Új kormányzati szereposztás: Varga lesz a jó, Lázár pedig a rossz zsaru

Publikálás dátuma
2016.07.18. 08:21

Úgy tűnik, Orbán Viktor szükségét érezte annak, hogy valódi választ adjon arra az eshetőségre, mely szerint 2018 után nem tarthatja meg kényelmes többségét a Parlamentben. Talán nem is az időközi választásokon elszenvedett vereségek aggasztják igazán, hanem azok a háttérben még csak készülődő konfliktusok, melyek tovább rombolhatják a kormányhoz hű szavazók morálját. Azzal, hogy Varga Mihályt és Lázár Jánost kiemelte az első vonalból, és tulajdonképpen közvetlen helyettessé tette meg őket, felkészült több variációra, miközben csökkentheti a kormányon belüli feszültségeket.(...) Orbán Viktor B tervvel készül a 2018-as választásokra.(...) Lényegében 2014-ben is megtette ezt, amikor olyan változtatásokat eszközölt a választási szabályokon, aminek következtében nem egészen 45 százalékos eredménnyel kétharmados többséget tudott kicsikarni a törvényhozásban, amit persze azóta elveszített. A sikerhez az is kellett, hogy a kampányban teljesen amortizálja az ellenzék egyetlen vezéralakját, Bajnai Gordont. Tudja, hogy 2018-as sikere is attól függ, hogy szét tudja-e forgácsolni az ellenzéki erőket a kampányban (...) Pártján belül már olyan nyíltan zajlik a közpénzek finoman szólva is gyanús eltüntetése, hogy a baloldaltól ódzkodó, illetve a Jobbikra semmilyen fazonigazítás után sem szavazó jobboldali szimpatizánsok akár otthon is maradhatnak 2018 tavaszán. (...)A Fidesz hívei pedig a távolmaradásukkal jelezték, hogy nagyon nem tetszik nekik az, ami a közéletben zajlik manapság.(...)

Szerző