Ketten vagyok

Ha valaki érzi a bajt, miért keresi? Kétségkívül elfogadhatjuk, hogy egy szabadegyetemen nem lehet úgy beszélni, mint ravasz, rutinos, sokat próbált politikusok között. De azért azt sem felejthetjük egy pillanatra sem, hogy egy efféle körben az ember - az előadó - nem álruhában, vagy a szokottól eltérő alakban jelenik meg. Hiszen azért is hívják meg évről-évre, mert ő az, aki. Magyarország miniszterelnöke - hogy a hivatalosan elfogadott titulusát használjuk, még akkor is, ha régi barátja, Németh Zsolt mint Tiborcz Aliz nagypapáját mutatta be.

Szóval tényleg az a baj, hogy Orbán Viktor - bármennyire is szeretne - az év egyetlen napján sem léphet ki önként és nagy örömmel vállalt szerepéből. És ez persze nem jelenti azt, hogy ne beszélhetne őszintén. Vagy érthetően. Vagy nyíltan. De nem tehet úgy, mintha egy egyszerű elemző, mondjuk politológus lenne. Szavaiért ugyanis neki felelősséget kell vállalnia. A magyar nép előtt is, a határon túli magyarok előtt is, s a világban is, Európában, meg Amerikában.

Az pedig egyenesen elképesztő, hogy a kockás inges (jelent ez valamit számára?) szónok azt is megjegyzi, hogy ha nem nevezi meg "a mi nyelvünkön" (bármit jelentsen is ez) az egész Európát gyötrő dilemmákat, akkor ez már nem is szabadegyetem, hanem propagandatábor. Miközben előadásában eljut odáig, hogy hosszú fejezeteket szentel annak a kampánynak - nevezzük propagandának -, amely saját elgondolásait hivatott rákényszeríteni országára.

Ismerjük el, Orbán Viktor idei bálványosi előadása pontosan végiggondolt, jól kitalált és a jelenlegi európai- és világhelyzetet gondosan elemző beszéd volt. Végigvette mindazokat a gondokat és dilemmákat, amelyek napjainkban a felszínen vannak és megoldásokat követelnek. Igaza lehet abban, hogy megszűnt az európai álomnak az a régi ígérete, hogy a gyerekek többre juthatnak és jobban élhetnek a szüleiknél. Tény az is, hogy a terror és az erőszak elharapózása nyomán uralkodóvá vált a félelem. Még azt is elfogadhatjuk, hogy válságba került a gazdaság, ennek következtében a mindennapi életet európai elitválság jellemzi, amiből a demokráciaválság alakult ki. Jelentős tömegek nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak.

És amikor az addig politológusnak álcázott szónok eljut idáig, akkor már kitör belőle a politikus és bár igyekszik úgy tenni, mintha még mindig csak elemezgetne, de már visszavonhatatlanul a miniszterelnök beszél belőle. Így aztán jönnek a régi panelek, már ismét harcban áll, megtalálta az ellenséget, vagyis pont ott vagyunk, amit a bevezetőben oly elítélően említett: a propagandatáborban.

Természetesen ez a rész a hangsúlyosabb. Hogy Európának már csak regionális jelentősége van, hogy politikai vezetése megbukott. Előkerül a migráció és a terrorizmus. Mindez csak azért, hogy újra elmondhassa, csak az a jó, amit Magyarország - immár a keresztény gyökerekhez visszatért - kormánya az utóbbi hat évben csinált. Mindössze egyetlen jellegzetes mondat: "az iszlámot tudnánk kezelni, ha hagynák, hogy úgy kezeljük, ahogy szerintünk egyébként azt kezelni érdemes". Na jó, megengedjük, hogy a dicsfényben egy kicsit sütkérezzenek közép-kelet-európai szomszédaink is, de csak akkor, ha bennünket támogatnak.

Közben pedig van abszolút újdonság is. Orbán politológus énje egy rövid időre ismét lenyomja a miniszterelnököt, akinek persze minden szavára vigyáznia kell(ene) és felelősen nyilatkozhat(na) egy jövendő eseményről is. Az elemző azonban kiáll az amerikai republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump mellett. Ami persze nem meglepő, hiszen a demokrata induló, Hillary Clinton néhány éve - külügyminiszteri látogatása alkalmával - nem átallotta a demokrácia és intézményrendszerének fontosságára felhívni Orbán Viktor figyelmét. Ez megbocsáthatatlan. Ráadásul Trump éppen a terrorizmus megfékezésére adott a magyar miniszterelnök számára szimpatikus receptet. Különösen az tetszhetett neki, hogy be kell fejezni a demokráciaexportot, hiszen a demokrácia az utóbbi évek Orbánjának csak szavakban fontos, egyébként pedig gyanús és elkerülendő. Az pedig már fel sem merülhet egy ilyen szabadegyetemi előadásban, hogy egy ilyen kiállás nem árt-e az országnak, ha - mint az várható - mégiscsak a demokrata hölgyet választják novemberben elnöknek az amerikaiak.

Egyelőre ugyanis van itt egy sokkal jelentősebb voksolás is. És a bálványosi előadás végül arra is futott ki, ami persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a jelenlegi hatalom emberei már évek óta azért járnak oda, hogy haza üzenjenek. Éppen csak fanfárok nem szólaltak meg, midőn a szónok odáig jutott, hogy október 2-án népszavazás lesz. Helyettesítette azonban a közönség lelkesült tapsa, értesülvén arról, hogy hazánk "az egyetlen ország ma egész Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról és a bevándorlásról". És még van tovább is: "az egyetlen hely, ahol meghallgatják ma Európában az embereket, az Közép-Európa".

A propagandatábor ily módon teljes mértékben betöltötte hivatását. Már csak egyetlen problémára kellene megoldást találni. Ez a kettős személyiségé. Ha Orbán Viktor úgy érzi, hogy politológusként jobban megállná helyét, mint miniszterelnökként, netán több kedve is van hozzá, még nem késő átnyergelnie. Meglehet, ő is, meg Magyarország is sokkal jobban járna.