Törökország nem áll meg a diktatúra felé vezető úton. Recep Tayyip Erdogan még jobban nekimegy a Nyugatnak, kivált az Egyesült Államoknak, amely szerinte védelmet nyújt a puccskísérlet állítólagos agytrösztjének, a hitszónok Fethullah Gülennek. Erdogan harcias retorikája mit sem változik majd augusztus 9-ig, amikor a török elnök találkozik Vlagyimir Putyinnal.
Addig minden feszültségforrást el kell távolítani az útból, ami a török légteret állítólag megsértő, szíriai bevetésen részt vett orosz gép lelövése után keletkezett. A konfliktus méregfogát egyetlen huszárvágással sikerült kihúzni: Ankara puccsistának nevezte a légierőnek gépet lelövő katonáját. Nyilván ő egyedül döntött arról, lelőjék-e a Szu-24-est, vagy sem. Az is érdekes, hogy Ankara akkor egyértelműen megvédte a döntést, s harciasan válaszolt az orosz kifogásokra.
Az eset után mindenesetre fagypontra került a két ország viszonya. Moszkva gazdasági megtorló intézkedések egész sorát vezette be Ankara ellen, köztük importtilalmat rendelt el Törökországból származó mezőgazdasági termékekre, nyersanyagokra és élelmiszerekre, felfüggesztették legnagyobb befektetési projekteket, így a Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu atomerőmű megépítését célzó terveket is. Ankarát kellemetlenül érintették a gazdasági intézkedések. Moszkva azonban ragaszkodott a török bocsánatkéréshez, s ahhoz, hogy az ország kártérítést fizessen.
Erdogan júliusban levelet írt, amelyben sajnálkozását fejezte ki az eset miatt, így megkezdődhetett a viszony normalizálásának folyamata. Oroszország július közepétől ismét lehetővé tette, hogy az orosz turisták Antalyába repülhessenek nyaralni. Amikor megérkezett a turisták első, 189 fős csoportja, kisebb ünnepség fogadta őket a repülőtéren, este pedig még koktélpartit is adtak számukra.
A nagy lelkesedés érthető. A tengerparti településen májusban az előző év azonos időszakához viszonyítva 98, júniusban pedig 99 százalékkal (!) kevesebb turista foglalt szállást. Ám nemcsak az oroszok maradnak el. A sorozatos törökországi terrorcselekmények hatására összességében 35 százalékkal kevesebb turista érkezett az államba.
A viharos enyhülés következő lépéseként Nihat Zeybekci török gazdasági miniszter orosz kollégáját, Alekszej Uljukajevet múlt héten a török mezőgazdasági cikkek importja tilalmának feloldását kérte. Megállapodtak arról, hogy ez majd lépésről lépésre történik meg. Törökország számára azért volt súlyos csapás a tilalom, mert azt követően, hogy az Európai Unió Moszkva ukrajnai fellépése miatt gazdasági szankciókkal sújtotta Oroszországot, a Kreml válaszlépésként embargót vetett ki az uniós mezőgazdasági termékekre. Ezeket aztán a török piacról pótolták. Összesen 4 milliárd dollár értékben vásároltak Ankarától zöldséget és gyümölcsöket.
„Mozgás tapasztalható a kétoldalú viszonyban. A török félnek még ki kell dolgoznia néhány törvényt, de gyors döntésekkel számolunk e tekintetben is” – közölte Arkagyij Dvorkovics orosz kormányfőhelyettes.
A Török Áramlat és az Akkuyu ügyében a végső döntést az augusztusi államfői találkozón hozzák majd meg, ekkor történhet meg a nagy egymásra borulás a két elnök között.
Ankara még segítséget is nyújtott Oroszországnak. Figyelmeztette Moszkvát arra, hogy Gülen mozgalma puccsot hajthat végre a Kreml számára stratégiai szempontból fontos Kirgizisztánban. Almaszbek Atambajev kirgiz elnök nemcsak a Kremlhez, hanem Putyinhoz is közel áll.
Erdogan teljhatalmú úrként lép fel, aki megtalálta a puccs egyik bűnbakját: a nyugatot. Azt kívánja jelezni, nem hajlandó tűrni senkitől, hogy beleszóljon az ország belügyeibe, s most amúgy is az az alapelve az államfőnek: aki nincs velünk az ellenünk van. Demokráciafelfogása sokkal jobban hasonlít Putyinéhoz, mint az Európai Unióéhoz, vagy az Egyesült Államokéhoz.
A nagy közeledésnek azonban vannak kellemetlenebb vonzatai Erdogan számára. Az elnök ugyanis szeret az összes török gyökerű rendelkező nép megmentőjének szerepében tetszelegni. Amikor feszültté vált a török-orosz viszony a török kormányzat különösen keményen lépett fel a krími tatárok védelmében. Mi lesz most? – kérdezgetik sokan. Törökország Ukrajnába akkreditált nagykövete, Yönet Can Tezel az Ukrinformnak elmondta, hogy hazája mindig is támogatta Ukrajna területi integritását, s ezt „Oroszország is tudja”. Mint fogalmazott, Kijev „Törökország stratégiai szövetségese”.
A két ország közötti viszony változását Vlagyimir Zsirinovszkij kijelentései is jól illusztrálják. A liberális demokratának nevezett, amúgy szélsőségesen nacionalista politikus az orosz gép lelövése után így fogalmazott: „Törökország mindig is gyűlölte Oroszországot. A NATO és az Egyesült Államok láncos kutyája. Szemtelen nomádok. Meg kell szakítani a gazdasági kapcsolatokat velük, s el kell űzni Moszkvából a török nagykövetet, segíteni kell a kurdokat, illetve az örményeket, fel kell szabadítani a kurd és az örmény területeket”.
Most azonban már Zsirinovszkij is megszerette Ankarát. „Törökországnak nincs szüksége a NATO-ra. Mindegyik katonai bázisát nekünk adhatja. Mi együtt megoldhatjuk a szíriai kérdést. És a kurdot is. Egy Oroszországgal való szövetség mindent megoldana Törökország számára. Mi pedig olcsó déli termékekhez jutunk” – fejtette ki álláspontját a megdöbbentő kijelentéseiről ismert politikus.
Külpolitikai kérdésekben azért még maradhatnak egyéb vitás kérdések is. Alapvetően ugyanis már a Szu 24-es lelövésekor feszültségek jellemezték a két állam viszonyát a szíriai helyzet különböző megítélése miatt. Állandó vitaforrás volt, mi legyen Szíria diktátora, Bassár el-Aszad sorsa. Miközben Ankara az Erdogantól megszokott harciassággal követelte az elnök eltávolítását a hatalomból, Oroszország erről hallani sem akar. Csakhogy már ebben a témában sem hallhatunk török részről olyan egyértelmű és dölyfös üzeneteket.
Az a harciasság, amit a puccskísérlet után tapasztalhatunk a török vezetés részéről, ebben a kérdésben nem igazán érzékelhető, sőt, nagyon is meghunyászkodónak tűnik Ankara. Binali Yildirim török miniszterelnök ugyanis azt közölte, hogy hazája normalizálni kívánja a kapcsolatokat Szíriával, ami gyökeres fordulatként értékelhető az eddigi irányvonalhoz képest. „A legnagyobb célunk az, hogy jó kapcsolatokat alakítsunk ki Szíriával és Irakkal, s minden szomszédunkkal a Földközi- és a Fekete-tengernél” – fejtette ki.
A pálfordulás oka nemcsak az Oroszországhoz fűződő viszony javítására való törekvés. Ankara egyre jobban tartott attól, hogy az Egyesült Államok által támogatott szíriai kurd egységes előrenyomulása a törökországi Kurd Munkáspárt (PKK) megerősödéséhez is vezet majd. Ankarát mindemellett diplomáciai elszigetelődés is fenyegette, ez az oka az Izraellel való kiegyezésnek is.
Az orosz sajtó lelkesen ünnepli a két ország bimbózó barátságát, azt remélvén, hogy ezzel a NATO-t is meggyengíthetik. A Pravda azt írta, hogy Ankara és Moszkva „együtt törhetik át a nyugati országok morális és pénzügyi blokádját”. A lap Zsirinovszkijhoz hasonlóan úgy látja, hogy közös erővel a szíriai konfliktusra is megoldást találhatnak. „Törökország iszlamizálása nem jelenthet aggodalmat Oroszország számára, mert ez az állam belügye. Moszkvának a terrorizmus terjedése és az instabil törökországi helyzet miatt kell aggódnia, hiszen akár több részre is szakadhat” – véli a Pravda.
Moszkva a „puccsisták” elleni fellépéssel nem foglalkozik. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a törökországi rendkívüli állapot bevezetéséről annyit mondott, hogy ez a kérdés kizárólag Ankarára tartozik. Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője pedig annyit mondott, tiszteletben kell ugyan tartani az emberi jogokat, Moszkva azonban megérti Erdogan elnök fellépését.