EU;felújítás;3-as metró;projektlista;

2016-07-20 11:21:00

3-as metró - Nem is kért uniós pénzt a kormány a felújításra

Az M3-as metróvonal rekonstrukciója nem szerepel a Brüsszelnek korábban benyújtott nagyprojektlistán – értesült a Népszabadság.

Az Európai Bizottság ugyan tudott a budapesti metrófelújítási tervekről, de a beruházás már a közlekedési nagyprojektek finanszírozásáról Brüsszellel – a 2014-ben kezdődött uniós pénzügyi ciklus elején – megkötött közlekedési programmegállapodásba sem került bele. Ez lett volna pedig a feltétele annak, hogy Magyarország benyújthassa a metró pályarekonstrukciójára vonatkozó támogatási kérelmet.  Eddig úgy tűnt, hogy az első lépéseken rég túljutott a projekt, csak a konkrét kérelmet nem nyújtották még be a hazai hatóságok. De nem így van.

Tarlós István főpolgármester a múlt héten cáfolni igyekezett a lap értesülését, miszerint a fővárosnak hitelt kellene felvennie a metrófelújításhoz. (Az erről szóló sajtótájékoztató végére azonban beismerte, hogy 40-55 milliárd forint hitelre mégiscsak szükség lehet.) A városvezető egy uniós levélre hivatkozva állította, hogy az unió „örömmel részt vesz az M3-as metró finanszírozásában".

A róka fogta csuka helyzetből csupán az rajzolódik ki egyre bizonyosabban, hogy a felújítás pénzügyi háttere, ennélfogva megkezdésének időpontja bizonytalan. 

A teljes cikket itt olvashatja!