vereség;Celtic Glasgow;BL selejtező;Lincoln Red Imps;

2016-07-14 07:53:00

A gibraltári rendőr sikere

Történetének leggyalázatosabb eredményét érte el a 47-szeres skót bajnok, egyszeres KEK-győztes Celtic Glasgow. A zöld-fehér színű együttesnek 1-0-ra sikerült kikapnia a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a Lincoln Red Imps nevű csapattól.

Ha valami hirtelenjében nem tudná, milyen nemzetiségű együttesről van szó, nem kell szégyenkeznie, mert a gibraltáriak csak 2014 óta szerepelhetnek nemzetközi kupában, azóta, hogy Gibraltárt 2013-ban felvette az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tagjai sorába. A csapat játékosai csak kedvtelésből fociznak, a Celtic elleni egyetlen találatot egy katonai rendőr, Lee Casciaro érte el.

A Red Imps egy a rendőrség által támogatott ifi csapatból nőtt ki, fennállása során 22 bajnoki címet ünnepelhetett, 2016-ban mindent megnyert, amit lehetett. Az 5000 férőhelyes Victoria Stadion a helyi repülőtér közvetlen közelében található. A mesterséges gyepen rendezik meg minden évben a Gibraltári Zenei Fesztivált.

A Lincoln 2014-ben a feröeri HB együttese ellen esett ki a BL selejtezőben, de 2015-ben az első körben kiejtett egy andorrai együttest, ami már történelmi sikerrel ért fel. Ezután a dán Midtjylland búcsúztatta őket, igaz csak 3-0-s összesítéssel. Idén ismét túljutottak az első körön: az észt Flora Tallinn-nál bizonyultak jobbnak.

Brendan Rodgers vezetőedzőnek ez volt az első tétmeccse a két kapufáig jutó, viszont gólt nem szerző skót csapat kispadján. „Gratulálok az ellenfélnek, számukra ez egy értékes győzelem. A mai teljesítményünkre nincs mentség, de bízok a visszavágóban. Nem pánikolunk, megvan bennünk a potenciál arra, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. A szurkolóinknak azt üzenem, hogy nyugodjanak meg, ugyanis a visszavágón szükségünk lesz a támogatásukra” – nyilatkozta az északír mester.

A Celtic szurkolói viszont nem akarják elhinni, hogy az európai klubranglista 441. helyezettje megverte a csapatukat. Sőt, gyűjtést is szerveznek, hogy a gólnál hibázó nigériai védőt, Efe Ambrose-t távozásra bírják. A játéknap magyar vonatkozású híre még, hogy a Legia Varsó Nikolics Nemanja találatával 1-1-es döntetlent ért el a bosnyák Zrinjski otthonában.

 Bajnokok Ligája, második selejtezőkör, első mérkőzések
Zrinjski (bosnyák)-Legia Varsó (lengyel) 1-1
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Alaskert (örmény) 2-0
Qarabag (azeri)-Dudelange (luxemburgi) 2-0
Hapoel Beer Seva (izraeli)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 3-2
BATE (fehérorosz)-SJK (finn) 2-0
Lincoln (gibraltári) Celtic (skót) 1-0
TNS (walesi)-APOEL (ciprusi) 0-0
FC La Valletta (máltai)-Crvena zvezda (szerb) 1-2
Salzburg (osztrák)-FK Liepaja (lett) 1-0
Vardar (macedón)-Dinamo Zagreb (horvát) 1-2