Csalafinta referendumok

A rendszerváltás fordulatos történetének ellentmondásai a népszavazásokban is tetten érhetőek. Sajátos jelensége ez a magyar demokráciának, s rávilágít a politikai elit csalafintaságára, amely kezdettől fogva arra törekedett, hogy közérdeknek tüntethesse fel a saját érdekeit. A jelenlegi kormányzat kvóta-referenduma is a felhatalmazás fontosságára hivatkozik, noha a fideszesek felhatalmazás nélkül is azt tesznek, amit akarnak. Csakhogy nekik semmi sem elég!

De lássuk az előzményeket! Elsőként az SZDSZ négy-igenes népszavazására emlékezhetünk. A négy kérdésből három a rendszerváltás magától értetődő következményeiről szólt, hiszen nem egyébre, mint a pártállami diktatúra maradványainak felszámolására - a pártszervezeteknek a munkahelyekről való kivonulására, az MSZMP-vagyon elszámoltatására és a munkásőrség feloszlatására - vonatkozott. Mindezeknek a népszavazás felhatalmazása nélkül is meg kellett volna történniük. Ami meg mégsem valósult meg, az megint csak a politikai elit magatartásán múlott, amin semmit sem változtatott a népszavazás.

A referendumot nem is ezekért a magától értetődő kérdésekért írták ki, pusztán csak a számukra legfontosabb kérdés becsomagolására szánták. A lényeg az új köztársasági elnök megválasztásáról szólt, ami tematikájában teljesen eltért a másik három fölvetéstől. Mintegy becsempézték a többi közé, abban bízva, hogy az igeneket beikszelő kéz lendülete automatikusan hozzácsapja a többihez. De a figyelem elterelésének ármányos szándéka ezzel korántsem elégedett meg, a konkrét kérdést is meglehetős furfanggal fogalmazták, hogy az állampolgár még véletlenül se vehesse észre igenlő válaszának súlyát és következményeit. Az ominózus kérdés így hangzott: „Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?” Az igenlő válasz valójában nem egy látszólag jelentéktelen időrendi kérdést hagyott jóvá, hanem ezzel az állampolgárokat lemondatták arról a jogukról, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül választhassák meg. Így aztán az elnök megválasztása a parlamentre hárult, a pártok egymás közti megállapodása, végső soron a kormánytöbbség jelölése alapján történt.

A pillanatnyilag biztató eredménnyel járó, bevált trükknek azonban lettek következményei, amelyek Schmitt Pálhoz, majd pedig az övéi által „horgonyembernek” nevezett köztársasági elnökhöz vezettek. De nemcsak ezen a szálon, hanem a referendumok vonalán is folytatódott „a járjunk túl a választópolgár eszén”-elnevezésű társasjáték.

A határon túli magyarok állampolgárságát kezdeményező népszavazás első nekifutásra azon az MSZP által terjesztett képtelen hazugságon vérzett el, hogy egy ilyen döntés után román vendégmunkások fogják ellepni az országot. Ezúttal nem akarok kitérni arra, hogy egyébként a népszavazás szorgalmazói megteremtették-e az effajta kezdeményezéshez szükséges külpolitikai feltételeket, mert ezeknek a vitathatósága semmit sem változtat a nyilvánvaló hazugság tényén.

A következő tanulságos példa a Gyurcsány-kormány alatt történt, amikor a vizitdíj bevezetésével szemben - amely valamelyest javíthatott volna az egészségügy kilátástalan helyzetén - a Fidesz által kezdeményezett népszavazás arra az egyszerű kérdésföltevésre irányult, hogy az állampolgárok akarnak-e fizetni azért, ami őket ingyenesen is megilleti. Persze, hogy nem akartak. Már csak azért sem, mert egyúttal azok a máig beváltatlan ígéretek is elhangzottak, hogy kormányváltás esetén e nélkül az anyagi hozzájárulás nélkül is rendbe tehető a minden tekintetben válságban vergődő ágazat. A Fidesz hazugsága is sikeres volt, ugyanúgy mint az előbbiek.

Így jutunk el napjaink kvóta-referendumához, amelynek már a kérdésföltevése sem igaz. És ezt nem kisebb személyiség jelezte, mint az előző ciklus miniszterelnök-helyettese, Navracsics Tibor uniós biztos, akinek fideszes elkötelezettsége felől akkor sem lehet kétségünk, ha a hajlíthatatlan szigorúságáról ismert házelnök összevonta pártpolitikai gondoktól amúgy is gyakori mozgásra késztetett szemöldökét. Merthogy Navracsics szerint Brüsszel senkit sem zsarol és ezért nem is értelmezhető a referendumot előkészítő plakát-kampány. De ettől függetlenül lesz kvóta-referendum és alighanem ezúttal is sikerül belehajszolni az állampolgárokat egy olyan döntésbe, amelyet szívük mélyén nem is akarnak.

Hiszen sokan olvasták - s még többen látták a regényből készült Oscar-díjas filmet – Yann Martell könyvét, amely a kivándorlásra kényszerülő család egyetlen életben maradt tagjáról, egy kamasz fiúról szól, aki egy tigrissel együtt hánykolódik a tengeren. Ebből, a „Pi élete” című könyvből való az alábbi idézet: „Az emberek a kimerítő, elnyüvő szorongás miatt költöznek el. A miatt a mardosó érzés miatt, hogy mindegy, milyen keményen dolgoznak, erőfeszítésük nem hoz semmi eredményt… A miatt a sejtelem miatt, hogy a jövő el van zárva, hogy ők még csak boldogulhatnának, de a gyerekeik már nem. A miatt az érzés miatt, hogy semmi sem fog változni, hogy boldogok és jómódúak csak máshol lehetnek.”

Mindezt nemcsak a hozzánk érkező migránsok érezhetik, hanem a hazánkat elhagyó honfitársaink százezrei is. Ezért fogalmaztam úgy, hogy amit a referendum akar, azt mi a szívünk mélyén nem akarhatjuk.