A szultán

Törökország, vagy legalábbis egy része ünnepel. Leverték a puccskísérletet. A modern török állam történetében 1962 után másodízben fordul elő, hogy a katonai hatalomátvétel nem arat sikert. Recep Tayyip Erdogan elnök a közösségi média segítségével mozgósította híveit, tehát egy olyan eszközzel, amit többször is betiltott az általa vezetett kormányzat, amelyre mindig is gyanakvóan tekintett a jelenlegi vezetés. Minden gyanús ugyanis, amit az ankarai kormány nem tud ellenőrizni. A mostani vezetés gondolkodása nagyon hasonlít a diktátorokéhoz: nem kreatív, gondolkodó embereket akarnak egy társadalomban, hanem híveket, követőket, akik mindig azt csinálják, amit mondanak nekik. Amikor a puccs idején Erdogan bajban volt, akkor az utcára küldte a híveit, „védjék meg a demokráciát”, vigyék vásárra az életüket azért, hogy ő a hatalomban maradhasson. Mindehhez az iszlám vallási vezetők is asszisztáltak, a müezzinekből csak ezt lehetett hallani: „Allah akbar”.

A puccs azonban megbukott, mindenki boldog lehet. A török társadalom mindezek után önként és dalolva asszisztálhat ahhoz, hogy diktatúrát vezessenek be az országban, végképp megszüntessék a hatalmi ágak szétválasztását, bírák ezreit váltsák le, a veszélyesnek vélt katonák ezreit tartóztassák le, rosszabb esetben – a halálbüntetés esetleges visszaállításával – kivégezhessék őket.

Törökország már régóta nem igazi demokrácia, de Erdogannak egy idő óta már a külföldi bírálatoktól sem nagyon kell tartania. Az Egyesült Államok számára fontos szövetséges az Iszlám Állam elleni harcban, az Európai Unió szempontjából pedig a menekültkérdés megoldása kapcsán megkerülhetetlen partner.

A puccsal az utolsó akadály is elhárult Erdogan nagy álmának megvalósulása elől: bevezetheti az elnöki köztársaságot, úgy uralkodhat atyaként a társadalom felett, mint egykor Moamer el-Kadhafi Líbiában, vagy Szaddám Huszein Irakban. Csakhogy azok a politikusok, akik azt hiszik, mindent megtehetnek, egyvalamiről elfelejtkeznek: a diktátorok hatalma sem tart örökké. A hatalom megrészegít, a hatalmat gyakorló elveszti a realitásérzékét, ez azonban visszaüt. Most még nem, de hogy mi lesz később, arra a török szultán sem tudhatja a választ.