Ketten vagyok

Ha valaki érzi a bajt, miért keresi? Kétségkívül elfogadhatjuk, hogy egy szabadegyetemen nem lehet úgy beszélni, mint ravasz, rutinos, sokat próbált politikusok között. De azért azt sem felejthetjük egy pillanatra sem, hogy egy efféle körben az ember - az előadó - nem álruhában, vagy a szokottól eltérő alakban jelenik meg. Hiszen azért is hívják meg évről-évre, mert ő az, aki. Magyarország miniszterelnöke - hogy a hivatalosan elfogadott titulusát használjuk, még akkor is, ha régi barátja, Németh Zsolt mint Tiborcz Aliz nagypapáját mutatta be.

Szóval tényleg az a baj, hogy Orbán Viktor - bármennyire is szeretne - az év egyetlen napján sem léphet ki önként és nagy örömmel vállalt szerepéből. És ez persze nem jelenti azt, hogy ne beszélhetne őszintén. Vagy érthetően. Vagy nyíltan. De nem tehet úgy, mintha egy egyszerű elemző, mondjuk politológus lenne. Szavaiért ugyanis neki felelősséget kell vállalnia. A magyar nép előtt is, a határon túli magyarok előtt is, s a világban is, Európában, meg Amerikában.

Az pedig egyenesen elképesztő, hogy a kockás inges (jelent ez valamit számára?) szónok azt is megjegyzi, hogy ha nem nevezi meg "a mi nyelvünkön" (bármit jelentsen is ez) az egész Európát gyötrő dilemmákat, akkor ez már nem is szabadegyetem, hanem propagandatábor. Miközben előadásában eljut odáig, hogy hosszú fejezeteket szentel annak a kampánynak - nevezzük propagandának -, amely saját elgondolásait hivatott rákényszeríteni országára.

Ismerjük el, Orbán Viktor idei bálványosi előadása pontosan végiggondolt, jól kitalált és a jelenlegi európai- és világhelyzetet gondosan elemző beszéd volt. Végigvette mindazokat a gondokat és dilemmákat, amelyek napjainkban a felszínen vannak és megoldásokat követelnek. Igaza lehet abban, hogy megszűnt az európai álomnak az a régi ígérete, hogy a gyerekek többre juthatnak és jobban élhetnek a szüleiknél. Tény az is, hogy a terror és az erőszak elharapózása nyomán uralkodóvá vált a félelem. Még azt is elfogadhatjuk, hogy válságba került a gazdaság, ennek következtében a mindennapi életet európai elitválság jellemzi, amiből a demokráciaválság alakult ki. Jelentős tömegek nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak.

És amikor az addig politológusnak álcázott szónok eljut idáig, akkor már kitör belőle a politikus és bár igyekszik úgy tenni, mintha még mindig csak elemezgetne, de már visszavonhatatlanul a miniszterelnök beszél belőle. Így aztán jönnek a régi panelek, már ismét harcban áll, megtalálta az ellenséget, vagyis pont ott vagyunk, amit a bevezetőben oly elítélően említett: a propagandatáborban.

Természetesen ez a rész a hangsúlyosabb. Hogy Európának már csak regionális jelentősége van, hogy politikai vezetése megbukott. Előkerül a migráció és a terrorizmus. Mindez csak azért, hogy újra elmondhassa, csak az a jó, amit Magyarország - immár a keresztény gyökerekhez visszatért - kormánya az utóbbi hat évben csinált. Mindössze egyetlen jellegzetes mondat: "az iszlámot tudnánk kezelni, ha hagynák, hogy úgy kezeljük, ahogy szerintünk egyébként azt kezelni érdemes". Na jó, megengedjük, hogy a dicsfényben egy kicsit sütkérezzenek közép-kelet-európai szomszédaink is, de csak akkor, ha bennünket támogatnak.

Közben pedig van abszolút újdonság is. Orbán politológus énje egy rövid időre ismét lenyomja a miniszterelnököt, akinek persze minden szavára vigyáznia kell(ene) és felelősen nyilatkozhat(na) egy jövendő eseményről is. Az elemző azonban kiáll az amerikai republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump mellett. Ami persze nem meglepő, hiszen a demokrata induló, Hillary Clinton néhány éve - külügyminiszteri látogatása alkalmával - nem átallotta a demokrácia és intézményrendszerének fontosságára felhívni Orbán Viktor figyelmét. Ez megbocsáthatatlan. Ráadásul Trump éppen a terrorizmus megfékezésére adott a magyar miniszterelnök számára szimpatikus receptet. Különösen az tetszhetett neki, hogy be kell fejezni a demokráciaexportot, hiszen a demokrácia az utóbbi évek Orbánjának csak szavakban fontos, egyébként pedig gyanús és elkerülendő. Az pedig már fel sem merülhet egy ilyen szabadegyetemi előadásban, hogy egy ilyen kiállás nem árt-e az országnak, ha - mint az várható - mégiscsak a demokrata hölgyet választják novemberben elnöknek az amerikaiak.

Egyelőre ugyanis van itt egy sokkal jelentősebb voksolás is. És a bálványosi előadás végül arra is futott ki, ami persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a jelenlegi hatalom emberei már évek óta azért járnak oda, hogy haza üzenjenek. Éppen csak fanfárok nem szólaltak meg, midőn a szónok odáig jutott, hogy október 2-án népszavazás lesz. Helyettesítette azonban a közönség lelkesült tapsa, értesülvén arról, hogy hazánk "az egyetlen ország ma egész Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról és a bevándorlásról". És még van tovább is: "az egyetlen hely, ahol meghallgatják ma Európában az embereket, az Közép-Európa".

A propagandatábor ily módon teljes mértékben betöltötte hivatását. Már csak egyetlen problémára kellene megoldást találni. Ez a kettős személyiségé. Ha Orbán Viktor úgy érzi, hogy politológusként jobban megállná helyét, mint miniszterelnökként, netán több kedve is van hozzá, még nem késő átnyergelnie. Meglehet, ő is, meg Magyarország is sokkal jobban járna.

2016.07.25 08:04

Az utolsó napok

Úgy tűnik, hamarosan itt a világvége. Most fejeztem be egy nyolc részes német sorozatot e tárgyban, és állíthatom, minden stimmel. Eleink titkolnak előlünk valamit, de a jelekkel nem lehet vitatkozni. 
Húsvét előtti szerdán kezdődött. Az élelmiszerbolt bejáratánál elfogytak a gurulós kocsik. A reménybeli vevők a pénztárak körül tolongtak, hátha hozzáférnek egy-egy levetett kosárhoz. A szerencsésebbek időben észrevették, amikor egy gurulós gazdája már a végét járta (értsd: már csak néhány elcsomagolatlan holmi maradt az alján), és lestoppolták az eszközt. A többségnek azonban csak kis piros jutott, és azzal próbált utat törni magának a tömegben. A legtöbben érthetően a húspult körül csoportosultak. Ne kötözöttet vegyél, hanem parasztot, azzal nem vernek át! – kiáltotta egy éltesebb asszony egy aprócska fiúnak, aki alighanem az unokája lehetett. Az unoka valószínűleg nem hallotta pontosan, ami nem meglepő, tekintve, hogy a sonkahegy körül köröző horda moraja minden más hangot elnyelt. Így három kötözöttel jelent meg a lábak között, de a nagymama szemlátomást így is elégedett volt. 
Egy nappal később kiürült a sonkás pult, de az elszánt tömeg nem tágított. A német sorozatban ez volt az a nap, amikor a reménytelen szerelmesek, minden mindegy alapon, végre egymáséi lettek. Családok szakadtak szét, emberek menekültek mindenféle vélt vagy valós bunkerekbe. Minálunk pedig elfogyott a kalács. A néhány előre csomagolt mazsolásért őrült csata indult. Valaki elkiáltotta magát, hogy mégis hoztak újhagymát! A magányos harcosok súlyos döntés elé kerültek: hagyma vagy kalács? Az élelmesebbek, akik családosan érkeztek, megosztották a harc terheit. A boltvezető igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy elkerülje a további vérontást: szombaton egész nap nyitva leszünk – mondta könyörögve, de a feldühödött tömegnek ez csak olaj volt a tűzre. Szombaton, mi? Akkor már úgyis minden mindegy lesz! 
Pénteken elcsendesültek a harcok, de a tapasztalt világvége szakértők és zombivadászok pontosan tudták, hogy ez csak a látszat. A szombat maga volt az apokalipszis. A négy lovas egyszerre csapott le. Én csak néhány pillanatra ugrottam be vaníliás cukorért és élesztőért (naná, hogy nem volt), de közben láttam az üzletvezetőt, amint kétségbeesve próbálja átverekedni magát köztük. A Földet elpusztító meteor nagyon közel járt. Zárás előtt, amikor már csak néhány üveg konzervuborka és savanyított zeller maradt a polcokon, az utolsó néhány tucat túlélő csüggedten fizetett a pénztáraknál. A filmben a bátor török rendőr, aki megmenti szerelmét és annak német családját elborzadva nézi a szupermarket előtt összevissza heverő bevásárlókocsikat. Visszanéz, és elindul a biztos halálba. 
A világvége minálunk vasárnaptól hétfőig tartott. Illetve talán még kedden is. Tudniillik amikor újra kinyitott a bolt, tele kötözött sonkával, kaláccsal és friss újhagymával, egy lélek, annyi se volt bent. Szóval mégis igaz volt az egész, és mi lettünk a túlélők. Akárhogy van is, megértünk a pusztulásra.
2019.04.23 13:19
Frissítve: 2019.04.23 13:20

Lángok árnyékában

Múlt hétfőn, a nagyhét első napján kiégett a párizsi Notre-Dame. Akadt, aki a felcsapó lángtengerben felismerni vélte Jézus alakját. Volt, aki a helyszíni képsorokban nem látott tűzoltókat. Voltak, akik a franciáknál is jobban tudták, mi a teendő (Trump amerikai elnök: vizet, felülről), és voltak, akik „furcsa alakok” árnyait látták mozogni a parázsló gerendák, meg nevetgélő sötétbőrűeket az imádkozó párizsiak között. Mindenki azt láthatta a lángokban, amit – nem a tudása, hanem a hite szerint - meg akart látni. Megdöbbentő volt, hogy a butaság milyen mértékben uralta el a közösségi médiát (nemcsak Magyarországon, hanem például Lengyelországban is) a keresztény Európa halálát vizionálva. 
A kormányfő kellő higgadtsággal csak annyit tett közzé húsvét vasárnapján a Facebookon: "Et resurrexit tertia die" – "És feltámadott harmadnapon". Nem tartotta kommentárra érdemesnek a kormány tagjainak kommentálhatatlan megszólalásait. Mert Novák Katalin Fidesz-alelnök is olyan összeesküvés-elméletekkel állt elő, amelyek a kormánypárt politikai tőkéjét kovácsolják a Notre-Dame tüzénél. 
Az igazat megvallva, a fene se gondolta volna, hogy a magyar uralkodó elit a párizsi tragédiát kihasználva ilyen hirtelen európai léptékűvé tenyészti a menekültellenes irracionalizmust. „Franciaország megtagadta saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki „intő jelet” látott a tűzben. Barátja, a Magyar Nemzet és a kormánypárt megmondóembere ennél is tovább ment: „Lángokban állt az európai kereszténység… Nem kell sem hívőnek, sem kereszténynek, sem konzervatívnak lenni ahhoz, hogy meglássuk ebben a mélységes mély szimbolikát. Olyan mélységes mély a Notre-Dame pusztulásának szimbolikája, mint a múltnak kútja. S persze a bigott, az engesztelhetetlen ateisták és a legelviselhetetlenebb liberálisok (a francia forradalom idején a Veszettek) is megtalálhatják mindebben a maguk szimbolikáját.” 
Nem követjük Bayer Zsolt jóslatát, ateistaként nem szörnyülködünk farizeus képpel a francia forradalmon, a szekularizált államon, a felvilágosodáson, amely nemcsak Franciaország, hanem Európa öröksége is. Inkább Beer Miklós váci megyéspüspökre hallgatunk, aki szerint megdöbbentő, megrázó és gondolatébresztő, ami éppen húsvét előtt a Notre Dame-mal történt, de nem indokolt ebből apokaliptikus jelentést leszűrni. Mert: „akármilyen csodálatos is egy kőtemplom mint művészeti örökség, nem szabad elfelejteni, hogy Jézus az élő templomot, az embert tartja a legnagyobb értéknek”. 
A baljós szimbolikánál valóságosabb a húsvét vasárnapi, bizonyítottan terrorista vérengzés Sri Lankán, meg az elhamvadt, de újjáépíthető templomtető Párizsban. A Notre Dame lángjai mögött eddig nem sikerült felfedeznünk az Európát leigázni készülő muszlimok árnyékát, inkább csak a politikai katolicizmus XXI. századi ócska modernizálásának szándékát, amelynek kóros eszméi lassan megfertőzik a kontinenst.
Húsvét múltán mi is csak reménykedünk a világosság eljövetelében.
2019.04.23 13:18