merénylet;Bagdad;ramadán;

2016-07-08 07:34:00

Folytatódnak az ünnepi terrormerényletek

Tegnapra 290-re emelkedett a vasárnapi bagdadi kettős öngyilkos merénylet áldozatainak száma. Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a terrorcselekményért, amelyet az iraki főváros síita negyedében a ramadán végi ünnepre készülő bevásárlók között követtek el az öngyilkos merénylők.

A bagdadi hatóságok közlése szerint sajnos még tovább növekedhet a halálos áldozatok száma, mert a 200 sebesült közül 23-an még mindig súlyos állapotban vannak.

A ramadán kedden ért véget és megkezdődött a böjti hónapot záró háromnapos ünnep, a merényletek azonban nem álltak le. Kedden az iszlám második legszentebb helyén, a medinai nagymecset mellett robbantottak, tegnap Bangladesben egy imaház mellett, illetve Líbiában a kormányerők egyik támaszpontjánál robbant pokolgép.

Banglades fővárosa szombaton túszdrámával egybekötött terrorakció színhelye volt. Akkor 21 civil áldozatot – közülük 9 olasz, 7 japán, egy amerikai, két indiai állampolgár volt – követelt a terror, az országban kétnapos nemzeti gyászt hirdettek, ahogyan Olaszországban is. Tegnap már nem Dakkában, hanem egy északi városban, Kishoreganiban robbantottak iszlamista terroristák egy ramadán végét ünneplő szertartás előtt, majd késekkel támadtak a biztonsági őrökre. Két rendőr meghalt, tizenketten megsérültek. A bomba egy imaház mellett robbant.

A líbiai Bengáziban 12 katona halt meg és 35 súlyosan megsérült, amikor a terroristák egy autóba rejtett pokolgépet robbantottak. Az áldozatok az ország keleti részén egyre nagyobb teret nyerő iszlamista csoportok ellen harcoló kormányhadsereg, a Kalifa Haftar tábornok által vezetett mérsékelt erők katonái voltak.

Bengázi a Kadhafi ellenes háborúban az ellenzék fellegvára lett, majd később az iszlamistáké.