Tálas Péter: Európa nem játékos a szír háborúban

Szinte hihetetlen, hogy a világ legerősebb hadseregei, a legfejlettebb haditechnika vonult fel az Iszlám Állam ellen már több mint két éve, mégsem sikerült mindmáig legyőzni a terrorcsoportot. A lehetséges okokról és a megoldás lehetőségeiről Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatóját kérdeztük.

- Az a mérsékelt ellenzék, amely innen nézve leginkább Colombo feleségéhez hasonlít?

- Hát igen. Ott maradtak gyakorlatilag az iszlamisták és az Aszad rendszer erői. Azt gondolom, összességében az a nemzetközi tétlenség és oda nem figyelés is mélyítette ezt a polgárháborút, amely 2011 és 2015 között jellemző volt. Szíriában 2011 vége óta a különböző fegyveres csoportok polgárháborút folytatnak, ráadásul igen borzalmasat. Tűzszünet van formálisan, kivéve az IS-t és az an-Nuszra Frontot, de ez nem megoldás.

- Mi lesz a továbbiakban?

- Olyan politikai megoldást nem látunk, ami egységesen megtartaná Szíriát. Ha nem sikerül a politikai megoldást megtalálni, előbb-utóbb Szíriát fel kell osztani olyan területekre, ahol stabil kormányzatok tudnak létrejönni, mégha kisebb területen is.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy valamiféle politikai megoldást szüljön a kényszer? Múlt héten egy ausztráliai tévében nyilatkozva Aszad elnök azt állította, hogy az európaiak titokban egyeztetnek vele, csak félnek ezt felvállalni és nyilvánosan más álláspontot képviselni, mint Washington. Létezhet valamiféle titkos háttér európai egyeztetés Damaszkusszal?

- Nem tudhatom, de az tény, hogy Európa nem játékos a szíriai konfliktusban. Akik játszanak az Amerika és Oroszország. A 2015-ös frontokat, a polgárháború tavalyi évét döntően az oroszok befolyásolták a bombázásaikkal, aminek eredményeképpen megerősödött az Aszad rendszer. A másik, amit látni kell, hogy az EU-t e polgárháborúnak a következményei zavarják leginkább, elsősorban a menekültáradat. Abban lenne érdekelt, hogy – teljesen mindegy, hogy milyen, csak – stabil kormány legyen Szíriában, hogy vissza tudjanak menni a menekültek. A kérdés sokkal inkább az, hogy erre az Aszad-rendszer képes-e, hogy az Aszad rendszernek ezt hagyják-e?

- Miért nem sikerül politikai megoldást tető alá hozni?

- Három szintet kell elkülöníteni, ahol külön-külön meg kell vívni a különböző politikai alkukat. Az első, ahol viszonylag könnyebben meg lehetne vívni, - de most ez sem tűnik egyszerűnek -, az a globális, nagyhatalmi szint, az Egyesült Államok és Oroszország közötti. Ott azt kellene, hogy az amerikai és az orosz elnök üljön le és kössön egy kompromisszumot. A másik a regionális szint, ahol Irán, Törökország, Szaúd-Arábia, Izrael a legfontosabb szereplők. Amit a két globális szereplő kitalál, azt még el kellene fogadtatni a regionális hatalmakkal. Ez már nem a bipoláris világ, már nagyon sok szereplőnek kellene rábólintania.

- Vagyis olyan megoldást kell találni a globális szinten, amire egyszerre bólint rá Irán és Szaúd-Arábia?

- És nemcsak ők, hanem Törökország, Izrael és a többiek. És még akkor sem biztos, hogy ezek a regionális hatalmak el is tudják mindezt fogadtatni a helyi erőkkel. Ne felejtsük el, hogy Szíriában az Aszad-rendszer mellett még legalább száz különféle csoport létezik. Iszonyú sok a szereplő és iszonyú sok az érdek és érdekkonfliktus, amiben egyelőre nem látszik a kompromisszum lehetősége. Sokkal egyszerűbb a polgárháborút folytatni, mint a békét megteremteni. Ahhoz sokkal kevesebb energia kell, mint a béke fenntartásához.

- Mennyire lehetne az első lépés azon a bizonyos legfelsőbb szinten az a napokban tett bejelentés, hogy az incirklici katonai bázis használatát a törökök az oroszok számára is lehetővé teszik és a továbbiakban együttműködnek az oroszokkal a terrorellenes harcban? Eddig ugyebár alapvető különbség volt a török és az orosz álláspontban, ezután pedig az oroszok azonos bázison lesznek az amerikaiakkal is. Közös amerikai-orosz-török-szaúdi platform lesz?

- Nyilvánvaló, hogy ez egy olyan kérdés, ami csak tovább bonyolítja a helyzetet. A bázis átadása a terrorelleni harcra vonatkozik, és azt feltételezi, hogy terrorcsoportokat semmisítenek meg. A gond persze az, hogy mind Törökország, mind Oroszország mást-mást tekint terrorcsoportnak. Megítélésem szerint a törökök most azért békültek ki az oroszokkal e téren is, mert eddig az oroszok a szíriai türkméneket bombázták, ezt a jövőben el szeretné kerülni Törökország. E kompromisszumnak köszönhetően az oroszok kevésbé fogják bombázni a török nemzetiségű szíriaiakat, de ettől még nem lesz egyszerűbb a helyzet. Törökország és Oroszország rendezni akarja az orosz vadászgép tavaly novemberi lelövéséből fakadt államközi konfliktusát, ezért engedményeket tesz. De a szíriai háború rákfenéje látszik itt is, ezúttal is az kerül felszínre.

- Mi lenne az?

- Az, hogy miközben mindenki a háború megfékezéséről beszél, elsősorban a saját érdekeit képviseli. A közös platform alapvetően az IS elleni fellépés, bombázás lenne. Igen ám, de ennek ürügyén a törökök a szíriai kurdokat is bombázzák. Az izraeliek a Hezbollahot és az Izraellel szembeni erőket, az oroszok az amerikaiak által támogatott szabadcsapatokat is. Ezért mondom, hogy még inkább bonyolódik a helyzet. Attól, hogy az oroszok most új lehetőségeket kaptak, én nem várom még a polgárháború végét. Mindenekelőtt azért, mert az egyik kulcskérdésben, abban, hogy Aszadnak mennie kell vagy sem, az amerikaiak és az oroszok rendkívül távol állnak mindmáig egymástól. Még arról sem kezdődött el beszélgetés, hogy mi legyen a jövőben, de szerintem az amerikai elnökválasztásig nem is fog. Ha e két globális szereplő közösen kimondaná, hogy Aszad nélkül vagy vele kezdődhet a politikai rendezés, (nem kimondottan az elnök személyéről, hanem az által képviselt hatalmi rétegről van szó) az igen nagy előrelépés lenne.

- Idáig el lehetne jutni az amerikai elnökválasztásig?

- Idáig sem fogunk eljutni addig, mert a távozó elnöki adminisztráció nem szokott vállalni ilyen horderejű döntéseket. A törökök sem mondták ki, amikor felajánlották a bázist az oroszoknak, hogy tudomásul vennék, beletörődnének abba, hogy Aszad maradjon, és maximum arról kell majd tárgyalni, hogy milyen feltételekkel. Törökország is azon politikai erők győzelmét akarja, amelyeket az Egyesült Államok is támogat. Nem hiszem, hogy ebben változás következett volna be. Ne felejtsük azt sem, hogy közben kiéleződött a helyzet Törökország és az Egyesült Államok között is a kurdok bombázása miatt. Washington az Iszlám Állam elleni fellépésben épp a kurdokra épít. Vagyis, sokkal bonyolultabb a helyzet, mint tűnik.

- A tisztázáshoz meg kell várni az új amerikai adminisztrációt?

- Igen. Törökország azáltal, hogy Izraellel és Oroszországgal kibékült, helyreállította azt a helyzetet, hogy van egy szunnita tábor, ami a síita Iránt és szövetségeseit próbálja visszaszorítani. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem formálisan Izrael Törökországgal való kapcsolatai révén bekerült a szunnita koalícióba, amely a síita Iránt és szíriai szövetségesét próbálja féken tartani. Én azt gondolom ez még egy olyan történet, ami Washington számára méginkább azt sugallja, hogy addig, míg nem dől el, ki lesz az elnök, milyen lesz az amerikai külpolitika, addig ne tegyen Szíriában komoly lépéseket.

- A szárazföldi csapatok bevetése szóba sem jöhet?

- Ezt az amúgy is bonyolult helyzetet fokozza, hogy Szíriában szárazföldi csapatokat kellene bevetni az IS teljes felszámolásához. Ez rendkívül kockázatos, nem látom, ki lenne erre hajlandó. Donald Trump bedobta, hogy mi lenne, ha a NATO küldene szárazföldi csapatokat. Én szinte kizártnak tartom. Képzelje csak el, mi lenne, ha hadifoglyokat szed az IS, mondjuk európaiakat, majd ezeknek a katonáknak az elégetését, megkínzását mutatnák be. A NATO országok társadalmai őrjöngenének, aligha merné ezt bármely politikai vezetés felvállalni. Én úgy gondolom, hogy a szélsőséges iszlamistákat mérsékelt iszlamistáknak kell legyőzniük. A muszlim társadalmakban az az iszlamista jelszó, amit az IS is sikerrel használt, hogy a Nyugat megtámadta az iszlámot, hat, és nemcsak a Közel-Keleten, hanem a nyugati iszlám közösségekben is. Összességében a muzulmán világ úgy látja, hogy azok az események, amik most Szíriában zajlanak, vagy ami Líbiában és Irakban van, annak az az oka, hogy a Nyugat beavatkozott ezeken a helyeken, demokráciát próbált exportálni. Teljesen mindegy, hogy mi erről miként gondolkodunk, de ha a muzulmán társadalmak így gondolják, az hatni fog. Ezért zárnék ki minden olyan lehetőséget, hogy a szélsőséges muszlimokat nem muszlin, hanem keresztény erők fékezzék meg. De ehhez el kellene dönteni, kik lennének ezek a mérsékelt erők. Közismert, volt egy terv, hogy felfegyverzik azokat az erőket, akik ezt megtennék. Ez máig folyik, de akik ott szárazföldön ténylegesen és sikeresen harcolnak, azok gyakorlatilag a kurdok. Irakban ugyanez a helyzet. Az iraki hadsereg tagjai síiták, akiket nem biztos, hogy felszabadítóként fogadnak a Moszulban vagy Falludzsában élő szunniták. Ezért kell a végső rendezéshez a politikai megoldás, a politikai ajánlat a nemzetközi közösség részéről. Szerintem ez a döntő kérdés, hogy mit tudnak ajánlani az iraki, szíriai szunnita társadalmaknak az Iszlám Állam helyett.