Ennek a most megjelent könyvének, a Bringaút a Holdra című kötetének, még a műfaját is nehéz meghatározni. Leginkább az újságok tárcáira emlékeztet, azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy minden írás egy téma körül forog – majdnem a szó szoros értelmében -, és ez a bringa. A kerékpár, aminek Szunyogh megszállott híve. (Sajnálom, hogy kedvenc népi megnevezése a „drótszamár” nem került elő.)
Az, hogy jó könyv, éppen azt akarja jelezni, hogy közérdekűnek igazán nem nevezhető témakörben miként lehet kellemes, szórakoztató olvasmányt írni. Először persze sok humorral, nem kevés öniróniával. Váratlan asszociációkkal. És persze azzal is, hogy időnként rendkívül érdekes ismeretterjesztő részletekkel is szolgál. Például Willendorfról, arról a faluról ahol a többezer éves termékenységi szobrocskát megtalálták és most kiállításon látogatható.
Mint Szunyoghtól megtudjuk: a kövér, kavicsból készült hölgynek csak másolata van a faluban kiállítva, ami szerinte nagyon ronda. Szó esik a Gilgames eposzról, de az ógörögök hiedelmeiről is, ahogy a naprendszert elképzelték. És persze a holland sörökről is, ezekkel vendéglátója leveszi a lábáról.
Kimaradhatatlanok a kis falvak a Duna partján, ahol elkerékpároznak. De tulajdonképpen filozófiai üzenete is van az írásoknak. Amit jól mutat például az az epizód, amikor szélben, hóviharban elkarikázik kedvenc kövéhez, ráül és megeszi a szokásos szendvicsét. A jelentéktelennek látszó apró dolgok jelentőségéről szól ez és valamelyest a többi írás is, amelyek nélkül üres lenne az életünk. Az utolsó fejezetben ír arról, ami a kötet címét adja: milyen jó lenne a Holdra bringázni. Kívánjuk, hogy az elsők között legyen, akinek ez a vágya teljesülhet.
