méhnyakrák;Újpest FC;A Mályvavirág Alapítvány;közös kampány;

2016-08-04 07:18:00

Férfiak kampányolnak a méhnyakrák ellen

A Mályvavirág Alapítvány és az Újpest FC közösen hívja fel a méhnyakrák megelőzés fontosságára a figyelmet. A közös munka jegyében a csapat több tagja is a kezdeményezés aktív résztvevője, arca lesz. Az együttes kapitánya, Balajcza Szabolcs és az ország egyik legjobb hátvédje, Kecskés Ákos, családtagjaikkal együtt hívják majd fel a figyelmet a betegség megelőzésének és kezelésének fontosságára. 

Korábbi legendás csatár, Kabát Péter is kiveszi a részét az együttműködésből, és édesanyjával együtt áll majd az alapítvány rendelkezésére a klubbal közösen szervezett programokon. Ezen felül az Újpest FC ügyvezető igazgatója Gyarmati Eszter különböző média megjelenésekkel és nyilatkozatokkal segíti a jövőben az alapítvány munkáját.

A közös kampánnyal példát szeretnének mutatni abban, hogy a férfiaknak milyen nagy szerepe lehet abban, hogy a párjuk komolyan vegye a méhnyakrák megelőzést, hiszen az éves szűrővizsgálat életet menthet.

Sokakat érint, mégis keveset beszélünk róla, pedig megfelelő figyelemmel és terápiával rengeteg életet megmenthetnénk. A méhnyakrák a nők egyik legnagyobb ellensége, amellyel szemben Magyarországon már nemcsak az orvostársadalom szólal fel, hanem 2013 óta a Mályvavirág Alapítvány is. A szervezet volt az első olyan civil szervezet hazánkban, amely kifejezetten méhnyakrák-megelőzéssel és rehabilitációval foglalkozik.

Az alapítvány 2016-tól a férfiak segítségét is kéri társuk egészségének megőrzéséért, hiszen a férfiak férjként, testvérként, apaként is nagyon sokat tehetnek a prevencióért szeretetteik érdekében.