati előrehozott választásokon Ausztráliában. A vasárnapi előzetes eredmények patthelyzetet jeleznek, a végleges eredményekre a hét végéig várni kell.

Úgy tűnik, Malcolm Turnbull miniszterelnök a maga állította csapdába esett. A kormányzó konzervatív Liberális Pártot is vezető Turnbull májusban oszlatta fel a parlamentet és rendelt el előrehozott választásokat annak reményében, hogy megerősödve kerül ki a megmérettetésből és nagyobb támogatottságot szerez reformterveihez. A részeredmények szerint a kormánykoalíció pártjai összességében kevesebb mandátumot szereztek, mint az ellenzéki Munkáspárt.

A 150 fős törvényhozásban 76 helyet kell megszerezni a kormányalakításhoz. A várakozások szerint a kormánykoalíció 68, a Munkáspárt pedig 70 képviselői mandátumot szerzett a választásokon. Öt képviselő feltehetően a független és a zöld párti jelöltek közül kerül ki, hét másik mandátum sorsa pedig még függőben van, ezek dönthetnek majd arról, ki alakít kormányt Ausztráliában. Koalícióra mindenképpen szükség lesz.

Turnbull egyelőre magabiztosan nyilatkozik, közölte, meggyőződése, hogy megszerzik a parlamenti többséget és biztosította az országot, hogy a kormánykoalíció az új törvényhozás viszály és megosztottság nélküli felállására törekszik.

Ausztráliát az utóbbi években állandó politikai bizonytalanság jellemezte, öt év alatt négy miniszterelnöke volt az országnak. A most megerősödni látszó Munkáspárt 2013-ban súlyos vereséget szenvedett a parlamenti választásokon.

Bill Shorten pártelnök nem véletlenül fogalmazott úgy a részeredmények ismeretében, hogy üdvözli a Munkáspárt visszatérését a politikai porondra.

A szombati voksolás szenzációja, hogy a Munkáspárt színeiben mandátumot nyert a képviselőházba az első bennszülött nő. Az 59 éves Linda Burney tanárnő történelmet írt. Ő volt az első bennszülött nő, aki tartományi parlamentbe bejutott (2003-ban), ugyancsak ő szerzett elsőként tanári diplomát a Charles Sturt Egyetemen, ő lett az első női bennszülött tagja a benszülöttekkel tárgyaló Nemzeti Tanácsnak is. A szenátusnak már volt női bennszülött tagja Nova Peris atléta személyében.