Zeneakadémia;Kokas Katalin;Kelemen Barnabás;Fesztiválakadémia Budapest;

2016-07-22 07:45:00

Fesztiválakadémia a nagy elődök szellemében

Fesztiválakadémia Budapest címmel új nemzetközi kamarazenei programsorozatot indít útjára Kokas Katalin Liszt-díjas hegedű- és brácsaművésznő, valamint férje, Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész. A tegnap kezdődött fesztiválnak a Zeneakadémia ad otthont; az esti nagykoncertek mellett matinéhangversenyeket, interaktív előadásokat, nyilvános mesterkurzusokat is rendeznek. Megemlékeznek a magyar hegedűiskola legnagyobb mestereiről: Hubay Jenőről, Szigeti Józsefről, Székely Zoltánról, Kovács Dénesről és Fenyves Lorándról.

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás egyaránt 38 esztendős, de fiatal koruk ellenére már az ezredforduló óta töretlenül sikeres szereplői a hazai és nemzetközi koncertéletnek. A művészházaspár 2010-ben, Bolyki Györggyel közösen hozta létre a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált, vagyis a KaposFestet, amely évről évre szépen fejlődött. 2015 tavaszán Kokas Katalin lemondott a művészeti vezetői posztról – helyét Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész vette át.

Már ekkor sejteni lehetett, hogy a Kokas–Kelemen házaspár ismertségét, szakmai reputációját, a kamarazene iránti elkötelezettségét és nemzetközi kapcsolatrendszerét egy új fesztivál keretében szeretné kiaknázni. A Fesztiválakadémia létrejöttét tavaly decemberben jelentették be, az elmúlt hetekben-hónapokban pedig a komolyzenében szokatlan médiafigyelmet kapott.

„Régi álom vált valóra, hogy alma materünkben, a Zeneakadémián rendezhetünk kamarazenei fesztivált” – mondja Kokas Katalin. A nemrégiben felújított Liszt Ferenc téri épület már légkondicionált, így a nyári meleg ellenére, hűs környezetben várják a kamarazene rajongóit. A fesztivál oldott, közvetlen atmoszférája miatt nemcsak a „beavatottakra” számítanak, hanem azokra is, akik csak most barátkoznak a klasszikus zenével. A régi-új épületnek minden termét igyekeznek kihasználni: az esti koncerteket a nagyteremben, a matiné-előadásokat a Solti Teremben, a nyilvános mesterkurzusokat pedig a legendás X. tanteremben rendezik.

Délutánonként olyan interaktív zenei előadásokat tartanak, ahol a közönség is kérdezhet a művészektől, s ezáltal közelebb kerülhet az előadókhoz, a darabokhoz, a szerzőkhöz, az alkotás és az interpretáció folyamatához. Ugyanezt a célt szolgálják a Fazekas Gergely zenetörténész által vezetett „hangolók” is, amelyek az esti koncertek előtt, háromnegyed hétkor kezdődnek, s a megszólaló művek keletkezési körülményeire, hátterére, érdekességeire fókuszálnak.

Csaknem harminc kiváló hazai és külföldi muzsikus fogadta el a művészházaspár meghívását. Köztük van például Vilde Frang norvég és Alina Ibragimova baskír-orosz hegedűművésznő, akikben az a közös, hogy – Az év művésze kategóriában – mindketten felkerültek a tekintélyes brit komolyzenei magazin, a Gramophone idei tízes listájára.

„A fesztivál közreműködői kivétel nélkül elismert szólisták, akik a világ legjelentősebb színpadain lépnek fel, itt viszont kamarazenélni fognak: teljesen egyedi formában és produkciókban. Mesterkurzusainkra jelentkeztek egyetemisták Kínából, Japánból, Koreából, Oroszországból, Ukrajnából, sokan Nyugat-Európából, de még a New York-i Juilliard Schoolról is jön hozzánk egy Perlman-növendék” – mondja büszkén Kokas Katalin.

A legfiatalabb nemzedéknek, a Virtuózok című tévéműsorban feltűnt, különleges tehetségű gyerekeknek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra. Külön programmal tisztelegnek a kilencvenéves Kurtág György kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző művészete előtt. Prokofjev Rómeó és Júlia szvitjének zenekari átiratával, valamint a Purcell és Shakespeare című tematikus műsorral William Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékeznek. A Fesztiválakadémia pártfogója Kocsis Zoltán zongoraművész-karmester, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, aki ezúttal Bartók Béla vonósnégyeseiről tart előadást, Kelemen Barnabás kvartettjének közreműködésével.

A Fesztiválakadémia Budapest fontos célkitűzése a magyar vonós kamarazene hagyományainak ápolása, felélesztése. Egy évszázaddal ezelőtt Hubay Jenő zeneakadémiai hegedű mesteriskolája az egész világot meghódította: az innen kikerült művészek közül sokan Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban futottak be szép karriert. A Hubay-iskolában bontogatta szárnyait Bartók Béla állandó kamarapartnere (Szigeti József) és hegedűversenyeinek „címzettje” (Székely Zoltán) is.

Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és barátaik a ma esti koncertet Szigeti, a szombat esti hangversenyt Székely emlékének szentelik. Az In memoriam Hubay Jenő című matiné-előadáson Brahms, Mozart, Dvorák és Schubert itthon viszonylag ritkán hallható kamarazenei remekművei csendülnek fel. Megemlékeznek a Szigeti-Székely „nagy generációját" követő magyar hegedűművész-nemzedék két jeles személyiségéről, Fenyves Lorándról (1918–2004) és Kovács Dénesről (1930–2005) is.