Amerika bent, oroszok kint

Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetét, a NATO-t 1948-ban nem csak és kizárólag az agresszív sztálini szovjet törekvések elrettentésére és feltartóztatására hozták létre. Szerepet játszott ebben az óvatosság is: még elevenen élt a világ népeiben a német háborús felelősség és a náci barbárság emléke is. Egy katonai szervezet jó ürügy lehetett arra, hogy az amerikai hadsereg Európában állomásozhasson, miközben a háttérben ott sejlett a világháborúk tanulságaiból levont következtetés: nem szabad megengedni, hogy a kontinensen a nemzetek érdekvitái újra pusztító ellenségeskedésbe torkolljanak. Ahogy Lord Ismay, a szervezet első főtitkára körvonalazta a katonai szövetség céljait: „a szovjeteket kint, az amerikaiakat bent, a németeket lent” kellett tartani.

A hidegháborús időszakban a szövetség folyamatos vitákban is sikerrel teljesítette fő küldetését. A gondok akkor kezdődtek, amikor a Szovjetunió összeomlásával megszűnt az ellenfél, és a NATO-nak új feladatot kellett találnia léte igazolására. Ezt az új feladatot a béke és biztonság kiterjesztésében, a stabilitás zónájának megnagyobbításában vélte megtalálni. Egyúttal – más elképzelések rovására - bejelentkezett a hidegháború utáni Európa vezető biztonságpolitikai szervezetének szerepére is.

Ennek következményeként és igazolásaként – nem jelentéktelen viták után - megkezdődött a szervezet bővítése. A Varsói Szerződéstől frissen megszabaduló közép európai országok nyomásának és a kézenfekvő új identitás megtalálásának végül engedett a NATO. A mindent eldöntő „igen” természetesen Washington döntésén múlott. Noha az erősödő orosz ellenesség lelassították, sőt, bizonyos mértékig megállították a folyamatot, de további tagok felvételét a NATO nem zárja ki a jövőben sem.

A ma kezdődő varsói csúcstalálkozó akár lehetne a normális, kétévenkénti rutinba illeszkedő esemény is. Azonban már a 2014-es, korábban még csendesen szokásosnak várt walesi találkozó sem felelt meg az előzetes várakozásnak: az ukrajnai orosz intervenció nyomán kialakult feszültség átírta az előzetes forgatókönyvet. A NATO ennek nyomán átértékelte stratégiáját és a válságkezelés és stabilitás kiterjesztése mellé visszatért az elrettentés doktrínájához, nem utolsó sorban a nagyhatalmi orosz fellépéstől megrettent keleti tagországok megnyugtatására. A szervezet csapatokat és nehéz fegyverzetet telepített határterületére, nagyszabású gyakorlatokat rendezett, és a tagoktól is elvárja, hogy komolyabban vegyék a szövetség – és elsősorban az amerikaiak - által hangoztatott érveket és figyelmeztetéseket a „terhek megosztásáról”. Magyarán: a védelmi költségvetések emeléséről. A kívánt és kitűzött cél a GDP 2 százalékának elérése.

A NATO és Moszkva közötti viszony megromlása, esetenkénti hevessége, a vádaskodások és a konkrét együttműködés befagyasztása ellenére, azért nem hasonlítható a hidegháborús szembenálláshoz. Ezt az is mutatja, hogy Stoltenberg NATO főtitkár bejelentette, hogy felújítják a NATO-Oroszország Tanács munkáját, éppen a kölcsönös átláthatóság, valamint a kockázatok, a félreértések kiszűrése céljából. Mindenesetre Ukrajna, a békét biztosítani hivatott minszki megállapodások betartása, a megtett katonai lépések áttekintése és a már-már örök téma, Afganisztán biztonsági helyzete, azok a kérdések, amelyek a szervezet kétnapos csúcstalálkozóján biztosan az asztalra kerülnek.

2016.07.08 08:05

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04