"Ha azt mondod öljünk, ölünk!" - Erdogan mellett tüntettek

Publikálás dátuma
2016.07.17. 10:56
Fotó: Chris McGrath/Getty Images
Kivégzéseket és halálos ítéleteket követelünk! Ha azt mondod, üssünk, ütünk, ha azt mondod, öljünk, ölünk! - skandálták Erdogannak címezve a tüntetők éjszaka Törökország utcáin a CNN Türk televízió híradása szerint.

Tüntetők ezrei vonultak fel szombat éjjel több török városban, támogatásukról biztosítva a török kormányt, és tiltakozva a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő puccskísérlet ellen - írja az Origo. Az isztambuli Taksim téren a tüntetők zászlókat lengettek, a kormányt támogató mondatokat skandáltak, és menetet szerveztek az Istiklal sugárúton is. Ezrek vonultak fel az Ankara központjában lévő Kizilay téren is, ahol elsősorban államcsíny ellenes jelszavakat kiáltoztak. A teret lezárták a forgalom elől. Az ország parlamentjének épülete előtt a tüntetők egyebek mellett a halálbüntetés bevezetését követelték.

Szerző

Török puccskísérlet - Athén kiadja az ott menedéket kérő nyolc embert

Publikálás dátuma
2016.07.17. 10:42
Fotó: Chris McGrath/Getty Images
Akiknek kiadatását Görögország megígérte Ankarának, a  törökországi puccskísérlet kudarca után szálltak le görög területen.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel még szombaton, ekkor tett ígéretet arra: országa kész kiadni Ankarának azt a nyolc embert, aki a törökországi puccskísérlet kudarca után helikopteren menekülve görög területen szállt le és kért politikai menedékjogot.

A török katonai helikopter Görögország északi részén szállt le szombat délelőtt. A görög belügyminisztérium tájékoztatása szerint a gépen utazó nyolc embert őrizetbe vették. Valamennyien politikai menedékjogot kértek. Korábbi jelentések szerint heten közülük katonák voltak, egyikük civil. A görög állami televízió szerint részt vettek a péntek éjszakai katonai puccskísérletben. A török külügyminisztérium kérte kiadatásukat a görög hatóságoktól.(hirado.hu)

A helikoptert, amelyeken a menekültek leszálltak, szombaton visszaszolgáltatták Törökországnak – írta az Anadolu.

Lásd még: Ahogy Erdogan "ígérte", elkezdődött a megtorlás

Szerző

Magabiztos győzelemmel kezdett a Ferencváros

Publikálás dátuma
2016.07.17. 09:44
A ferencvárosi Cristian Ramirez (b) és a szombathelyi Gaál Bálint a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott Ferencváros
 A címvédő Ferencváros magabiztos győzelemmel kezdte meg a labdarúgó OTP Bank Liga 2016/17-es idényét: a fővárosi csapat a nyitóforduló szombati játéknapján 3-1-re verte a Haladást úgy, hogy már az első félidőben 3-0-ra vezetett.     

OTP Bank Liga, 1. forduló: Ferencváros-Swietelsky Haladás 3-1 (3-0)

Groupama Aréna, 6000 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Trinks (3.), Böde (7., 36.), illetve Iszlai (52., 11-esből)
sárga lap: Pintér (79.), Djuricin (88.), illetve Wils (27.), Gaál (57.), Bosnjak (79.)

Ferencváros:

Dibusz - Dilaver, Hüsing, Leandro, Ramírez - Pintér Á., Gera (Nagy D., a szünetben) - Varga R., Trinks, Lovrencsics (Sesták, 64.) - Böde (Djuricin, 73.)

Haladás:

Király - Polgár, Wils, Jagodics, Bosnjak - Iszlai, Overgoor (Kovács L., 60.), Ars (Williams, 68.), Gaál, Halmosi - Németh M. (Rácz, 81.)

A Ferencváros a mérkőzés előtt kapta meg a Szuperkupát, amelyet hatodszorra hódított el, ezzel egyedüli rekorderré vált a sorozatban. Az előző idényben a bajnokságot és a Magyar Kupát is az FTC nyerte, így a kiírás értelmében automatikusan - külön mérkőzés nélkül - övé lett a Szuperkupa.

A találkozót lendületesen kezdte a hazai csapat, ennek eredményeként a 7. percben már két góllal vezetett: Böde előbb gólpasszt adott Trinksnek, majd maga is a kapuba talált. A Haladás negyedóra elteltével vette fel a mérkőzés ritmusát, ezután helyzeteket is alakított ki, de a hajrához közeledve Böde újabb gólt szerzett - Király kipasszolását lefülelve volt eredményes -, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés.

A kiegyenlítettebb játékot hozó második félidő elején kezezés miatt megítélt büntetőből szépített a vendégcsapat, de közelebb már nem tudott zárkózni az ekkor már erőit némileg kímélő, de így is megérdemelten nyerő Ferencvároshoz.

Szerző