Szerintem;Európa;civilizáció;

2016-07-14 08:31:00

Európai civilizáció

Kövér aki mindig is a Fidesz ideológusának tartotta magát, az Ifjúsági Kereszténydemokraták nyári egyetemén azt mondta, hogy az európai civilizáció, kultúra keresztény, morális tanítás alapján jött létre, amely a migránsok miatt most veszélyben van. Azért kell elmenni október 2-án a kvóta ellen szavazni, hogy ezt a veszélyt elhárítsuk. Hozzátette azt is, hogy a keresztény vallás a tisztelet kultúráját, a törvényességet, a jog tiszteletben tartását is magában foglalja. Én emlékszem arra, amikor a fideszesek egészen mást gondoltak a keresztény vallásról, annak földi hirdetőit, a papokat, egyszerűen csuhásoknak hívták. Nem volt ez olyan régen, a Kövért hallgató fiatalok kétségkívül nem emlékezhetnek erre, de mi igen. Nem hiszem el, hogy a Fidesz prominensei azóta vallásosak lettek, inkább azt, hogy kihasználják az emberek vallásos meggyőződését, hogy hatalmukat támogassák. Ennek érdekében a Fidesz mellé álló egyházi felekezetek és iskoláik soha nem látott állami pénzeket kapnak. Azok pedig, amelyek nem simulnak be Orbán mellé, egy fillért sem, mint Iványi Evangélikus Testvérközössége. Nem véletlenül ül Semjén Orbán mellett az ország házában, mint a csak papíron létező KDNP elnöke, és bólogat minden Fidesz törvényjavaslatra, amit meg is szavaztat. Ennyit a törvényességről, meg a jogbiztonságról. A vallás, szerintem, mindenkinek a magánügye, nem kellene a politikának elvtelenül beleavatkoznia. A különböző vallások nagyon sok helyen a világban megférnek egymás mellett. A katolikus egyház feje, a pápa is baráti kezet nyújt az eddig ellenségnek tartott más vallási vezetőknek. Jobban tennék az itthoniak is, ha a pápájukat követnék, és nem dőlnének be Kövér marhaságainak.