Új KRESZ hamarosan - Mindenkinek újra vizsgáznia kell?

Publikálás dátuma
2016.07.18. 11:09
Illusztráció/Thinkstock
Javában dolgoznak az új KRESZ előírásain a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Bár még nem készült el a tervezet, néhány változás már kiszivárgott - szellőzteti meg az információkat a Magyar Hírlap. Ezzel kapcsolatban pedig a Magyar Nemzet arra emlékeztet, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője azt mondta: a tervek a szerint az új törvény hatálybalépésekor mindenkinek újra kellene vizsgáznia KRESZ-ből. 

A lap által megkérdezett közlekedési jogász szerint előfordulhat, hogy az autósoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk majd, ha a továbbiakban is vezetni akarnak.

A szakértők egyébként azt ígérik, hogy rövidebb, egyszerűbb és letisztultabb lesz az új KRESZ.  Kiderült az is, hogy az észszerűség jegyében mindenképpen változtatni akarnak a sebességhatárokon. valamint a tervek szerint nagyobb szabadságot kaphatnak majd az önkormányzatok az olyan táblák kihelyezésénél, illetve visszavonásánál, mint például a Hotel, Taxiállomás és hasonló információs jelzések. Fontos tudni, hogy még az új KRESZ életbelépése előtt változhatnak egyes várakozási és megállási szabályok, ezeket már az idén felülvizsgálják a minisztérium szakértői. 

Valótlanságot híresztel a Magyar Nemzet című polgári napilap - reagált a fentekre az ORFK a police.hu-n. A közlemény szerint a cikk, valamint az azt átvevő számos médiatartalom-szolgáltató valótlanul híreszteli, hogy az ORFK szóvivője 2014-ben arról nyilatkozott, hogy a KRESZ esetleges módosítását tanfolyam végzéséhez és újabb vizsgához kötné a jogalkotó. Ilyen nyilatkozatot az ORFK szóvivője 2014-ben, 2014 előtt, és azóta sem tett - szögezi le a közlemény.

Határozottan cáfolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sajtófőnöke azt a sajtóértesülést, miszerint újra kellene vizsgáznia minden járművezetőnek.

Kiss Anita a javaslatok között említette, hogy a környezetkímélő elektromos autók elterjedését segítenék, ezek a járművek behajthatnának a buszsávba, a környezetvédelmi övezet tábla rájuk nem vonatkozna. Az autópályán és autóúton torlódás esetén mindenkinek használnia kellene az elakadásra figyelmeztető lámpajelzést.

Szerző

Boris Johnson új szerepében - Máris késve érkezett

Publikálás dátuma
2016.07.18. 09:48
Boris Johnson - Fotó: WPA Pool/Getty Images
Kényszerleszállást hajtott végre tegnap este az a kis katonai repülőgép, amely Brüsszelbe indult az új brit külügyminiszterrel a fedélzetén.

A northolt-i légibázisról indult gép „technikai okokból” leszállt a lutoni repülőtéren, jelentette be a londoni külügyminisztérium. Boris Johnson megköszönte a repülő személyzetének a professzionális válságkezelést. Az incidens miatt Johnson lekéste a tervezett vacsorát az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, Federica Mogherinivel. A lutoni repülőtér szóvivője megerősítette, hogy a gép – 16 fővel a fedélzetén – kényszerleszállást hajtott vége, emiatt több mint fél órára fennakadások voltak a forgalomban. Johnson már részt vesz a külügyi tanács hétfői munkareggelijén.

Az Európai Unió migrációs politikájának legfontosabb céljairól tárgyal hétfőn Brüsszelben a Külügyi Tanács, emellett a résztvevők előkészítik azt a konferenciát, amelyet az Egyesült Államok szervez a migrációról az ENSZ Közgyűlésének szeptemberi ülésszakára.

lásd még: Szijjártó örül a "nem diplomata stílusú" Boris Johnsonnak

Szerző
Frissítve: 2016.07.18. 10:24