Szombati 7-es - Szülőházak, temetők

Van egy kisváros Felső-Ausztriában, a bajor határ mentén, az Inn partján. Braunau am Inn. Vagy rövidebben: Braunau. Csak annyit tudunk róla, hogy lakói kőművest, műanyagformázót és ácsot keresnek. És találtunk egy eladó 86 négyzetméteres lakást is, 335 ezer euróért.

Az a ház is, amelyről mi beszélünk, 2011 óta üresen áll a történelmi központban. 1889-ben itt született Adolf Hitler. Az 1938-as Anschluss idején a Wehrmacht masírozott előtte, a Führert fényképezték ott, és már nem eladó. Az osztrák kormány kedden döntött arról, kisajátítja. Hogy miért? Bár külön bizottság határoz majd a sorsáról, Wolfgang Sobotka belügyminiszter megveszi, hogy leromboltassa, amit a kormány nem pártol. Christian Kern kancellár „műemlékvédelmi aggályok felmerülését” emlegeti. Hasonlóan bólogat Reinhold Mitterlehner alkancellár. Sobotka hajthatatlan. A Zöldek pártja – a városi tanács 37 helyéből ötöt foglal el – ugyancsak rombolna. Bontanának a zsidó közösségek is. Az osztrák ellenállás dokumentációs archívumának vezetője azt javasolja, Hitler szülőháza legyen politikától mentes hely. Például élelmiszerbolt. Gerhard Baumgartner szerint csak azt kell megakadályozni, hogy a ház neonáci zarándokhellyé váljon. Már azt gondolnánk, hogy a bolt jelzés lehetne a hitlerájnak, élünk, de hogy a zarándokokat, miként lehetne távol tartani a vörösárutól, sajttól, tejtől, zöldségtől, sörtől – nem tudjuk. Az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete nem rombolna. Mert „Ausztriának mindent meg kell tennie, hogy az épület az ismeretterjesztés autentikus emlékhelye legyen, és Ausztria eloszlassa a nemzetiszocialista ideológia körüli mítoszokat”. Magasztos cél, azt kérdezteti: lehet-e úgy mítoszokat oszlatni, hogy lebontunk egy szülőházat?

Mintha önmagában bármit hordozna az az épület. A történelem legtöbb nagy alakjának – vagy akit éppen nagynak vél az utókor, mert nem túl sokukban van közmegegyezés – megőrzik a születési és a temetkezési helyét. Olyat már láttunk – a párizsi Père-Lachaise-ben, vagy a londoni Hightgate Cemeteryben -, hogy a síremlékeket friss virágok borítják. Szülőházak emléktábláin eddig csak aszott koszorúkat fedeztünk fel. Talán nem véletlenül. A szülőház a kezdet bizakodása, amiből sokára lesz beteljesült remény vagy reménytelenség. A nemzetiszocializmus sem ebben a házban született, hanem bennünk. Ott csak a kis Adolf angyali kerek fejét látjuk, homlokában egyenesre nyírt gombafrizurájával, de csak belelátjuk a masírozó Wehrmachtot. Az ő és mindannyiunk jövőjét, azt, ahogyan elbukik az Angyalságban, hogy Ördögként nagyobb hatása legyen az emberiségre, mint megannyi Angyallá lett csecsemőnek a XX. században. Merthogy az a néhány múlt századi Angyal nélküle nem nőtt volna azzá, akivé a maga jellegtelen, vagy éppen jellegzetes szülőházából.

A szülőház önmagában semmi. A temetkezés helye más. A halál szerencsés esetben egy végig élt élet lezárt bizonyossága. Tiszteljük vagy féljük. Az Angyalok sírja inkább szimbólum. Egyértelmű példa. Az Ördög sírja – ha van ilyen –, inkább allegória. Kultikus kegyhely, így minden belemagyarázható. Az Ördögöket ezért inkább tengerbe szórják, mint a vezérnácikat: Ribbentropot, Keitelt, Kaltenbrunnert, Rosenberget, Jodlt, Seyss-Inquartot. Vagy, mint később, Eichmannt. Esetleg a civilizáció sötét oldalaként mauzóleumban fétisként mutatják fel, mint Lenint, Dimitrovot, vagy sötét éjjel áttemetik onnan a Kreml tövébe. Mint Sztálint. Mert nem merik kimondani, hogy Ördög volt. Önmagukkal együtt túl sokáig hazudták Angyalnak. Félték és halálában is félnek tőle. Önmaguktól.

Hitlerben is önmagunktól félünk. Félünk kiadni a Mein Kampfot. Pedig, ha nem rettegnénk, akkor tudnánk, nem olvassák egyetlen sorát sem. "Követőinek" összeverődött kompániáját nem a tudás vezeti, hanem a mágia ostobasága. A kultusz nemhogy nélkülözi, megtagadja az észt. Sztálint sem olvassa, talán nem is olvasta senki. Lenint se nagyon. Legfeljebb idézték.

A síroktól joggal tartunk. A szülőházaktól nem kellene félnünk. Guido Knopp német újságíró-történész még a múlt század '90-es éveinek közepén írt is egy könyvet Ne féljünk Hitlertől! címmel. Azt mondja: „A népszerű Hitler-kép egy kívülről jött (osztrákból lett német – F.R.) démont ábrázol. Így persze egyszerűbb beszélni róla... démon nem volt. Háború és holokauszt: mindkettő elkerülhető lett volna, ha Hitlert nem jóllakatni akarják, hanem elbánnak vele. Hitlertől még nem szabadultunk meg. Sötét árnyéka még mindig fölöttünk lebeg”. Máshol: „A hitleri örökség: a demokrácia félénk konformizmusa”. Hát ezért is hiábavaló azt a házat Braunauban ledózerolni. Ott csak egy ember született meg. Azzá, ami lett, a demokrácia félénk konformizmusa tette. Ez a félénkség pedig bármikor, bárhol jóllakathat egy felnövekvő közösségi sátánt. Ez a félénkség egy ház lerombolásával nem múlik el. A felnőtt Ördög fizikai nyomainak eltüntetése önáltatás. A saját emlékezetünkből nem száműzhető. A történelmet így sem lehet végképp eltörölni. Csak elhazudni. Az emlékezet csak támaszkodik a fizikai valóságra, annak hiányát könnyen pótolja a képzelet. Legfeljebb majd kósza zarándokok úgy állnak tisztelettel a foghíj telek előtt, hogy itt állt egykor Hitler szülőháza. Nézzük ártatlanul, hol született és lássuk, miért, mi lett belőle, s miért, mi történt, történik velünk. Hogy miért lettünk több mint vétkesek.

Nem mellékesen: a ház előtt most termetes emlékkő áll. Az van ráírva: Für Frieden Freiheit und Demokratie nie wieder Faschismus millionen Tote mahnen. Szabadon: A békéért, szabadságért és demokráciáért - Soha többé fasizmust, milliók halála emlékeztet erre. Ha lebontjuk a házat, vajon elbontjuk a követ is? Hiszen a ház nélkül, önmagában szótlan lesz. Feledjük a csecsemőt, akiért mindannyian felelősök voltunk és maradunk?