Simicskát is lehallgathatta Spéder Zoltán

Publikálás dátuma
2016.07.05. 17:42
Fonyó Károly és Simicska Lajos FOTÓ: Molnár Ádám
Saját üzlettársait, beosztottjait, valamint Simicska Lajost is lehallgatta Spéder Zoltán. Az Origo szerint ez azokból a felvételekből derült ki, amelyeket az FHB Bank tulajdonosánál tartott házkutatáskor foglaltak le a hatóságok. A portál szerint az sem igaz, hogy a Spédernél talált felvételeken fideszes politikusokkal való beszélgetések szerepeltek. 

Valamilyen felvételeknek mégiscsak lenniük kell, legalábbis Tuzson Bence kommunikációért felelős államtitkár erre utalhatott a hetekben, amikor azt mondta, a kormány nem fél, hogy azok kompromittálóak lennének. Korábban olyan értesülések keringtek a sajtóban, hogy Orbán Viktor, Lázár János és Rogán Antal is szerepel a felvételeken. Ekkor megkérdeztük a Miniszterelnökségtől, hogy valóban szerepelhet-e a Spéderrel jó viszonyt ápoló Lázár a hanganyagokon, a tárca azt válaszolta, sajtóértesüléseket nem akar kommentálni. Maga a kancelláriaminiszter egy Kormányinfón kitérő választ adott a hangfelvételek ügyét firtató kérdésünkre, mivel nem látott még olyan rendőrségi nyilatkozatot, ami alátámasztaná, hogy Spéder telefonbeszélgetéseket rögzített volna, és léteznek ilyen hangfelvételek, ezért - bár a kérdést már érti - semmire nem tud válaszolni. Lázár szerint tisztázni kell, vannak-e ilyen felvételek, csak ezt követően mondja el véleményét az ügyről.

Az Indexet is tulajdonló Spéder lakásán még június közepén tartottak házkutatást. A hatóságok az FHB és az állami cégek kapcsolatáról kerestek iratokat, mivel feltételezéseik szerint ezeken az ügyleteken milliárdokat vesztett az állam. A tranzakciókat kormánydöntések és tanácsadói értékelések előzték meg, a nyomozók ezért most azt keresik, hogy megtévesztették-e kozmetikázott a döntéshozókat. A házkutatás során rejtélyes módon eltűnt Spéder BMW-je is, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) – vagyis az utána nyomozó szervnél – bukkant fel. A házkutatás mellett Spéderre a kormányzati média is rászállt: a TV2 pénzéhes, szívtelen milliárdosként mutatta be egy csaknem 10 perces riportban, s Habony Árpád Lokálja is oldalakon keresztül foglalkozott a pénzügyeivel.

Szerző
Frissítve: 2016.07.05. 19:55

Brexit - Visszaüt a pénzpiac

A brit jegybank szerint máris kezdenek valóra válni azok a kockázatok, amelyektől brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt tartani lehetett.

A Bank of England kedden Londonban ismertetett 70 oldalas pénzügyi stabilitási helyzetértékelése bemutatja, hogy a június 23-ai referendum utáni egy hétben a font 9 százalékkal gyengült, és a font dollárárfolyamának rövid távú volatilitása a Bretton Woods-i árfolyamrendszer utáni időszakban még soha nem volt olyan nagy, mint most.

A brit bankok részvényárfolyamai átlagosan 20 százalékkal zuhantak, és az átlagon belül a brit piacra összpontosító bankok papírjai estek a legmeredekebben. A hazai piacon aktív nem pénzügyi szolgáltatási vállalatok részvényei átlagosan 10 százalékkal gyengültek, a brit kereskedelmi ingatlanpiacra érkező külföldi tőkebeáramlás pedig már az első negyedévben 50 százalékkal zuhant - áll a Bank of England jelentésében.

Szerző

Hamisított olajhoz vezette a nyomozókat a számlagyár

Egy debreceni számlagyár vezette az utóbbi évek legnagyobb motorolaj hamisítóinak nyomára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozóit - közölte a NAV észak-alföldi bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes arról számolt be, hogy a bűnszervezet tagjai csaknem másfél milliárd forint áfát csaltak el. Egy debreceni férfi irányításával működött a számlagyár, amely strómanokkal felépített, 28 céget érintő céghálózat révén állandó ügyfeleinek 6-7 százalékos haszonért szinte bármiről kiállított számlát.

Az ügyben hat gyanúsítottat hallgattak ki, közülük öten előzetes letartóztatásban vannak - tette hozzá az ezredes, aki elmondta: négyen a debreceni számlagyár irányítói voltak, egy személy pedig - bár nem állt közvetlen kapcsolatban az olajforgalmazó céggel - a háttérből mindent irányított. Hozzátette: a NAV nyomozói a számlagyáron keresztül jutottak el ahhoz az ügyfélhez, aki jó ideje igénybe vette az illegális szolgáltatást. Kiderült, ez a cég "költségvetési csalásból származó, alacsony árfekvésű motorolajból, vezető világmárkák termékeinek hamisítását valósította meg ipari mértékben".

Német és osztrák gyártóktól motorolajat, hidraulika olajat, hajtómű olajat szereztek be, az áru egy részét változatlan megnevezéssel továbbértékesítették, de nagyobb üzletet láttak abban, ha vezető világmárkák neve alatt adják el az olajat.
Egy Pest megyei titkos raktárban a vevői igényeknek megfelelő matricákkal látták el, és csomagolták át az olajat, majd így adták tovább közlekedési és vasúttársaságoknak, autószervizeknek, autósboltoknak, valamint webáruházaknak - ismertette Lengyel Tibor megjegyezve, hogy a külföldi beszerzést a debreceni számlagyár segítségével adómentesen oldották meg, ezzel további versenyelőnyhöz jutottak a piac tisztességes szereplőivel szemben.

A bűnügyi igazgató elmondta: a feltárt titkos raktár 220 ezer liter, mintegy 250 millió forint értékű kenőolajat rejtett, ezzel a mennyiséggel 50 ezer személygépkocsi egyidejű olajcseréjét lehetett volna elvégezni. A prémium márkanévre felcímkézett üres hordók feltöltésre készen vártak a raktárban. A rajtaütés napján - egyéves feldolgozó munkát követően - száz pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr közreműködésével országszerte 41 helyszínen tartottak házkutatást. Összesen 800 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, hajót, gépjárműveket, ingatlanokat, lovardát, és 13 bankszámlát zároltak - jelezte Lengyel Tibor. A kár mértékéről elmondta: legalább másfél milliárd forint.

Sárközi Alexandra pénzügyőr alezredes, a NAV bűnügyi szóvivője a számlagyár módszeréről elmondta: az európai uniós országokból behozott olajat papíron úgy adták tovább az olajforgalmazónak, mintha az belföldi termék lenne, így nem kellett befizetni a 27 százalék áfát. Ezt a nyereséget tovább növelték azzal, hogy világmárkák neve alatt értékesítették az olajat - magyarázta.

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható - hangzott el a tájékoztatón.

Szerző