börtön;francia;Ligetvédők;

2016-07-08 14:31:00

Ligetvédők - Egy év börtönre ítéltek egy aktivistát

Gyorsított eljárásban elítélték a Liget-projekt ellen tiltakozó 21 éves francia állampolgárt, aki szerdán az Olof Palme sétánynál végrehajtott jogszerű rendőri intézkedést erőszakos módon akadályozta.

Mint megírtuk: több száz rendőr jelent meg szerda reggel a Városligetben a bontásra ítélt Hungexpo-irodaházaknál, a Ligetvédő táboránál. A rendőrök egy jegyzői határozat alapján kiürítették a területet. A rendőrök összesen 63 fővel szemben intézkedtek, akik közül 12 főt előállítottak, 11 esetben szabálysértés, egy esetben bűncselekmény elkövetése miatt. Ez utóbbi volt a francia férfi, aki a rendőrök felszólításai ellenére sem hagyta el a helyszínt, az intézkedésének ellenállt, az egyik rendőrt ,,szándékosan, célzottan jobb térdével közepes erővel szájon is rúgta”.

A bíróság a férfit az ügyészi indítvánnyal egyezően hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, és egy év börtönre ítélte, ennek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Emellett két évre kiutasította Magyarországról. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett - mondta a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor.