Előfizetés

Egy főállású mesélő

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2016.07.25. 07:45
Lévi Dezső: „A csendőrök a lábánál fogva dobták be a vagonba anyámat” FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Először nem látom meg Lévi Dezsőt, angol nevén Des Lee-t a Pozsonyi úti Láng Téka könyvesboltban, akkora tömeg tolong előtte. Az augusztusban 83. születésnapját ünneplő szerző a dedikáláshoz kijelölt asztal előtt ül és sztorizgat. Van miről mesélnie: megjárta a haláltáborokat, segítette az ausztráliai boldogulásban barátját, Puskás Ferencet, melbourne-i szállodája pedig már ötven éve sikeres.

A Láng Tékában a dedikálás véget ért, a közönség mégis marad, hogy hallgassa Lévi Dezsőt, aki Nem volt mit vesztenem címmel írta meg életrajzát, ami most magyarul is megjelent. Az 1933. augusztus 23-án, a Debrecen közeli Vértesen született úrnak kalandos sors jutott. A ma Ausztráliában élő szállodatulajdonos népes zsidó parasztcsalád gyerekeként jött világra (nagyapa huszonegy gyereket nemzett), szülei és nagybátyja hentesboltot és kocsmát üzemeltettek. Még fel sem cseperedett, amikor családjával a debreceni gettóban találta magát, onnan került a halál közelébe.

Nehezen beszél a holokausztról még ennyi idő elteltével is. Azt mondja, akit érdekel a története, olvassa el a memoárját. „Amikor hazajöttem a koncentrációs táborból, igyekeztem mindent lezárni magamban. A lakás, a mészáros üzlet, a kocsma, a földünk sehol, az életünk porig volt rombolva. Hosszú ideig egyáltalán nem nyíltam meg. A változás akkor történt, amikor 1989-ben az Izraelben élő unokatestvérem négy gyerekével meglátogatott minket Melbourne-ben. Azt mondta, a gyerekeknek írniuk kell egy iskolai esszét a holokausztról, de ő nem tud semmit a famíliáról, azt kérte, meséljek a múltról” – emlékszik vissza. A gyerekek magnóra vették az emlékeit. A felvétel reggel tíztől este tízig forgott.

Nem marad titok az sem, hogy a vészterhes időket hogyan élte meg az elbeszélő. „Koncentrációs táborok sorát jártam végig. Csak a nevüket mondom: Strasshof, Grafenegg, Mauthausen, Theresienstadt. A legnagyobb ezek közül talán a Bécs melletti Strasshof volt. A település rendezőpályaudvarának közelében átmenő tábor várta a zsidókat.

Sokáig szerették volna eltitkolni, hogy mi volt ott, de amikor az 1970-es években, az osztrák fővárosban építették a Mariahilfer Strasse metróját, a föld alól, egy pincéből húszezer titkos akta került elő a strasshofi táborról” – emlékszik vissza. Az iratok között szerepelt Lévi nagybátyjának még 1944-ben, egy lányhoz írt karácsonyi verse is, illetve a címzett naplója. Idővel ezek visszakerültek a családhoz, Lévi önéletrajza képi anyagát gazdagította vele.

Lévi nyilvános visszaemlékezései akkor kezdődtek, amikor a tanárok felfigyeltek a rokongyerekek dolgozataira. A Jad Vasemen keresztül a melbourne-i holokauszt múzeum találta meg. Az akkor már sikeres szállodatulajdonos eleinte nem akart foglalkozni a megkereséssel. Végül vállalta a beszélgetést, kilencórás videóinterjút adott.

Amikor évekkel később a felesége, a magyarul kiválóan beszélő cseh Melissa, elkezdte noszogatni, hogy az írott szó a maradandó, egy melbourne-i újságíróval közösen – angolul – megírta a memoárját. A Nem volt mit vesztenem című kötet öt tengerentúli kiadást ért meg, a bevételt rákos betegekkel foglalkozó alapítvány javára fordították.

A magyar kiadáshoz az interneten negyvenen jelentkeztek a fordítót kereső felhívásukra, a jelöltek közül próbafordítás útján választották ki a legmegfelelőbbet. A kötetbemutatót a közelmúltban tartották. "Nagyon nagy sikere volt. Sok példányt eladtunk ott, azóta rádió és hetilap is készített velem interjút” – summázza a szerző.

Kíváncsi vagyok, kalandos életéből melyik momentumot volt a legnehezebb leírnia. „Amikor bevagoníroztak minket, a csendőrök a lábánál fogva dobták be a vagonba anyámat. Eltört a dereka. Szerencsére volt egy doktor a deportáltak között, aki igyekezett segíteni. Kassán a partizánok felrobbantottak egy hidat, ezért nem kerültünk Auschwitzba. Akkoriban Ausztriának kellett húszezer földmunkás, némi turpissággal én is munkára kerültem. Ez volt az isteni szerencsém” – emlékezik vissza. 

Elmeséli azt is, hogy a fordulat évétől kezdve el akart menni Magyarországról, de a körülmények mindig meggátolták szökését. „Adófelügyelő voltam az '56-os forradalom idején, de mivel a megmozdulások alatt fellángoltak az antiszemita indulatok, engem is meg akartak ölni. Soha nem fogom elfelejteni, hogy egy ganédombban bújtattak a családommal együtt. Eztán egy teherautót szereztünk, beletuszkoltuk a családot, feljöttünk a fővárosba. A parlamentben Marosán György és Kádár János fogadott minket. Azt mondtuk, nem akarunk szökni, kértük, adjanak nekünk engedélyt, hogy legálisan elhagyhassuk az országot. Mr. Marosán és Mr. Kádár úgy döntöttek, a zsidókra szükség van az újraépülő rendszerben. Akkor biztosítsák nekünk a biztonságot, kértük. A válasz kiábrándított: azt mondták, a helyzet ezt nem teszi lehetővé.”

Győrből lovasszekéren, éjjel mentek a határ közelébe. A hatvanhat éves édesanya mellett vele volt még a nagybátyja és annak hathetes gyermeke is. „Anyám nem bírt gyalogolni, azt mondta, hagyjuk ott, a térdig érő hóban meghalni. A mai napig restellem, de akkor pofon vágtam az öreg, gyenge anyámat. Körülbelül fél kilométerre a határtól, egy gödörben húzódtunk meg. Amikor a két határőr háttal került nekünk, ex-partizán nagybátyámmal pisztolyt szegeztünk rájuk. A határ másik oldaláról aztán visszadobtam a fegyverüket” – meséli könnyel teli szemmel.

Léviék áthajóztak Melbourne-be, ott kiadó szobákba fektette tőkéjét. Éjjel-nappal dolgozott. „Volt úgy, hogy napközben hentesként, este konyhamészárosként dolgoztam, a nap végén pedig éjjeli portásként. Több is volt a keresetem, mint az átlagé” – mondja. Ötven évvel ezelőtt megvett egy ócska szállodát, a Hotel Brighton Savoy mostanra hatvan szobás vendégváró.

A melbourne-i szállodatulajdonos büszke rá, hogy saját erejéből csinosítgatta, bővítette hoteljét. Des Lee néven büszke maradt zsidóságára és magyarságára. Szállodájában gyakran látott vendégül magyar előadókat, köztük Korda Györgyöt, Sas Józsefet. A legendás labdarúgóval, Puskás Öcsivel nem csak barátok, hanem ultipartnerek voltak. Egyszer az elkeseredett Puskásnak megmondta a magáét: „Ide figyelj Öcsikém, annak idején azt mondta nekem a nagybátyám, hogy aki Melbourne-ben nem tud megélni, az akassza fel magát."

Puskás ezt követően a South Melbourne Hellas edzője lett, irányításával a csapat 1990-ben bajnoki címet, majd kupagyőzelmet szerzett. Puskás hálából barátjának adta azt a sípot, amelyet Leo Horn játékvezető használt 1953. november 25-én, a Wembleyben, a híres "hathármas" mérkőzésen. A „fütyülőt” a megajándékozott barát évekig őrizte fiókjában, tavaly tovább ajándékozta egy gyűjteménybe. Szeptemberben ezt a sípot megfújva nyílik meg újra a Hidegkúti Nándor Stadion.

Nemzeti gyásznap Afganisztánban

Az ENSZ szerint háborús bűntettnek minősül a szombati kabuli öngyilkos merénylet, amely a hazara kisebbség ellen irányult. A Fehér Ház gyűlöletes támadásnak nevezte a robbantást és támogatást ígért az afgán kormánynak.

Nemzeti gyásznapot hirdettek tegnapra Afganisztánban a szombati kabuli merénylet áldozatainak emlékére. Az afgán fővárosban szombaton két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a hazara kisebbség egyik demonstrációján. A robbantásban nyolcvan személy vesztette életét, 230-an megsebesültek.

Az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet vállalta a felelősséget a véres merényletért. Asraf Gani afgán államfő élőben közvetített televíziós beszédben ígérte meg, hogy a kormányzat „bosszút fog állni” a történtekért, a merénylet mögött álló személyek nem fognak tudni kibújni a felelősségre vonás alul.

Szombaton Kabulban az iszlám síita ágához tartozó hazara kisebbség képviselői egy, a földjeiken átvezető elektromos távvezeték ellen szerveztek békés demonstrációt. Az öngyilkos merénylők ezen a tüntetésen robbantották fel magukat. Az IS a merényletet vállaló közleményben már úgy interpretálta a történteket, hogy “Az Iszlám Állam harcosai robbanóöveket hoztak működésbe síiták egy gyülekezete ellen az afganisztáni Kabulban”.

Egyelőre azonban nem tudható, hogy valóban van köze az IS-nek a történtekhez, mert a terrorcsoport előszeretettel vállal magára olyan merényleteket is, amelyekhez nincs köze. Mindezt azért, mert a terrorcselekmények növelik tekintélyét az iszlamista körökben.

Ám, ha tényleg az IS áll a történtek mögött, akkor az azt is jelenti, hogy a szervezet egyre erősebb Afganisztánban is, ahol korábban a Talibán volt az egyeduralkodó terrorcsoport. Afganisztán Nangarhar tartományában már több mint egy éve jelen van az IS, mert egy ottani volt tálib csoport a kalifa követőinek sorába állt és hűséget fogadott az IS-nek. Ám mindeddig nem sikerült a tartományon kívül befolyást szerezniük.

Nem zárható ki, hogy valóban van köze az IS-nek a mostani merénylethez, mert a tálib mozgalom is elítélte azt.

Az ENSZ afganisztáni missziója háborús bűncselekménynek minősítette a szombati kabuli mészárlást. A Fehér Ház is nyilatkozatban ítélte el a „gyűlöletes” terrorakciót, az amerikai külügyminisztérium pedig segítséget ígért az afgán kormánynak. Mind Washington, mind az ENSZ azt emelte ki, hogy a kabuli terrormerénylet annál inkább megvetésre méltó, mert békés tüntetőket vett célba.

Nemzeti gyásznap Afganisztánban

Az ENSZ szerint háborús bűntettnek minősül a szombati kabuli öngyilkos merénylet, amely a hazara kisebbség ellen irányult. A Fehér Ház gyűlöletes támadásnak nevezte a robbantást és támogatást ígért az afgán kormánynak.

Nemzeti gyásznapot hirdettek tegnapra Afganisztánban a szombati kabuli merénylet áldozatainak emlékére. Az afgán fővárosban szombaton két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a hazara kisebbség egyik demonstrációján. A robbantásban nyolcvan személy vesztette életét, 230-an megsebesültek.

Az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet vállalta a felelősséget a véres merényletért. Asraf Gani afgán államfő élőben közvetített televíziós beszédben ígérte meg, hogy a kormányzat „bosszút fog állni” a történtekért, a merénylet mögött álló személyek nem fognak tudni kibújni a felelősségre vonás alul.

Szombaton Kabulban az iszlám síita ágához tartozó hazara kisebbség képviselői egy, a földjeiken átvezető elektromos távvezeték ellen szerveztek békés demonstrációt. Az öngyilkos merénylők ezen a tüntetésen robbantották fel magukat. Az IS a merényletet vállaló közleményben már úgy interpretálta a történteket, hogy “Az Iszlám Állam harcosai robbanóöveket hoztak működésbe síiták egy gyülekezete ellen az afganisztáni Kabulban”.

Egyelőre azonban nem tudható, hogy valóban van köze az IS-nek a történtekhez, mert a terrorcsoport előszeretettel vállal magára olyan merényleteket is, amelyekhez nincs köze. Mindezt azért, mert a terrorcselekmények növelik tekintélyét az iszlamista körökben.

Ám, ha tényleg az IS áll a történtek mögött, akkor az azt is jelenti, hogy a szervezet egyre erősebb Afganisztánban is, ahol korábban a Talibán volt az egyeduralkodó terrorcsoport. Afganisztán Nangarhar tartományában már több mint egy éve jelen van az IS, mert egy ottani volt tálib csoport a kalifa követőinek sorába állt és hűséget fogadott az IS-nek. Ám mindeddig nem sikerült a tartományon kívül befolyást szerezniük.

Nem zárható ki, hogy valóban van köze az IS-nek a mostani merénylethez, mert a tálib mozgalom is elítélte azt.

Az ENSZ afganisztáni missziója háborús bűncselekménynek minősítette a szombati kabuli mészárlást. A Fehér Ház is nyilatkozatban ítélte el a „gyűlöletes” terrorakciót, az amerikai külügyminisztérium pedig segítséget ígért az afgán kormánynak. Mind Washington, mind az ENSZ azt emelte ki, hogy a kabuli terrormerénylet annál inkább megvetésre méltó, mert békés tüntetőket vett célba.