kormány;LMP;gazdaságpolitika;kkv-szektor;autógyártók;

2016-08-02 17:16:00

LMP: külföldi cégek ipartelepévé válik az ország

Az LMP felszólította a kormányt, hogy korábbi ígéretének megfelelően csökkentse az autóipar súlyát a magyar gazdaságban, és helyette más ágazatokat, illetve a kis- és középvállalkozásokat támogassa nagyobb mértékben. A Fidesz szerint az autóipar támogatása Magyarország elemi érdeke.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, amennyiben a kabinet nem szakít a nagy multinacionális cégek, köztük elsősorban az autóipari vállalatok előnybe hozásával, akkor Magyarország a külföldi cégek ipartelepévé válik, ahol vendégmunkások dolgoznak majd nyomott áron, miközben a magyarok külföldön próbálnak boldogulni.

Kiemelte, a kormány korábbi ígérete ellenére tovább növelte a magyar gazdaság autóipartól történő függéségét azzal, hogy 13 milliárd forintos támogatást nyújtott a Mercedes gyárépítéséhez. Az LMP szerint ezt a forrást sokkal inkább a magyar kkv-szektor megerősítésére kellett volna fordítani, annál is inkább, mert a Mercedes gyára várhatóan nagy mennyiségben szív majd el munkaerőt a kisebb cégektől, amelyek így a mostaninál is nehezebb helyzetbe kerülnek - fejtette ki Schmuck Erzsébet.

A politikus szorgalmazta még az élelmiszeripar, az elektronikai ágazat, valamint a megújuló energiaforrásokra épülő szektor fejlesztését, továbbá azonnali és jelentős béremelést és adócsökkentést javasolt a szakképzés fejlesztése mellett.

Fidesz: az autóipar támogatása Magyarország elemi érdeke

Az autóipar több mint 150 ezer magyar embernek ad munkát, az ágazat támogatása ezért Magyarország elemi érdeke - reagált kedden a Fidesz a Schmuck Erzsébet LMP-s képviselő által elmondottakra.

A Fidesz hangsúlyozta, cél, hogy Közép-Európa termelési központja legyen Magyarország, és a gazdaság több lábon álljon, ezért elemi érdek az autóipar támogatása. Közölték továbbá: a kormány kiemelten kezeli a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, az ország újraiparosítását, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatását, a turizmus további növelését. A gazdaságpolitikai fordulatnak köszönhetően az ország növekedési pályára állt, és 2010 óta kevesebb mint felére csökkent a munkanélküliség.