hulladék;internet;gyermekek;szülők;

2016-07-31 13:24:00

Veszélyes az "elektronikus bébiszitter"

Az internetfüggőség fokozatosan alakul ki, ezért fontos, hogy a gyermekek a szülővel együtt tanulják meg a világháló használatát, közös élményvilágot teremtve - tanácsolta Kalamár Hajnalka pszichológus.

Hozzátette, a szülők vagy tiltják és minimumra szorítják az interneten töltött időt, vagy legyintenek rá. A leghasznosabb hozzáállás azonban a köztes magatartás - hangsúlyozta. A szakértő szerint nem az a kérdés, mennyi időt tölt a gyermek a számítógéppel, hanem az, hogy mi történik ez alatt. A szülő részt tud venni ebben az időben úgy, hogy megbeszéli a gyermekkel mit néz, mivel játszik. Ehhez viszont a szülőnek nagy mértékben alkalmazkodnia kell az új technológiákhoz, meg kell tanulnia használni azokat - jegyezte meg.

Úgy vélte, súlyos következménye az internetfüggőségnek, hogy a szülők megkérdezése helyett a gyermekek az interneten néznek utána dolgoknak. Itt az a gond, hogy a gyermekekben kialakul egy téveszme, hogy minden szükséges információt az internetről szerez meg, azonban nem tudja azt kezelni.

A pszichológus szerint a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a szülők is gyakran "elektronikus bébiszitternek" használják a számítógépet, azaz amíg azzal foglalkozik a gyerek, addig a szülő nyugodtan tudja a saját dolgát tenni.