nyugdíjasok;hűtőgépcsere;nyugat-dunántúli régió;

2016-07-18 12:25:00

Hűtőgépcsere - Újra felfüggesztették

A nyugat-dunántúli régióban hétfőn indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra több mint 3000 nyugdíjas és nagycsaládos jelentkezett, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt hétfőn reggel 9-ig lehetett pályázni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A tárca közlése szerint a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú embernek elérhető lesz a régióban július 20-án reggel, az érdeklődők reggel 8 és 9 óra között nyújthatják be pályázataikat, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el. A meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást. 

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett hűtőgép- és fagyasztócsere pályázat július 4-én indult az észak-alföldi régióban, majd a dél-alföldi és az észak-magyarországi régióban folytatódott.

A nagy érdeklődést mutatja, hogy az Észak-Alföldön a reggel 8-kor megnyílt pályázatot a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt néhány óra múlva felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket. A Dél-Alföldön az indulás napján 10 óráig lehetett pályázni, Észak-Magyarországon pedig 9 óráig.

Az ütemterv szerint a dél-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 19-e, a közép-dunántúli régióban július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a. A rendelkezésre álló teljes keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

A pályázat során előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.