Előfizetés

Viszálykodó konvenció

E.É.
Publikálás dátuma
2016.07.22. 07:33
Donald Trump csak ritkán engedi szóhoz jutni alelnökjelöltjét FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHIP SOMODEVILLA
A clevelandi republikánus konvenció harmadik estéjén Mike Pence indianai kormányzó, Donald Trump alelnökjelöltje lett volna a főszereplő. Pence bemutatkozását azonban háttérbe szorította egy újabb botrány. Ted Cruz texasi szenátor nem volt hajlandó támogatni Trump elnökjelöltségét, a beszédét kifütyülték.

Mike Pence indianai kormányzó szerdán este (közép-európai idő szerint csütörtökre virradóra) mondta el az alelnökjelöltséget elfogadó beszédét a republikánus elnökjelölő konvención. Donald Trump "elnöki helikopterrel" érkezett a szerdai tanácskozásra, s Pence-szel tartott rövid sajtóértekezletén azt ígérte, ezúttal alelnökjelöltjét is szóhoz jutni. Az indianai kormányzó családját is felsorakoztatta, beszéde azonban nem okozott akkora szenzációt, mint Trump egyik vesztes vetélytársáé.

Ted Cruz texasi szenátor, aki a manhattani milliárdos mögött második helyen végzett az előválasztásokon, vállalta ugyan, hogy felszólal a konvención, de beszédében csupán általánosságban buzdította a republikánusokat arra, hogy szavazzanak a nekik tetsző jelöltekre. Noha az előválasztások során minden republikánus induló vállalta, hogy - bármelyikük is győz - a többiek felsorakoznak mögötte, Cruz nem volt hajlandó támogatni Trumpot.

A közönség egy része megtapsolta, másik része kifütyülte a szenátus fekete bárányának tartott Cruzt, aki nagy visszhangot kiváltó fellépésével már saját 2020-as elnökjelöltségét készítette elő a sajtóvélemények szerint. Trump a háttérből hallgatta a beszédet, s Twitteren reagált: a texasi szenátor "megszegte ígéretét, de nem számít."

A szerdai napra is jutott egy Trump-utód: a milliárdos második fia, Eric dícsérte apját, s biztosította a hallgatóságot: Donald Trump értük dolgozik majd elnökként. A plágium-ügy végére is megpróbáltak pontot tenni, egy beszédíró, Meredith McIver levélben vállalta a felelősséget, hogy nem vetette össze Melania Trump szavait Obama feleségének beszédeivel. A beszédíró felajánlotta lemondását, de nem fogadták el.

Noha a külpolitika ritkán játszik főszerepet az amerikai kampányban, Donald Trumpnak ismét sikerült kivernie a biztosítékot. Az európai NATO-szövetségesek körében felzúdulást okozott legújabb, egyébként már nem először elhangzott kijelentése. A The New York Times című lapnak adott interjúban Trump közölte, ha ő lenne az elnök, megvonná az amerikai biztonsági garanciát azoktól a NATO-tagállamoktól, amelyek nem teljesítik kötelezettségeiket a szövetség felé.

Külön is megemlítette a három balti államot. Ezzel az atlanti szövetség alapját képező 5. cikkelyt vonta kétségbe, amely kimondja, a NATO bármelyik tagja elleni támadást a többi tagállam saját maga elleni támadásként tekinti. Josh Earnest fehérházi szóvivő közölte, senki nem vonhatja kétségbe az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO felé.

 Clinton ma megnevezi alelnökjelöltjét
Hillary Clinton várhatóan ma bejelenti, kit választ maga mellé alelnökjelöltnek. A Demokrata Párt elnökjelölő konvenciója hétfőn kezdődik Philadelphiában, s a hírek szerint a volt First Lady még a tanácskozás előtt közzéteszi a döntést.
A volt külügyminiszter toplistáján három név maradt, Tim Kaine virginiai szenátort tartják az egyik legesélyesebbnek. Kaine korábban kormányzóként, polgármesterként is szolgált, folyékonyan beszél spanyolul, így a spanyol ajkú amerikaiak támogatásának megszerzésében segíthet Clintonnak. A másik favorit Tom Vilsack, Iowa állam volt kormányzója, az Obama-kormányzat mezőgazdasági minisztere, akivel szintén jó a személyes kapcsolata Clintonnak.
Tom Pérez munkaügyi tárcavezetőt is az esélyesek között említik, ha rá esne Hillary választása, ő lenne az első spanyol ajkú amerikai, akit egy nagy párt alelnökjelöltként nevez az elnökválasztásra. Sokáig Elizabeth Warren massachusetts-i szenátort tartották fő esélyesnek, de vegyes visszhangja volt annak, hogy két nő neve szerepeljen a szavazócédulán novemberben.

Erdogan a katonai junták nyomában

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2016.07.22. 07:32
Ünnepelte a nép a rendkívüli állapot kihirdetését FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHRIS MCGRATH
Törökországnak már van gyakorlata a katonai puccsok kezelésében. Most ugyan leverték a zendülést, győzött a demokrácia, de eddig félszázezer embert érintett a megtorlás, ezreket küldtek börtönbe, bírák, tanárok, kormányzó, a közszolgálatban dolgozók – s még hosszasan lehetne folytatni a sort – tízezreit váltották le, úgymond a demokrácia védelmében. A mostani tisztogatás ugyan nem éri el azt a szintet, amelyeket az egyes katonai puccsok után hajtottak végre, de megközelíti azt. A rezsim teljesen szabad kezet adott magának, szerdán este három hónapra kihirdették a rendkívüli állapotot.

A korábbi katonai puccsokat követő megtorlást idézi a mostani terror, amely kevéssé egyeztethető össze a demokráciával. Ezúttal is az oktatásügy vált a legnagyobb ellenséggé. Eddig 15 ezer tanárt bocsátottak el, 1500 egyetemi dékánt kényszerítettek lemondásra, 21 ezer magánintézménynél dolgozó tanár engedélyét vonták be.

A hadseregnél 6000 katonát tartóztattak le, s több mint két tucat tábornok várja perét. Majdnem kilencezer rendőrtisztet, illetve 3000 bírót bocsátottak el. Elküldték a török pénzügyminisztérium 1500 munkatársát. 492 személyt bocsátottak el a vallási ügyek igazgatóságától, s mintegy 250 ember függesztettek fel a miniszterelnöki hivatalban.

A médiát sem kímélték. Összesen 20 hírportált blokkoltak, 24 televízió és rádió sugárzási jogát vonták be, 34 sajtóigazolványt vontak be. A vallási ügyek hivatala megtagadta az egyházi temetést a puccs állítólagos résztvevői számára. A puccs során 232 személy vesztette életét, 1541-en megsérültek. Hogy a letartóztatott és elbocsátott személyek valóban mindegyike összefüggésbe volt-e hozható a puccsal, illetve a Pennsylvániában élő prédikátorral, a katonai hatalomátvétel állítólagos agytrösztjével, Fethullah Gülennel, nos ez elég hihetetlenül hangzik.

Mennyivel járt jobban Törökország azzal, hogy Recep Tayyip Erdogan maradt hatalmon? Egyáltalán jobban járt-e, vagy ilyen tisztogatást egy esetleges katonai junta sem indított volna? Ehhez némi összehasonlítási alapot adhat az, ha végignézzük, milyen megtorlások indultak a korábbi katonai puccsok alkalmával.

Bírák célkeresztben

1960. május 27-én 38 fiatal tiszt hajtott végre puccsot a demokratikusan megválasztott Demokrata Párt ellen. Ankara egyre nagyobb gazdasági gondokkal küzdött, miután elfogyott a Marshall segély, s az ország vezetői azon tanakodtak, honnan vehetnének fel hitelt. A katonai hatalomátvételt Alparslan Türkes ezredes irányította, akit a negyvenes évek végén még az Egyesült Államokban képeztek ki. Az említett napon a rádióban jelentette be, hogy a török fegyveres erő átvették az irányítást az ország adminisztrációja felett. Másnap sajtóértekezletén bejelentette, a puccs célja az volt, hogy „igazságos demokráciát” vezessenek be Törökországban.

Ezután megindult a tisztogatás. Ennek során 235 tábornokot, és további több mint 3000 katonai vezetőt nyugdíjaztattak, elbocsátottak több mint 500 bírát és ügyészt, 1400 egyetemi tanárt és oktatót, letartóztatták a vezérkari főnököt, az elnököt és a miniszterelnököt, illetve az adminisztráció más tagjait. Namik Gedik belügyminiszter öngyilkos lett a katonai őrizet alatt, az ország vezetői ellen pedig bírósági eljárás indult. Hazaárulással korrupcióval vádolták őket. Az eljárás végén, 1961. szeptember 16-án kivégezték Adnan Menderes miniszterelnököt, Fatin Rüstü külügyminisztert, Hasan Polatkan pénzügyminisztert.

Az első szabad választást a puccs után öt évvel, 1965-ben rendezték meg, amely után Süleyman Demirel vehette át a kormányfői tisztséget. 1971-ig irányíthatta a kormány munkáját, ekkor azonban ismét katonák vették át a hatalmat az ország felett.

Káosz küszöbén

Ezek katonai hatalomátvétel előzménye az volt, hogy az újabb gazdasági hanyatlás hatására egyre többen az utcán adtak hangot elégedetlenségüknek. Több politikai gyilkosság is történt, illetve mind gyakoribbakká váltak a sztrájkok. Baloldali munkás- és ifjúsági mozgalmak alakultak, amelyekkel az iszlám radikális, illetve szélsőségesen nacionalista szervezetek álltak szemben. 1960-1970 között majdnem teljes káoszba süllyedt az ország. Bombamerényletektől, túszejtő akcióktól volt hangos a sajtó, több terrorcselekményt hajtott végre a Szürke Farkasok nevű terrorszervezet, amelynek egyik tagja, Mehmet Ali Agca hajtotta végre a merényletkísérletet 1981-ben II. János Pál pápa ellen.

A biztonsági helyzet mellett a politikai is aggodalomra adott okot. Bár Demirel Igazság Pártját újraválasztották az 1969-es parlamenti voksolás során, tömörülése egyre megosztottabbá vált, sok képviselő hagyta el a frakciót. Szép lassan megbénult a törvénykezési munka.

1971 januárjában már a működésképtelenség fenyegette az országot. Az egyetemek nem működtek, több diák üzleteket rabolt ki, baloldali szélsőségesek amerikai célpontokra támadtak. A kormánnyal szemben kritikus egyetemi professzorok ellen újfasiszta csoportok hajtottak végre bombamerényleteket, egy sor üzemben sztrájkoltak. 1981. január 1. és 1971. március 12. között több napon nem volt munka, mint bármely más éven összesen. Az iszlamista mozgalom is egyre agresszívabbá vált: a Nemzeti Rend Pártja elutasította a kemalizmust, a szekuláris államot.

Memorandum a kormányfőnek

Március 12-án Mehmut Tagmac vezérkari főnök memorandumot adott át a miniszterelnöknek, amely ultimátum volt: működőképes kormány felállítását követelték tőle, amely kivezeti az országot az anarchiából. A memorandum szerint amennyiben a kormányfő nem teljesíti ezt, a hadsereg „teljesíti alkotmányos kötelezettségét”, s véget vet a káosznak. Demirel ezt követően egy háromórás kormányülés után a lemondás mellett döntött, más megoldás aligha maradt számára.

A katonai hatalomátvételnek csak egyik oka volt az állam működésképtelensége. A hadsereg nem akart felelősséget vállalni a kormánynak a sztrájkolókkal szembeni kemény fellépéséért, másrészt a tiszti karban sokan osztották azt a véleményt, hogy a demokrácia alkalmatlan egy modern Törökország megteremtésére. Már a puccs napján a főügyész eljárást indított a Török Munkáspárt ellen, arra hivatkozva, hogy kommunista propagandát folytat, s támogatja a kurd szeparatizmust. A rendőrség házkutatást tartott a tanárok szakszervezeténél, egyetemi klubokban. Elsősorban a baloldali tanárok kerültek a hadsereg célkeresztjébe.

A parlamentet nem oszlatták fel, szerepe azonban jelképes maradt. A katonai vezetés a törvényhozáson keresztül irányított. Technokrata kormány alakult, amelyben korábbi kabinetek tagjai is helyet kaptak.

Április 27-én rendkívüli állapotot vezettek be a 67 tartomány közül 11-ben, köztük a kurd régiókban. Betiltották a baloldali ifjúsági szervezeteket, az újfasisztákkal szemben azonban jóval nagyobb megértést tanúsítottak. Miután május 17-én elrabolták az izraeli konzult, több száz diákot, fiatal akadémikust, írót, szakszervezeti vezetőt és munkáspárti aktivistát tartóztattak le és kínoztak meg. Négy nappal később a konzult lelőtték, majd kijárási tilalmat vezettek be. A megtorlás két évig tartott, a rendkívüli állapotot kéthavonta újították meg. A katonai irányítás alatt több lapot is ideiglenesen betiltottak.

Azokban a tartományokban, amelyekben bevezették a rendkívüli állapotot, katonai bíróságok ítélkeztek. Így történt ez Isztambul Üsküdar negyedében is, ahol 26 értelmiségi ellen indult eljárás, mivel állítólag kommunista pártot akartak alapítani. 83 tisztet is perbe fogtak azzal vádolván őket, hogy baloldali nézeteket vallanak, s „eltértek a kijelölt kurzustól”, összeesküvést szerveztek az alkotmány ellen. Ankarában 226 személy ellen azért indult eljárás, mert részt vettek a Dev-Genc nevű ifjúsági szervezet akcióiban.

Török ügyészek adatai szerint 1972-ben 2000 politikai fogoly ült a börtönökben. A szakszervezeti világszövetség pedig 1971 áprilisában azt közölte, hogy 10 ezerre tehető a letartóztatottak száma. A brüsszeli székhelyű Info-Türk szintén arról számolt be, hogy több mint tízezer embert, köztük 3600 tanárt vettek őrizetbe, sok letartóztatott személyt megkínoztak. 37 lapot és folyóiratot, valamint több mint kétszáz könyvet tiltottak be. 28 személyt az utcán lőtt le a rendőrség. Betiltottak három politikai pártot. Egy pártvezetőt 15 évi börtönre ítéltek. Kiterjesztették a kurdokkal szembeni katonai akciókat. 111 személyt szeparatizmus vádjával 16 évig tartó börtönbüntetésre ítéltek. Legközelebb 1973-ban rendeztek demokratikus körülmények között megtartott parlamenti választást.

1975-ben a szociáldemokratának nevezett Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, Bülent Ecevit után Süleyman Demirel, az Igazság Pártjának elnöke került a miniszterelnöki székbe. Demirel koalíciós kormányt alakított az iszlamista Jólét Pártjával és a nacionalista MHP-val. A három párti koalíciót Nemzeti Frontnak nevezték. 1978-ban Ecevit megdöntötte koalíciós kormányát, egy évvel később azonban újra Demirel került vissza a hatalomba.

Utcai leszámolások

A hetvenes évek végén a belpolitikai helyzet egyre instabilabbá vált. Ankarának mind nagyobb gazdasági és szociális gondokkal kellett szembenéznie, ismét gyakoriak voltak a sztrájkok, mind több erőszakos cselekményt követtek el a szélsőbal- és szélsőjobboldali csoportok. A kereskedelmi deficit ötmilliárd dollárra nőtt, a külső adósság pedig 20,9 milliárd dollárra. Az infláció meghaladta a 100 százalékot, a munkanélküliség elérte a 15 százalékot. A mezőgazdasági termékek iránt csekély volt az érdeklődés a nemzetközi piacon. A deviza nagy része a vendégmunkások átutalásaiból érkezett, ez 1980-ban elérte az 1,9 milliárd dollárt az előző évi 1,7 milliárd dollárt követően.

A káoszra jellemző, hogy a bal- és jobboldali csoportok merényleteiben legalább 5000-en vesztették életüket. 1980 júliusában például az utcán lőtték le Nihat Erim volt kormányfőt. Mind gyakoribbak lettek a sztrájkok, mígnem 1980 februárjában a rendőrség és a csendőrség megrohamozta az izmiri Cigli nevű vállalatot, amelyet már egy hónapja a munkások tartottak ellenőrzésük alatt. 1500 munkást tartóztattak le.

Elképesztő megtorlás

1980. szeptember 12-én a hadsereg harmadszorra lépett közbe. Este 11-kor kezdődött a „Köztársaság védelméért és biztonságáért” hadművelet. A hadsereg az alkotmányra hivatkozva vette át a hatalmat. Szemben az 1971-es puccsal, ezúttal páncélosok és katonák jelentek meg Ankara utcáin. Elfoglalták a rádió és a televízió központját, a parlamenti pártok székházai előtt is a fegyveres erők tagjai jelentek meg. Bülent Ecevit volt kormányfő közölte, hogy házát is katonák vették körül. A hatalom egy katonai junta kezébe került, amelyet Kenan Evren vezérkari főnök irányított. Szeptember 20-án a haditengerészet egykori parancsnokát, Bülend Ulusut nevezték ki miniszterelnöknek.

1981 márciusában az alkotmánybíróság azt közölte, hogy 1980. szeptember 12. óta 45 ezer személyt vettek őrizetbe, közülük 13 ezer ellen vádat is emeltek, illetve 18 halálos ítéletet hoztak. 1981 májusának elején pedig az ügyészség 250 személyt sújt sújtotta a legsúlyosabb büntetéssel.

A Cumhuriyet című lap 1990. szeptember 12-én azt állította, hogy 650 ezer személy letartóztatását rendelték el politikai okokból, 7000 személyén kezdeményezték a halálbüntetést, de „csak” 50 embert végeztek ki, 171 személynél kínzás volt a halál oka. 1,683 millió embert regisztrált a rendőrség, 230 ezer embert állítottak bíróság elé. 388 ezer ember útlevelét vonták be. 30 ezer embert elbocsátottak, gyanúsnak találták őket. 14 ezer törököt fosztottak meg állampolgárságuktól, 30 ezren külföldre menekültek. 23 677 egyesületet bezártak, s 3854 tanárt, 120 egyetemi docenst és 467 bírót bocsátottak el. 39 lapot tiltottak be. 133 ezer könyvet égettek el. 43 személy a rendőri őrizetben lett öngyilkos. A katonai diktatúra idején új alkotmányt fogadtak el, amely nem sokat adott az emberi jogokra.

Sajátos módon Recep Tayyip Erdogan elnök most is az alkotmány reformját akarja elérni, hogy teljhatalma legyen. Nincsenek kétségeik afelől, hogy eléri majd célját.

A Balkánra is hatással lesz a Brexit

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2016.07.22. 07:31
Aleksandar Vucic miniszterelnök egyeztet Johannes Hahn bővítési biztossal FORRÁS: EURÓPAI BIZOTTSÁG
Hosszas alkudozások után hétfőn hivatalosan is megnyithatnak két tárgyalási fejezetet az uniós csatlakozást egyelőre csak haloványan remélő Szerbiával. Horvátország hónapokon keresztül megvétózta e fejezetek megnyitását, ami arra utal, hogy a délszláv államok közötti megbékélés még hosszú időn keresztül csak vágyálomnak tűnik. Ugyanakkor nemcsak a lassan csordogáló csatlakozás okozhat fejfájást Szerbia vezetőinek, hanem a Brexit is.

Angela Merkel állítólag éktelen haragra gerjedt a július elején megrendezett nyugat-balkáni konferencián – ha hinni lehet a belgrádi lapok értesüléseinek. A német kancellár annyira keményen kérdőre vonta Miro Kocavot a szerb tárgyalási fejezetek megnyitásának folyamatos akadályozása miatt, hogy a horvát diplomácia vezetője úgyszólván köpni-nyelni nem tudott. A hatalmi szó hatott, később bejelentették, hogy nincs több akadálya a tárgyalások megnyitásának.

A német kancellárnak megvan a maga baja. A Brexittel kapcsolatos június 23-án megrendezett népszavazás után új irányvonalat kell keresnie az EU számára, s ami szintén nem ígérkezik könnyű feladatnak, olyan feltételeket kell teremtenie, hogy se London, se az Unió ne érezze a britek kilépése vesztesének magát. Az euroszkeptikus veszélyre is megoldást kell találni, bár a kilépésről szóló referendumot követelő európai erők most mintha halkabbak lennének a Brexit-népszavazás nem éppen pozitív következményei nyomán.

Nos, nem elég, hogy az EU nagy veszélybe került, Merkelnek még a balkáni országok folyamatos torzsalkodásaira is megoldást kell találnia. Márpedig ezek az államok két évtizeddel a délszláv háborúk után is ott törnek borsot egymás orra alá, ahol csak tudnak. Szlovénia is egykor késleltette, akadályozta a horvátok uniós csatlakozását a két ország közötti máig nem teljesen rendezett területi vita miatt, most pedig Zágráb teszi meg ugyanazt a „szívességet” Belgrádnak.

A horvát vezetés ezzel Angela Merkelt hozza kellemetlen helyzetbe. Minél tovább halogatják ugyanis Szerbia uniós integrációját, az ország annál kevésbé kíván csatlakozni a közös Európához, s egyre inkább Oroszország felé tolódhat. Most még nem kell ettől a forgatókönyvtől tartani. Az uniós integrációt legfőbb prioritásnak tekintő Aleksandar Vucic miniszterelnök biztosan tartja a kezében a kormányrudat, bár az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) néhány mandátumot veszített a két évvel ezelőtti parlamenti voksoláshoz képest, Vucic hatalmát nem fenyegeti veszély. Ám már most komoly bizonytalanság tapasztalható Belgrádban.

Miközben ugyanis Vucic szinte napokkal az április 24-én megrendezett voksolást követően úgy nyilatkozott, már csak két olyan tárca van, amelynél vacillál, kit nevezzen ki az élére, ehhez képest még most, július közepén sem állt fel az új kabinet, sőt még csak azt sem tudni, hogy mely pártok lesznek az új kabinet tagjai, s ismét számít-e az SNS koalíciós partnerként a Szerb Szocialista Pártra (SPS). Ivica Dacic, a szocialisták első embere mindenesetre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy önfényezéstől sem visszariadva pártját a koalícióban tartsa. Amikor eldőlt, hogy mégiscsak megnyitják a két említett fejezetet Szerbiával, Dacic nem köszönetet mondott Berlin közbenjárásáért, hanem mindent a saját érdemének állított be.

Lényegében azt állította, jól rápirított az uniós vezetőkre, akik aztán annyira elszégyellték magukat, hogy zöld utat adtak a tárgyalások megkezdésére. Kérdés azonban, hogy ezzel a nyilvánvaló csúsztatással mennyire szerzett jó pontokat Vucicnál. A kormány egyetlen biztos pontja az SNS mellett a Vajdasági Magyar Szövetség. A kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott, hivatalban lévő miniszterelnök már a kezdet kezdetén világossá tette: továbbra is számít a Pásztor István által vezetett pártra, s ugyanúgy, mint az előző törvénykezési időszakban, ezúttal is államtitkári szinten képviselteti majd magát.

Felmerül a kérdés, hogy a britek Unióból való kilépése milyen hatással lesz Szerbiára? Politikai szinten nem feltétlenül lesz negatívak a következmények, mert London mindig is nagyon kritikus volt Belgrád integrációját illetően. Jellemző például, hogy Horvátország mellett Nagy-Britannia akadályozta a két csatlakozási fejezet megnyitását. Abból a szempontból sem nevezhető döntőnek szerb szempontból a referendum, hogy a britek elsősorban az uniós állampolgárok további munkavállalására mondtak nemet, e tekintetben Szerbia nem érintett.

Aleksandar Vucic kormányfő két nappal a referendumot követően úgy nyilatkozott: Szerbia a történésektől függetlenül „határozott lépésekkel folytatja útját az EU felé”. Mint mondta, országa gazdasági, politikai és pénzügyi stabilitása sincs veszélyben a britek (várható) kilépése miatt. „Garantálom, hogy hazánkban nem lesznek komolyabb pénzügyi és gazdasági következményei a brit referendum eredményeinek, amilyeneket számos nyugati államban lehet most tapasztalni” – fogalmazott szó szerint a kormányfő.

Arra a felvetésre, hogy Szerbiában is népszavazást kellene tartani az uniós csatlakozásról, Vucic azt felelte: lehet szó erről, de csak akkor, ha legyőzik a parlamenti választásokon. Közölte, hogy a polgárok tudták milyen politikára szavaznak, amikor bizalmat adtak újra a hatalmi pártnak.

Ivica Dacic külügyminiszter is hitet tett az uniós integráció mellett. Kifejtette, hogy az EU-t nagy ütés érte, de, mint mondta, hozzá kell tennie, nagyon úgy tűnik, hogy Nagy-Britannia esetében sem kisebb ez az ütés. Emlékeztetett, hogy az Egyesült Királyság EU-tagságától függetlenül soha sem alkalmazott minden uniós mechanizmust, különleges státust élvezett és állandóan kételyekkel tekintett az unióra. Hozzátette: Szerbia ezután is saját érdekeit fogja nézni.

A gazdasági hatások biztos, hogy érződnek majd Szerbiában. A Sloga szakszervezet felszólította a kereskedőket, ne emeljék áraikat a Brexitet követően, mert ezt az árfolyamingadozások nem indokolják. Az érdekvédelmi szervezet ezért úgy véli, hogy meg kellene erősíteni az üzletekben az árellenőrzést.

Bár több év telik el, amíg kiderül, hogy Nagy-Britannia milyen feltételekkel távozhat az EU-ból, az már most bizonyosnak tűnik: London jelentősen visszafogja majd balkáni szerepvállalását. Igaz, ennek következményeit nem csak Szerbia tapasztalhatja majd meg. James Ker-Lindsay, a London School of Economics (LSE) szakértője rámutatott, hogy a britek különösen Boszniában és Koszovóban léptek fel aktívan, igaz, ez a lelkesedés már az eltelt években némiképp alábbhagyott.

Korábban azonban London is síkra szállt a koszovói függetlenség mellett. Densa Kostovicova, az LSE egy másik szakértője úgy véli, hogy a britek kilépésével még jobban lelassulhat az EU bővítésének folyamata, s külpolitikai szempontból megosztottabbá válhat az EU. A szakértők egyetértenek abban, hogy a britek szerepének csökkenésével még fontosabb lesz Németország balkáni fellépése.

Kormányfői újítás
Bár új kormány még nincs Szerbiában, Vucic kormányfő máris bevezetett egy újítást: rendszeresen felkereshetik őt problémáikkal a választók. Már adott is fogadóórát, első ízben július 8-án hallgatta meg a szerbek panaszait, méghozzá 12 órán keresztül, a belgrádi kormány épületében.
Ez az újítás annyira sikeres volt, hogy a polgárok már reggel négy óra körül gyülekezni kezdtek a kabinet épülete előtt, Vucic pedig fél hattól fogadta őket. Az épület előtt egész nap sok polgár álldogált, arra várva, hogy bebocsátást nyerjen a kormányalakítóhoz. Az első alkalomra körülbelül ötezren jelentkeztek, de a miniszterelnök csak nyolcvanhatukkal tudott beszélgetni a nap folyamán, mindenkire öt-tíz perc jutott.
Sokan egész nap az utcán várakoztak, voltak olyanok is, akik nem jelentkeztek be előre, egyesek viszont arra panaszkodtak, hogy kaptak időpontot, de törölték őket a listáról.