menekültek;karambol;szlovák határ;

2016-07-09 21:11:00

Gyerekek is sérültek a 160 km/órával száguldó kocsiban

A kocsi 160 kilométer/órás sebességgel repesztett, amikor a jármű felborult. A rendőrök elől menekülő sofőr 4 felnőtt és 5 menekült gyereket szállított, közülük heten - két felnőtt és az összes gyerek - megsérült. 

Az autóban Szíriából, Iránból és Irakból származó menekültek ültek, a gyerekek közül a legfiatalabb 5 hónapos, míg a legidősebb 10 éves volt. A kocsi éjfél körül karambolozott, amikor a szlovák rendőrség közúti ellenőrzés során próbálta megállítani, de a sofőr "nem fogadta el a megállást jelző utasításokat, és felgyorsulva továbbhajtott. A rendőrök elől 160-nal menekülő gépkocsi a feje tetejére borult" - mondta a rendőrség szóvivője.

A férfi ellen embercsempészet, testi sértés és általános veszélyeztetés ügyében indítanak eljárást. A sofőr akár 4-től 10 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Mindegyik fiatal agyrázkódást szenvedett, testükön horzsolások voltak, őket egy pozsonyi kórházba szállították - írja a Bumm.sk alapján az nlcafe.hu.