marihuána;kender;hasis;

2016-07-16 09:10:00

A kender liberalizációja

Ahogy a kender betiltása és a kriminalizációja az Egyesült Államokból indult, ugyanúgy a fokozatos liberalizáció-legalizáció, illetve a dekriminalizálás is onnan származik. Ma már az Egyesült Államok négy államában engedélyezik a marihuána rekreációs használatát, az egyes üzletek adót fizetnek a kender eladása után. Az orvosi célú használatot pedig több mint 20 tagállamban engedélyezik.

Az 1990-es évek óta fokozatosan csökken a kendertilalom támogatóinak száma az Egyesült Államokban, ennek eredményeként 2011-re a legalizáció híveinek aránya 50 százalékra emelkedett, azóta pedig néhány százalékkal vezetnek a törvényes kannabisz-szabályozás hívei. Az amerikai vélekedés megváltozása a fű irányában a 60-as években kezdődött, elsősorban a hippimozgalomnak köszönhetően, amely felfedezte magának az addig elsősorban feketék és mexikóiak által használt marihuánát.

Teli börtönök

A törvényi szigorítás sem jelentett megoldást, a 70-es évekre USA-szerte megnőtt a marihuána fogyasztás, és nemcsak az alkalmi fogyasztók tábora növekedett, hanem a kannabiszt rendszeresen szívók száma is. A National Institute on Drug Abuse felmérése szerint 1979-re az amerikai gimnazisták 60 százaléka szívott életében legalább egyszer marihuánát, és legalább 10 százalékuk vált napi fogyasztóvá. Ez a tendencia napjainkig tart.

A kannabisz használóinak és támogatóinak száma azonban sokkal gyorsabban növekedett, mint ahogy a törvényi szabályozás liberalizációja. Még a múlt század 50-es éveiben is arra hivatkoztak, hogy a marihuána használata gyilkosságra, erőszakos cselekedetekre késztet, függőséget okoz és elmebajhoz vezet, hatása alatt nőket erőszakolnak meg, stb. Az úgynevezett Reefer Madness Movement hatása hatalmas károkat okozott a kender "hírnevének". Mint a TASZ Kenderkönyve is felhívja a figyelmet, az ENSZ 1961-es egyezményébe főleg amerikai nyomásra került egy csoportba a kender a heroinnal. 1970-től négy év alatt egymillióan kerültek börtönbe marihuánaszívás miatt, ugyanakkor a fű volt a legerőteljesebben terjedő drog Amerikában. A marihuána napi politikai kérdéssé vált, de közben megerősödtek a liberalizálást sürgető programok. Nixon és Carter elnöksége alatt az USA több tagállama bűncselekmény helyett csak szabálysértésnek tekintette a marihuána használatát. A fogyasztók száma évről-évre tovább emelkedett, 1980-ra a becslések szerint 24 millió amerikai próbálta már ki a marihuánát - írja a Kenderkönyv.

A drogtörvényeket Reagan elnök tovább szigorította, az 1982-ben meghirdetett „drogháború” a kereslet visszaszorításában fokozott szerepet szánt a büntetőjogi eszközöknek. Az 1988-as törvény deklarált célja: drogmentes Amerika 1995-re. A szövetségi prohibíció (tiltás) erősítése miatt a korábban liberalizáló tagállamok is visszakoztak. Ennek ellenére a felmérések szerint 1995-ben a 12-17 éves korosztályban az 1979-től tartó csökkenés után ismét emelkedett a rendszeres fogyasztók száma. A 80-as években a tiltás hatására csökkent a marihuánával kapcsolatos bűncselekmények száma, a 90-es évek elejére pedig a heroin-, kokain-visszaélések és a szerhasználattal összefüggő erőszakos bűncselekmények váltak dominánssá. A közvélemény megváltozását a kenderrel kapcsolatban az is jelzi, hogy Clinton elnök elismerte, fiatal korában szívott füves cigit, bár hozzátette: "nem tüdőzte le".

Hippik és Vietnam

Clinton fiatal kora a 60-as éveket jelenti. A hippimozgalomhoz köthető a 60-as években lezajló változás. Attól kezdődően a marihuána fogyasztása már nem csak a szubkultúrás rétegcsoportokat érintette. Ez volt az első alkalom, hogy a középosztálybeli fiatalok tömegei is megismerkedtek a marihuánával, és a füvezés innentől kezdve már nem számított lázadó különcök szűk rétegeire korlátozódó devianciának. A Wikipédia szerint a 60-as években a Száll a kakukk fészkére írójának, Ken Keseynek fontos szerepe volt elsősorban az Egyesült Államok nyugati partján a marihuána és más pszichotróp szerek rekreációs használatának előmozdításában, illetve annak népszerűsítésében. Bejárta Amerikát, Merry Pranksters nevű csoportjával, vonzotta a média figyelmét, fiatal felnőttek tömegeire volt hatással. A hippik a marihuána használatát az alternatív gondolkodási képesség eszközének tekintették. Ráadásul a mozgalom tagjai közül több százezren hagyták el a nagyvárosokat, és vidéki településekre költöztek, ahol a kommunális életmód kialakítása érdekében alternatív gazdaságokat, közösségeket hoztak létre Észak-Kaliforniában, Coloradóban, Új-Mexikóban, New Yorkban és más államokban.

Ugyanakkor a vietnami háborúban az amerikai katonák tömegei találkoztak a marihuánával, amelyhez Vietnamban és a környező országokban kvázi legálisan juthattak hozzá. A Vietnamból hazatérő katonák nem tettek le a marihuána fogyasztásáról, ráadásul orvosok, kutatók is kísérleteztek a kannabisszal. Mindez jócskán hozzájárult ahhoz, hogy egyre nőtt a marihuána használók száma az Egyesült Államokban. Erre közvetlenül a törvényi szigor volt a válasz: 1970-ben létrejött az ellenőrzött anyagokról szóló törvény. Ez a marihuánát a legszigorúbban megítélt drogok közé sorolta, amelyek semmilyen gyógyhatással sem rendelkeznek, kizárólag káros hatásaik vannak, és még a tudományos célra való felhasználásukat is szigorú feltételekhez kötötte. Ekkor került a marihuána a heroin, az LSD, a meszkalin mellé.

A legalizáció útján

Ugyanakkor a marihuána gyógyhatásának megkérdőjelezését és káros hatását semmilyen hitelt érdemlő bizonyítékkal sem tudták alátámasztani. Emberi egészségre gyakorolt hatása ugyan máig vitatott, az azonban ma már elismert, hogy a marihuána olyan tulajdonságokkal bír, amelyek az orvoslásban meghatározóak. Ennek is köszönhető, hogy néhány éve a nagy fájdalmakkal járó betegségek bizonyos típusainál, valamint az asztmánál a kender orvosi alkalmazása néhány tagállamban legálissá vált. Először 1996-ban Kaliforniában - helyi népszavazás nyomán - vált gyógyszertárakban is hozzáférhetővé is a növény. Az egészségügyi célú kannabiszt nagy mennyiségben termesztik. A fogyasztás feltétele, hogy a betegek rendelkezzenek az orvosuktól kapott recepttel. Az ajánlás beszerzése körülbelül 100 dollárba kerül az orvosnál, de szinte bárki megkaphatja.

Kalifornia mellett - bizonyos feltételekkel - ma már több tucat államban engedélyezik a marihuána orvosi célú alkalmazását. Az első liberalizáló államok között volt Arizona, Alaszka, Nevada, Oregon, Washington, Maine, és Hawaii is. A 90-es évek végétől Kanadában a gyógyíthatatlan, halálos, vagy erős fájdalmakkal járó betegségben szenvedő, és más gyógyszerekre nem reagáló betegek orvosi rendelvényre termeszthetnek és tarthatnak maguknál marihuánát. Hollandiában - ahol korábban is megtűrték a kender rekreációs célú fogyasztását - 2001 elejétől törvény is engedi a kender gyógyászati alkalmazását. Az orvosi marihuána használatát Hollandiában egyébként az egészségbiztosítási pénztár is támogatja.

Miután a drogkérdésekben konzervatívnak számító WHO, az Egészségügyi Világszervezet is a drogfogyasztás dekriminalizálása mellett foglalt állást, az USA-ban egyre inkább terjed a liberalizáció. A The New York Times 2014 júliusában vezércikkben állt ki az országos szintű kannabisz-legalizáció mellett. Ezt megelőzte egy igazságügy-miniszteri állásfoglalás, amely a dekriminalizáció mellett kötelezte el magát. A NYT szerint a kannabisz nem ártalmatlan, a vele kapcsolatos aggodalmak hasonlóak az alkohol és dohány fogyasztásához kapcsolódó problémákhoz. Ugyanakkor azt írták, hogy ha mérlegre tesszük a tiltás és a legalizáció melletti érveket, akkor az országos legalizáció kerül ki győztesen az összehasonlításból. A kender tilalmát az alkoholtilalomhoz hasonlították, mondván, a tilalom több ártalmat termel, mint a jól szabályozott legális piac. A NYT felhívta a figyelmet, hogy az USA-ban csak 2012-ben 658 ezer embert állított elő a rendőrség kannabisszal kapcsolatos bűncselekmény miatt, és a rendőri szigor aránytalanul jobban sújtja a feketéket és latinokat, akik egyébként nem szívnak nagyobb arányban füvet, mint a fehérek. Rámutattak arra is, hogy a fű mértékletes fogyasztása nem okoz ártalmat az egyébként egészséges felnőtteknél, és hogy hamis az úgynevezett "kapudrog-elmélet", amely szerint a fű keményebb drogok fogyasztásához vezetne. A lap ugyanakkor 21 éven aluliak számára továbbra is tiltaná a kannabisz eladását.

2012 novemberében - párhuzamosan az elnök- és helyi választásokkal - három USA-tagállamban (Oregon, Colorado és Washington) tartottak népszavazást a kender rekreációs célú használatának és termesztésének engedélyezéséről. Oregonban és Washingtonban 1998, Coloradóban 2000 óta engedélyezett a marihuána gyógyászati célú alkalmazása. A legalizáció melletti kampányban az egészségügyi érveken túl szó esett arról, hogy a kender megadóztatása és legális forgalma új munkahelyeket teremtene, és komoly adóbevételt jelentene az államnak, megszűnne az illegális piac és az erre épülő bűnözés, így a rendőrség számára is lehetőség adódna más bűncselekményekkel foglalkozni.

2012 novemberében Colorado és Washington döntött a legalizáció mellett. Azóta - 2014 novemberében -, elsősorban a coloradoi legális szabályozás látványos eredményei láttán Oregonban, Washington D.C.-ben és Alaszkában is a legalizáció mellett döntöttek. Az oregoni szabályozás szerint a 21 év fölöttiek 8 uncia kannabiszt tarthatnak maguknál, négy kannabisz palántát nevelhetnek, az előállítás és az értékesítés pedig az állam feladata. A kendert árusító üzletekbe csak 21 év fölöttiek léphetnek be. Az USA fővárosában, Washington D.C.-ben a coloradóihoz hasonlóan is csak az arra kijelölt boltokban vásárolható kannabisz, amit közterületen nem lehet fogyasztani továbbra sem. Washington D.C.-ben két uncia az engedélyezett és három kannabiszpalántát nevelhetnek otthon a fogyasztók. Alaszkában, amely az elsők között, már 1975-ben dekriminalizálta a kender fogyasztását és 1998-ban engedélyezte a gyógyászati használatát, egy uncia marihuánát tarthatnak maguknál és hat palántát termeszthetnek otthon.

Ma már az USA csaknem 30 államában létezik a kender orvosi célú használatát szabályozó törvény, mely megszünteti a kis mennyiségű marihuána birtoklása miatti börtönbüntetést. Az amerikai törvények több mint 100 betegség kezeléséhez engedélyezik a marihuána használatot, közülük a leggyakoribbak a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a zöld hályog, valamint a rákos megbetegedéssekkel járó fájdalmak csökkentése, és a kemoterápia mellékhatásainak enyhítése.

A legnépszerűbb
A marihuána és a hasis a negyedik legtöbbet fogyasztott pszichoaktív anyag a kávé, a dohány és az alkohol után. Az ENSZ 2015-ös drogjelentése világszerte 181.8 millióra teszi a fogyasztók számát, ami konzervatív becslés, egyes adatok szerint akár 300-500 millió embert érint a fogyasztása. Ez azt is jelenti, hogy többen fogyasztják, mint az összes többi tiltott kábítószert együttvéve. A marihuána különösen a fiatalok körében népszerű, fogyasztása a tiltás ellenére folyamatosan emelkedik Európában és Észak-Amerikában. Így van ez hazánkban is; a kannabisz a 2015-ös éves drogjelentés szerint - az összes országos felmérés alapján - a legnépszerűbb kábítószer a magyar felnőtt lakosság körében, mind a teljes népességben, mind a fiatal felnőttek között. A Nemzeti Drog Fókuszpont 2015-ös jelentése szerint minden tizedik felnőtt és minden ötödik iskoláskorú gyermek vagy fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, leggyakrabban kannabiszt, ecstasyt vagy amfetamint. Az iskolások leggyakrabban kannabiszt, gyógyszereket vagy gyógyszert és alkoholt együtt használnak kábítószerként. 1995 és 2003 között az iskolások körében a kábítószert kipróbálók aránya megnégyszereződött, a 2007-ben kezdődő kis csökkenés után pedig 2011-től újra jelentős növekedésnek indult. Ugyanakkor a kannabisz használatához köthető egészségügyi és szociális károk elismerten jóval kisebbek, mint bármely más illegális - vagy akár legális - szer esetében.


Coffee shopok

A holland kannabisz szabályozás mindig is gyakorlati szemléletű volt, Az ország drogpolitikáját elsősorban az motiválta, hogy elválasszák a relatív alacsony kockázatú kannabisz piacát és fogyasztását a veszélyesebb drogokétól. Hatékonyan dekriminalizálták a személyes célú birtoklást és használatot felnőttek számára, miközben tolerálták a csekély mennyiségű kender árusítását is – ezek a helyek a híres holland „coffee shopok”. A coffee shopok szigorú engedélyezéshez kötve működhetnek, ennek része az életkori előírás, a más drogok árusításának - beleértve az alkoholt is - tilalma, továbbá az üzletek külső megjelenésére és értékesítésére vonatkozó szabályok. Ugyanakkor a 70-es években bevezetett holland rendszer nem problémamentes. Néhány déli határvárosban nehézségeket okoz a sok coffee shop látogató. Ám ennél is bizonytalanabb helyzetet teremt, hogy egy olyan nemzetközi keretrendszerben, amely szigorúan tiltja a legális előállítást, Hollandiában az árusítás megtűrt. Így a coffee shopok továbbra is illegális termelésből látják el magukat. Ennek köszönhető, hogy a 2010-es években szigorították a működésüket, például 2011-től az iskoláktól 250 méteres távolságon belül elhelyezkedő coffee shopok bezárását rendelték el. Az 1999-ben még 850 coffee shopból 2011 végére már csak 651 maradt. Ez alapján sokan úgy vélték, hogy idővel az összes coffee shop be fog zárni, ám ez nem így történt; a coffee shopokkal rendelkező községek száma nem változott.