A bizalom hiánya

Érdekes, hogy éppen egy olyan projekt esetében feszülnek a legjobban egymásnak az indulatok, amelynél – legalábbis kezdetben – a kormány (önmagához képest) viszonylag korrektül járt el. Az épületekre nemzetközi pályázatot írtak ki, amit valóban a legjobb munkák nyertek el, minél több embert próbáltak megnyerni az ügynek, igyekeztek érvekkel meggyőzni a terv ellenzőit. Engem például sikerült is. Hiszen a Városliget mindig is a szórakoztatás és a kultúra része volt: gondoljunk csak a Vajdahunyad várára, a múzeumokra, az éttermekre, az Állatkertre, a már csak az emlékeinkben élő Vidámparkra, a Széchenyi fürdőre, a műjégpályájára, a Pecsára, de egészen fiatal koromban itt rendezték a BNV-ket is, majd a park adott otthont a Körszínház előadásainak is. Szóval a Városliget soha nem csak zöld felületet jelentett, ahogy azt a Ligetvédők állítják. Természetesen mindkét koncepcióval kapcsolatban felmerülhetnek érvek és ellenérvek. Kétségtelen tény, hogy Budapesten kevés a zöld terület és további csökkentésük elfogadhatatlan. Ahogy az is kétségtelen tény, hogy a múzeumi negyed egyedi, sajátos arculatot adna a fővárosnak (amely korántsem bővelkedik annyi látnivalóban, mint amennyit el szeretnénk hitetni magunkkal). Főleg, hogy ha - mint ígérik - a zöld terület a beépítések ellenére még növekedne is.

Ennek ellenére a projekttel szembeni ellenállás egyre erősebb. És ennek az oka elsősorban a mindenkori kormányokkal - de különösen a jelenlegivel - szembeni bizalmatlanság. Egyszerűen nem hisszük el, hogy igazat mondanak, hogy a jól hangzó ígéretek mögött nincs valamilyen csalafintaság. És a hatalom első megnyilvánulásai sajnos okot is adnak a bizalmatlanságra. Az engedély nélküli fakivágások, a tiltakozók elleni néha kimondottan brutális fellépés bizony nem segíti elő a projekt ellenzőinek meggyőzését, a felek közötti ésszerű kompromisszumot. Ugyanakkor a tiltakozók is nemegyszer túllőnek a célon és semmi hajlandóságot nem mutatnak a megegyezésre. Igaza van György Péternek, hogy a Liget lassan az Orbán kormánnyal szembeni gyűlölet szimbolikus tere lesz. Ezáltal viszont a szakmai szempontok teljesen háttérbe szorulnak az érzelmekkel, az indulatokkal szemben. Már egyszer átéltünk ilyesmit Bős-Nagymaros kapcsán. Akkor is minden demokrata kötelességének érezte, hogy a vízlépcsőt az ördög művének tekintse és minden eszközzel megakadályozza megépítését. A politika – a rendszerrel szembeni utálat - akkor is minden más szempontot felülírt. Csak csendben kérdezem meg a mostani környezetvédőket: biztos, hogy jól döntöttünk, amikor egy szakmai kérdésben hagytuk indulatainkat és érzelmeinket felülkerekedni?