futóverseny;Ironman;

2016-08-01 14:31:00

Tragédiával végződött a budapesti Ironman

Meghalt egy külföldi induló a hétvégén Budapesten rendezett Ironman 70.3 elnevezésű nemzetközi triatlonversenyt követően. A szlovák triatlonista kétszáz méterrel a cél előtt lett rosszul. A szervezők közleményükben azt írják, hogy minden lehetséges támogatást megadnak a gyászoló családnak.

A 41 éves sportoló a szlovák Radoslav Okrucky volt, aki 200 méterrel a cél előtt lett rosszul. A pozsonyi Új Szó értesülése szerint a triatlonista szíve nem bírta az extrém terhelést. Miután a versenyző összeesett, próbálták újraéleszteni, de sikertelenül. A versenyt nem fejezte be egy másik versenyző, Ivan Jezko sem.

A szervezők hétfői közleménye szerint a versenyző a futás során lett rosszul. Az Országos Mentőszolgálat kollégái a helyszínre siettek, akik kimosták a sportoló gyomrát, majd kórházba szállították, de az életét így sem tudták megmenteni.

A szervezők igyekeznek minden lehetséges támogatást megadni a gyászoló családnak. "Jelenleg is együtt dolgozunk az illetékes hatóságokkal és mindent megteszünk a jövőben is, hogy triatlonistáink biztonságos körülmények között versenyezzenek" - áll a közleményben.