koncert;Balaton Sound;DVBBS;

2016-07-11 13:36:00

Eszméletlen lányokat találtak a Balaton Sound-os sztárok öltözőjében

Eszméletlen állapotban találtak két lányt szombaton a Zamárdiban rendezett Balaton Sound egyik fellépője, a kanadai DVBBS öltözőkonténerében sajtóértesülés szerint. A rendőrség négy külföldi férfit állított elő, nemi erőszak gyanúja nem merült fel.

A Bors szerint a látogatóktól hermetikusan elzárt részen, a fesztivál legjobban őrzött területén, a fellépők öltözőkonténerében a földön fekve találták meg a két eszméletlen lányt. Nem tudni, hogy a DVBBS nevű formációnak mi köze van ehhez, de tény, hogy ez az ő öltözőjük volt. A szervezők szerint a zenekar tagjai a koncert alatt néhány lányt felhívtak a színpadra, az előadás után pedig az öltözőjükbe.

– Takarítani mentek be utánuk, ekkor vették észre, hogy két fiatal lány ájultan fekszik az öltözőben – meséli a Borsnak egy informátor. Az egyik lány édesanyja percekkel ezután már tudomást szerzett a dologról, azonnal rendőrt hívott, feljelentést is tett – mondja, majd így folytatja: – Ezután fordult akciófilmbe illőre a dolog, a zenekar tagjai ugyanis megérkeztek közben Budapestre, ahonnan a reptérre hajtottak, hogy el­hagyják az országot. Ott érték el őket a rendőrök.

A Sziget Iroda munkatársa a lappal azt közölte, a formáció szigetes koncertjét a történtek miatt le­mondták. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján tudatta, hogy "minden körülményt vizsgálnak a Zamárdiban megrendezett fesztiválon történt eset kapcsán". Kitértek arra, hogy a rendőrök vasárnap négy, a fesztiválon részt vevő külföldi férfit állítottak elő a helyi kapitányságra, és "kábítószergyanús anyagot" találtak náluk.

Hármuknál a kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, őket kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy embert tanúként hallgattak ki a nyomozók - tették hozzá. Megjegyezték: a férfiak szabadlábon védekezhetnek.  A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást, a rendelkezésre álló adatok.