MSZP: a Fidesz hazudik

Az MSZP szerint a Fidesz hazudik, a szocialisták ugyanis nem támogatják a betelepítési kvótát, de Magyarország kiléptetését sem az Európai Unióból.

Az ellenzéki párt szerdai közleményében arra reagált, hogy Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője arra szólította fel a baloldali politikusokat, a bevándorlók támogatása helyett álljanak a magyar emberek oldalára. Az MSZP azt írta, hogy korábban a magyar emberek biztonsága érdekében javasolta a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását és a parlament elé terjesztett a magyar emberek biztonsága érdekében szükséges intézkedéscsomagot is. 

A Fidesz a Btk. szigorítását célzó indítványt és a terrorelhárítás megerősítésére tett szocialista javaslatokat is elutasította - tették hozzá. Az ellenzéki párt szerint a kormány által kezdeményezett október 2-i népszavazás Magyarország Európai Unióból való kilépését készíti elő, ezért azt mondják, hogy a referendum napja legyen a Szabad Európa Napja, mert aki otthon marad, az unióban maradásra szavaz.

Szerző

MSZP: mindennapos jelenség a dolgozói szegénység

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Magyarországon a kormány adópolitikája miatt mindennapos jelenséggé vált a dolgozói szegénység, és nem véletlen, hogy naponta százával-ezrével hagyják el az országot az emberek.

Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nap folyamán ismertetett adatait értékelve azt mondta: minimálbér vásárlóértéke tavaly nem érte el a 2010-es szintet, a mostani emelkedéssel a legjobb esetben is csak a 2010-es szintet éri el. Hozzátette: az európai összehasonlításban példátlanul magas adóval sújtott minimálbér az egyik döntő oka annak, hogy az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint a dolgozók közel tíz százaléka szegénységben él.  Ennek következménye az ugyancsak magas gyermekszegénység: a statisztikák szerint a 18 év alattiak mintegy negyede él szegénységben - részletezte.

Burány Sándor szerint a kormány Keletre nyit, az emberek viszont Nyugatra vándorolnak, egy olyan unióba távoznak, ahol ha szerényen is, de európai módon tudnak megélni.

Elmondta, a kormány egyes képviselői nyíltan vallják, hogy nem érdemes az unióban maradni. Hozzátette: nem tűrhetik, hogy a szavakból tettek legyenek, ezt a folyamatot meg kell állítani az október 2-ai népszavazáson. A szocialista politikus szerint olyan rafinált kérdést tettek fel a kvótareferendumon, hogy akik elmennek szavazni, azok mindenképpen a kilépésre szavaznak, akik viszont otthon maradnak, Európára szavaznak.

A KSH szerdán közölte: májusban 6 százalékkal nőttek a bruttó és a személyi jövedelemadó változások miatt ennél nagyobb mértékben, 7,6 százalékkal a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Szerző

A zikavírus miatt nem kell lemondani az olimpiáról

Publikálás dátuma
2016.07.20. 15:45
Jelenik Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ utazás-egészségügyi és oltóközpontjának főorvosa, Szentes Tamás országos t
 A zikavírus miatt - a várandós anyákat kivéve - senkinek, sem versenyzőnek, sem szurkolónak nem kell távol maradnia a riói olimpiáról - ezt Szentes Tamás országos tisztifőorvos jelentette ki azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ÁNTSZ) és az Országos Epidemiológiai Központ által készített módszertani levelet.

A legnagyobb hangsúlyt természetesen a zikavírus kapta, Szentes Tamás hangsúlyozta, hogy a fertőzés reális kockázatot jelent ugyan, de ezt a minimálisra lehet csökkenteni akkor, ha betartják a megelőzésre irányuló útmutatásokat.

Az eseményen elhangzott, a javarészt szúnyogok által továbbított zikavírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elsején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. A WHO szerint az amerikai kontinensen idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma. Jelenleg Brazília a leginkább érintett ország, ott másfélmillióra teszik a fertőzések számát. A vírust elsősorban szúnyogok terjesztik, de szexuális úton is terjedhet. A zikavírus kisfejűséget (mikrokefáliát) és más agyi rendellenességeket okozhat a várandósság idején megfertőződött nők magzatainál.
A legfontosabb a szúnyogok elleni beltéri és kültéri védekezés, ezért Rióban mindenkinek ajánlják a szúnyogriasztó szerek használatát, továbbá hosszú ujjú ruha viselését.

A zikavírus tünetei leginkább egy influenzás megbetegedéshez hasonlítanak: láz, kiütés, fejfájás és nem gennyes kötőhártya-gyulladás, illetve izomfájdalom esetén. Ha a hazaérkezést követő két hétben ezek előfordulnak, orvoshoz kell fordulni. Ezzel kapcsolatban Szentes Tamás megjegyezte, az ÁNTSZ-nél és a Szent László Kórházban is végeznek olyan diagnosztikai vizsgálatot, amely által kimutatható az esetleges fertőzöttség.

Jelenik Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ utazás-egészségügyi és oltóközpontjának főorvosa hangsúlyozta: Brazíliában a trópusi időszak után most köszönt be a tél, amikor csökken a szúnyogpopuláció, ami a kockázatot is mérsékli. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, egy friss kimutatás szerint jelenleg ötszázezer az egyhez a kockázata annak, hogy valaki zikavírussal fertőződik. Ugyanakkor ő is kiemelte a megelőzés fontosságát, továbbá hangsúlyozta, hogy mindenkinél mindig legyen palackozott víz és némi élelem arra az esetre, ha olyan helyszínen lenne, ahol ezeknek az eredete, minősége és frissessége megkérdőjelezhető.

Téglásy György, a válogatott kereteket ellátó szolgálat igazgatója elmondta, mindent megtettek, minden feltételt biztosítanak annak érdekében, hogy a magyar sportolók védettek legyen Rióban, de nekik ügyelniük kell a megelőzésre. Hozzátette, a riói tesztversenyeken egyetlen magyar sportoló sem kapott el szúnyog által terjesztett betegséget.

A tájékoztatón Labancz László, a Sanofi Pasteur üzletág-igazgatója elmondta, a megelőző vakcina kifejlesztésével jól haladnak, az állatkísérleteken már túlvannak. Hamarosan embereken is megkezdik a védőoltás kipróbálását, de az olimpia rajtjáig biztosan nem készül még el - tette hozzá.

Szerző