Szerintem;kvótakampány;

2016-07-06 08:28:00

Kezdődik a kampány

A Népszaván kívül is - például a rádió révén - értesültem arról, hogy hamarosan kezdetét veszi "a" kampány. Ezt a híresztelést maga Lázár János, miniszter, mint e tárgyban a legmagasabb szinten lévő illetékes kormányzati tényező, személyesen is megerősítette egyik sajtónyilatkozata alkalmával. Természetesen a kormány szándékai szerint ősszel megtartandó migráns-ellenes referendumról van szó.

A hírrel kapcsolatban egyet nem értek - sok egyéb mellett -: mi az, hogy most kezdődik el a kampány? Hiszen már hosszú hetek, talán hónapok óta másról sem esik szó, mint erről. Már a csapból  - sok helyen az elhanyagolt állapotú csatornahálózat miatt víz helyett - is ez folyik. Naponta nem is tudom hányszor szakítják meg a műsort ennek a "társadalmi célú" reklámnak a kedvéért, és hívnak fel benne, üzenjünk annak a fránya kizsákmányoló, erőszakos Brüsszelnek, hogy a hülye fejükkel ők is végre megértsék az emberek akaratát, és kössenek útilaput a szerencsétlen sorsuk, és a magyar hatóságok által egyaránt üldözött menekültek talpára.

Annyit mondják, harsogják naponta kismilliószor a láthatóan közönytől, embertelenségtől átitatott mondatokat, hogy már hallgatni sem bírom. Felkavarodik a gyomrom ennyi cinizmus, érzéketlenség hallatán. De eddig volt legalább némi műsor is az adók programjában, de felvetődik a kérdés: mi lesz ezután? Ha a kampány teljesen felpörög, akkor lehet, hogy nem a műsorok közt lesz időnként társadalmi célú reklám, hanem a folyamatos társadalmi célú reklámok áradata között, szerényen megbújva, lesz időnként némi műsor is? Minden elképzelhető, sosem lehet tudni.