turizmus;bevásárlás;

2016-07-13 11:29:00

Megéri nálunk vásárolni a külföldieknek

Duplaannyit költenek hazánkban a külföldi turisták, mint azok a magyarok, akik a határon túli kiskereskedőknél szereznek be főként ruházati vagy műszaki cikkeket, illetve olcsóbb tartós élelmiszereket – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség. 

Négymilliárd forinttal költöttek többet a magyarországi kiskereskedelemben az első negyedév során a hazánkba kifejezetten vásárlási szándékkal érkező külföldiek, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A magyar lakosság vásárlóereje is folyamatosan nő, ennek köszönhetően a múlt év első három hónapjához képest csaknem ötmilliárd forinttal hagytunk több pénzt a külföldi boltokban január és április között – mondta a Magyar Időknek Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hangsúlyozta: 2015-ben egynapos bevásárlókörútjaikon a külföldi látogatók 132,8 milliárd forintért vásároltak termékeket Magyarországon, illetve a több napig itt tartózkodók további egymilliárd forinttal gazdagították a kiskereskedőket.

Jelenleg jobban megéri az eurót használó szomszédos országokból érkező külföldieknek a magyar boltokban vásárolni, a gyengébb nemzeti valuta több szomszédos ország vevőjének hoz jó üzletet – jegyezte meg a szövetség főtitkára. 

A teljes cikket itt olvashatja!