Obama;zikaláz;

2016-07-15 10:47:00

Zikaláz - Leszavazták Obamát

Az amerikai kongresszus nem szavazta meg csütörtökön a zikavírus elleni küzdelemre Barack Obama elnök által kért összeget. 

Az elnök eredetileg 1,9 milliárd dollár megszavazását kérte, és a parlamentben végül 1,1 milliárdot biztosító törvényjavaslatról szavaztak volna. A javaslat azonban a szenátusban, a demokrata párti szenátorok ellenállásán elbukott. 

"Felelősségteljes törvényjavaslatot dolgoztunk ki, a zikavírus elleni küzdelem támogatásának mértékében mindenki egyetértett, a törvényjavaslat bölcsességet tükrözött" - mondta Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke az ABC televíziónak nyilatkozva. Majd hozzátette: "A demokraták azonban valamilyen okból úgy döntöttek, hogy politikát csinálnak belőle". 

A demokrata párti politikusok azzal próbáltak érvelni, hogy a törvényjavaslatban nem találtak elégséges kompromisszumot, és a megajánlott összeg nagy részét az ő álláspontjuk ellenére a republikánusok az abortuszt támogató Planned Parenthood (Tervezett szülőség) nevű szervezet támogatásából vonták volna el. 

Csütörtök volt egyébként az utolsó napja a kongresszus ülésszakának, hét hétig szünetel a munka a szövetségi törvényhozásban. A kongresszus a nyári szabadság előtti utolsó döntéseivel még elfogadta a mentális betegségek kezeléséről, illetve ennek finanszírozásáról szóló - szintén a republikánusok által előterjesztett - törvényt, az ópiumtartalmú gyógyszerekkel történő visszaélések visszaszorítását célzó törvényt, továbbá azt a jogszabályt, amely előírja, hogy azokon a termékeken, amelyek génmódosított anyagot tartalmaznak, ezt kötelezően meg kell jelölni.