Nagy-Britannia;Theresa May;Brexit;

2016-07-13 07:33:00

Bíznak Mayben a britek

Ma estétől új miniszterelnöke lesz Nagy-Britanniának. David Cameron megkönnyebbülten távozik a kormányfői tisztségből, utódja, Theresa May pedig olyan céltudatosságról tesz tanúbizonyságot, mintha egész életében a kormányfői posztra készült volna.

„Erős vezetésre van szükség, hiszen nehéz időszak elé nézünk, egységesítenünk kell a nemzetet, illetve pozitív jövőképet kell kialakítanunk” – hangoztatta első, már félig-meddig miniszterelnökinek nevezhető beszédében Theresa May, akit ma este iktatnak be Nagy-Britannia új miniszterelnökének. A felmérések szerint a britek bíznak benne: 62 százalék nyilatkozott úgy, hogy jobb kormányfő lesz David Cameronnál. Mindössze 18 százalék vélekedett úgy, hogy Jeremy Corbyn lenne jobb miniszterelnök. Kilenc százalék nem alakított ki véleményt. A britek többsége úgy látha, stabilizálódik a belpolitikai helyzet, ezért 47 százalék szerint nincs szükség előrehozott parlamenti választásra. Ugyanakkor a társadalom megosztottságára utal, hogy nem sokkal kevesebben, 44 százalék szerint idő előtti voksolás oldaná csak meg a jelenlegi helyzetet.

Egyes munkáspárti illetékesek az előrehozott választás mellett foglaltak állást, ám a közvéleménykutatásokból kiderül, hogy a baloldali tömörülés nem járna jól, ha választáson kellene megmérettetnie magát. Az ICM legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek 38 százaléka a torykra szavazna Theresa May kinevezése esetén, s csak 30 százalék választaná a Labourt. Az UKIP 15 százalékot szerezne, a Liberális Demokraták nyolcat, a skót nacionalisták ötöt, a Zöldek pedig négyet.

Egy érdekes statisztikára lett figyelmes a brit sajtó: Theresa May három héttel és egy nappal maradt le arról, hogy a leghosszabb ideig szolgáló belügyminiszter legyen. Ez persze aligha okoz álmatlan éjszakákat számára.

Az új kormányt a hét második felében iktatják be, s lesznek olyan arcok, akiket más megbízatásban láthatunk majd viszont. Philipp Hammond külügyminiszter állítólag a pénzügyi tárcát kapja meg, mondhatni cserél az eddigi pénzügyi tárcavezetővel, George Osborne-nal, akire a diplomácia vezetését bízzák.

A Guardian jellemzésében azt írta, May alapvetően nyugodt természetű. Nem könnyű kihozni a sodrából. Mindig szorgalmasan elvégezte „házi feladatát”, s bár előre nem láthatta David Cameron lemondását, rögtön késznek mutatkozott az új feladat elvégzésére. A Giuardian felteszi a kérdést, vajon kész-e arra, hogy a belpolitika viharosnak ígérkező időszakát is kellő hozzáértéssel kezeli majd. A lap szerint nem is a Vasladyhez, inkább Gordon Brown egykori munkáspárti miniszterelnökhoz hasonlítható. Mindkettőjüket szinte felkiáltással választották meg kormányfőnek, s kínosan ügyeltek arra, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. May ugyanakkor kemény vezető, aki tudni akar mindent arról, mit csinálnak beosztottjai.

Ami David Cameront illeti, visszatér Nyugat-Oxfordshire-i otthonába. Az állatszeretők számára alighanem jó hír, hogy macskája, Larry nem tart vele, mert a négylábú valójában a Downing Street 10 alatt dolgozó személyzet állata, így Theresa May feladata lesz az, hogy jóban legyen a kandúrral. Brit lapértesülések szerint Cameront nem rázták meg az eltelt hetek eseményei, sőt mintha némi megkönnyebbültséget is fel lehetett volna fedezni rajta: amikor bejelentette távozását, a bekapcsolva felejtett mikrofon tanúsága szerint valamilyen nehezen azonosítható dalt is elénekelt. Cameron nem sokat árult el arról, mit tervez a távozása után, hiszen eddig csak azt hangoztatta: 2020-ig kívánja kormányfőként szolgálni az Egyesült Királyságot. A Guardian szerint most talán nem is törődik jövőbeni sorsával, hosszú nyaralásba kezd, s alighanem családjával egy egzotikus országot keres majd fel.