halálbüntetés;Törökország;Angela Merkel;Erdogan;puccskísérlet;

2016-07-18 21:06:00

Merkel "rászólt"Erdoganra

Angela Merkel német kancellár hétfőn felszólította Recep Tayyip Erdogan török államfőt, hogy a katonai puccskísérlet utáni helyzetben tartsa be a jogállamiság elveit.

Német hírportálok beszámolói szerint a kormány egyik szóvivője Berlinben újságíróknak elmondta, hogy a kancellár a török államfővel telefonon folytatott beszélgetésen nyomatékosította: Németország és az Európai Unió a leghatározottabban ellenzi a halálbüntetés visszaállítását, és egy ilyen lépés nem férne össze az uniós tagság megszerzésének céljával. Rámutatott, hogy Törökország az Emberi Jogok Európai Egyezménye 13. kiegészítő jegyzőkönyvének ratifikálásával vállalta, hogy minden körülmények között elveti a halálbüntetést.

Egyben arra sarkallta a török elnököt, hogy gondoskodjon a jogállamiság és az arányosság elvének érvényesítéséről az államcsínykísérlettel kapcsolatos eljárásokban. Hangsúlyozta, hogy a letartóztatások és elbocsátások hulláma mélységesen aggasztó.

Angela Merkel a telefonbeszélgetésben ismét élesen elítélte a puccskísérletet, és kifejezte együttérzését a sok halálos áldozat és sebesült miatt.